Asztal - Feri 1:0

Összeütközésbe kerültem az asztallal. És nem verbálisan. Tettlegességre került sor. Belerúgtam. Nem is kicsit. Persze az egész nem szándékos volt de attól még pont ugyan annyira fájt.

láb

Ami a nagyobb baj, hogy nem múlt el nyomtalanul mint szokott pár nap alatt. Sajnos jócskán bekékült (ez nem annyira jön át képen) és az orvos (Kati) szerint lehet, hogy eltört. Persze ez nem változtat a dolgon mert akkor is pont ugyan az a teendő, meg kell várni míg elmúlik. Viszont addig nem tudok futni, mászócipőt húzni. Emiatt már meghiúsult a hétvégi Portlandi mászásunk és Kati is nélkülem ment futni tegnap. Bár ha belegondolok ez még mindig ezerszer jobb mintha mind ez Kalymnosra indulás előtt történt volna.

Írta: Feri Címkék: cipő futás mászás Kommentek: 3 hozzászólás

Bakancs

Az időjárásra és az ő kiszámíthatatlansága okán úgy döntöttünk, hogy hozunk haza bakancsot. És mivel mindig sakkozunk a súllyal ezért természetesen a könnyű edzőcipő ment a bőröndbe és a bakancs a lábra. Végül is nem is emlékszem mikor jöttünk ilyen könnyű bőrönddel tehát felesleges volt az elővigyázatosság. Így indultunk Gatwickre. Nagyon nem is bántuk, hogy nem az edzőcipő van rajtunk mert pár mérföldre a reptértől egyszer csak fel kellett venni a fűtést, érezhetően hidegebb volt a  reptér környékén. Sőt láthatóan, ugyan is ott rendesen volt még hó. Szerencsére ez már nem gátolta a forgalmat így szépen be chekkoltunk és mentünk a biztonsági ellenőrzéshez. Már otthon mondtam Katinak, hogy számítson rá, hogy a bakancsot jó eséllyel levetetik velünk. Szépen felpakoltam a szalagra és mutattam a csajnak, hogy bakancs van rajtam és kérdeztem, hogy levegyem-e. Mivel ezzel a mozdulattal léptem egyet a kapu felé ezért csak intett, hogy menjek, nem fontos. Persze a kapu becsipogott, bár jó eséllyel nem e miatt, hanem a nadrágomon levő sok fémgomb lehetett a bűnös. Persze a bakancsot le kellett vetni és visszavitték egy körre a röntgenbe. Ezzel semmi gond, akár én is lehetnék a cipőbombás terrorista és ezt meg kell akadályozni. Lépjünk túl a dolgon, visszakaptam a bakit és felvettem majd összemarkoltam a cuccaimat a szalagról és elindultunk a váróba. Kettőt sem léptem és valami furcsát éreztem a talpam alatt. Lenézek és az a furcsa a bakancs talpa volt.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: cipő karácsony repülés utazás Kommentek: 1 hozzászólás

Tegnapi futás

Tegnap végre sikerült úgy futni, hogy végre a cipőnk nem nézett ki a futás után így:

sáros cipő

Ez nem csak a tisztasági okok miatt lényeges. Az sem elhanyagolható de sokkal fontosabb, hogy nem kell végig küzdeni a csúszkálással. Ennek megfelelően kellemes lett az idő. Újra sikerült 6 alá vinni a pace-t. Ez jó mert jelzi, hogy nem vesztettünk sokat az őszi formánkhoz képest, és ha még pár napig nem esik az eső akkor megpróbálhatjuk újra a 15km-t. Kati már nézegette a közeli félmaraton eseményeket :)

Írta: Feri Címkék: cipő futás sár Kommentek: 0 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (17) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (15) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (86) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo