Már jó pár nappal ezelőtt, még az első paradicsom szüret előtt vettem észre, hogy lakók vannak az egyik paradicsom levélen. Már nem is tudom hogy találtam meg, mert a fonákján elbújva voltak. Azt hiszem át sejlett egy sötét folt. Aztán amikor megfordítottam akkor megdöbbentem rendesen. Egy komplett bogár óvodát találtam.

Még jó látszanak a ki nem kelt peték ész a mini bogárkák. Talán katicák lesznek ha felnőnek amit részben azért gyanítok mert déli ablakunk környékén rengeteg katica szokott lenni. Már ha elérik a felnőtt kort, mert azt a levelet bogarastul ablakon kívülre helyeztem és ez az angliai időjárás ismeretében nem ígér sok jót nekik.
Meg volt az idei első aratás a kiskertünkben. Még tavaly vettem magokat és az akkori sikert meg kellett ismételni. Erre időben megtettük az előkészületeket és mostanára már szép paradicsom bokraink vannak. Persze az ablak párkány kompatibilis fajtából.
Ez volt a gyorsabb. A másikon is van már pirosodó szem de csak 1-2 darab. Erről viszont bő termés jött.