Rengeteg kenyér készül házilag nálunk, főleg általam. Az utóbbi időben nem vacakoltam vele sokat, hagytam hogy a gép csinálja végig a programot. Régebben ugye kivettem a dagasztás után és sütőben sütöttem, úgy jobb lett az alakja meg a héja is. Tegnap este is beraktam egy adagot, hogy a gép végezze a dolgát éjszaka és reggel ott várjon a frissen sült kenyér. Mivel elég hangos amikor dolgozik ezért rácsuktam a konyhaajtót. Sajnos a zaja mostanában erősödött rendesen. Miután ezt így szépen elrendeztem, már tényleg nem volt más hátra mint reggel kivenni a kész kenyeret és nagy nehezen kivárni míg kihűl. Nem egészen így alakult.
Tegnap bundás kenyér volt a vacsora. Egy kicsit vakargattunk a fejünket, mert kevés volt a kenyér itthon. Aztán kiböktem, hogy legyen bundás kenyér. Logikus ugye, ha nincs elég kenyér? De Kati hozzáfűzte, hogy ahhoz nem használjuk a házikenyeret, jó lesz hozzá a sparos is. Így is lett.
Idejét nem tudom megmondani mikor ettem előtte utoljára bundáskenyeret. A gyerekkori téli esték ugrottak be amikor ültünk a konyhában, a sűrű olajszagban és ettük a szép nagy szelet bundáskenyereket. Az idillt csak némileg árnyékolta be, hogy Kati vastagon cukrozva tolta. Ajánlottam is neki, hogy legközelebb a szalonnás rántottát is cukrozza meg ha már idáig jutott.
Egyik dologból következik a másik. Itt van ugye az előző post amiben egy remekbe szabott cipóról számoltam be. Ennek kapcsán jött a felkérés a recept megosztására. Ugyan az igény egy emailra szólt, de gondoltam hátha mást is érdekel a hogyan. Ha csak leírom a hozzávalókat akkor bizony kimarad a lényeg. De azért jöjjön a felsorolás szerű recept, hogy ne úgy kelljen kivadászni a szövegből az összetevőket:
Dolgozok. Néha elmegyünk futni. Elég egyhangú hétköznapok. Mit lehet tenni? Például sütni ismét. Volt itt már szó jó párszor sütésről, de most sem tudok mással szolgálni. Már csak magamnak is megörökítem ezt a remekbe szabott példányt.

Gyönyörűen feljött pedig van benne rozs bőven. Komolyan mondom nagyon élvezem csinálni. És mivel rendszeresen csinálom, olyan gyakorlatra tettem szert, hogy semmi gondot nem okoz már. Nagyon rég nem hagyom, hogy kenyérsütő befejezze a munkáját, a dagasztás után mindig kikapom a tésztát és én kelesztem, formázom és sütöm. Kell hozzá idő, de az effektív munka ebből elenyésző. Szóval nekem kétszeres élvezet ez, csinálni, majd kóstolni.
Mostanában elég ritkásan írtam, főleg a szülinapos poszt után volt egy rendes szünet, de megmagyarázom.
Egyrészről tele van a fejem a munkával. Ha arról írnék akkor ilyen szavakat olvashatnál, hogy: ViewController meg AppDelegate. Ugye ezt te sem akarod. Lehet, hogy lesz egyszer egy ilyen blog, ha már elég magabiztos leszek ezekkel kapcsolatban, és akkor elmondom ott a megszerzett tapasztalataimat de ezzel itt nem fárasztanék senkit.
Másrészről a munkán kívül nem nagyon történtek dolgok. Eddig. De most olyasmivel szórakoztatom magamat mint például a konyha plafonról csepegő víz. Erről elfelejtettem képet csinálni, de képzeld el, hogy adott egy adag frissen elmosogatott edény plusz még egy pároló és egy vízforraló amik ráadásul az áramba is be vannak dugva. És erre csepeg a víz a plafonról. Nem a legjobb konstelláció. Miután meggyőződtem róla, hogy nem csak én falucinálom a csepegést - nem volt egyértelmű az elején mert elég ritkásan kezdte - riasztottam Katit aki felhívta a házinéniéket. Ők ismerték a céget aki kiadja a lakást és szóltak nekik, hogy intézkedni kéne. Persze az hozzátartozik, hogy előtte még felmentem és csöngettem és kopogtam de nem érkezett válasz és a vízcseppek egyre egyértelműbben rajzolódtak ki a plafonon. Azt a választ kaptuk, hogy van kulcsuk a lakáshoz és riasztanak valami gyorsjavítókat. Meg is érkeztek 3-4 órával később. Közben megérkezett a felettünk lakó csaj. Tuti hogy nem százas. Mikor felmentem, hogy szójak neki, hogy jön tőle a víz akkor csak nézett bambán, hogy: tényleg? Közben meg az ajtóból láttam, hogy a mosógépe a konyha közepére van húzva, szóval valami akció volt nála és mire a szerelők kijöttek addigra meg is szűnt a vízesés a konyhában ami szerencsére nem lett egy Niagara.
Ugye nem rég megjött a karácsonyi ajándékunk. Le is teszteltem már egyszer. De az nem lett semmi különös. Ellenben most kicsit ráértem mert Kati szabadságon van, így játszottam egy kicsit. Persze nem öncélú játék volt, ezt az eredmény is igazolja.
Nem kezdenék bele most, hogy milyen hagyománya van nálunk a házi kenyér sütésnek. Talán csak annyit, hogy 4-5 éve van már kenyér sütő a háztartásban és az idejét nem tudom mikor vettünk utoljára kenyeret. Mindig van itthon kenyérsütéshez használható liszt. Jellemzően úgy 4-5 fajta. Most támadt viszont egy ötletem, és nem kenyeret sütöttem hanem ezt:
Nemrég voltunk otthon. Ez azért is jó mert kaptunk egy csomó ajándékot. Kati megírta a saját részét most következzen amit én kaptam. Nem sorolom fel tételesen, legyen itt helyette egy kép amin jól látszik minden.

A túró rudi azóta elfogyott, a mikulás csokik ma lesznek sorra véve, a sajtszeletelő szeletel, a könyvet még nem mertem elkezdeni mert az súlyos időzavart okozna, viszont a sütőforma működéséről van bizonyítékom.
Mikor elkezdtük írni ezeket a blogokat, fogalmunk sem volt róla, hogy kit mi fog érdekelni. De egyre inkább úgy tűnik, hogy Kati főzős, sütős posztjai viszik a pálmát, arra jön a legtöbb visszajelzés. Az imént chateltem Julcsival és naná, hogy ő is a piskótát emelte ki mint figyelemre méltó írást. Ezt most megelégeltem és ezért sütöttem egy kenyeret. Itt van, lehet nézegetni jól.