Tévé mese maci nélkül

Főleg azoknak a figyelmébe ajánlom akik kifogásolják a magyarországi szolgáltatásokat és elégedetlenkednek a magyar szerelőkkel (persze néha okkal). A tévénkről lesz szó, illetve a volt tévénkről, illetve az újról. Á hagyjuk!

Amikor beköltözünk a házba, egyértelmű volt, hogy hol van a helye a tévének. A falon. Az említett fal viszont gipszkartonból van megalkotva, azaz a teherbíró képessége erősen limitált. Azóta jól kiokosodtunk a gipszkartonra rögzítés mikéntjéről, de az továbbra is egyértelmű, hogy súlyos dolgokat nem érdemes a falra aggatni mert esetleg nem marad ott. Erre rímelt még, hogy a régi tévénk áram fogyasztása figyelemre méltó, és nem a helyes irányban. Ekkor született meg a második tévénk, ami töredék fogyasztású és súlyú, a régi tévét pedig a vendégszobába száműztük. Minden nagyon szép és jó volt sokáig. Aztán az új tv alján megjelent egy zöld pötty ami ettől kezdve világított ha kellett, ha nem. Ez csak focimeccsek alatt nem volt zavaró, minden más esetben erősen.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: angol szerelés Kommentek: 0 hozzászólás

Bulik

Konkrétan kettő. Egy még pénteken volt. Kati kollégái szerveztek egy vacsorát a városban. És ide én is mentem. Jó volt látni arcokat is a sokat hallott nevekhez. Már amíg le nem cserélődik a gárda mert Katin kívül mindenki gyakorló orvos volt vagy nővér. Fura volt látni, hogy Kati kiket terelget.

Kellemes este volt és egész jó volt a kaja. Kati többet tudna mondani róla. Mivel Kati elég sokáig dolgozott már nem volt idő futni a vacsi előtt, ez másnapra maradt.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: angol időjárás Kommentek: 2 hozzászólás

Rejtvény

A futó útvonalunkon elmegyünk egy gyümölcsös mellett. Valójában több mellett de most csak egy érdekes ezek közül. Itt van egy kapura felszerelve ez a tábla.

Egyszer amikor valamilyen okból nem futottunk de kellett a mozgás akkor sétáltunk erre és fedeztük fel ezt a táblát. És jól rácsodálkoztunk a szövegére. Aztán az egyik tescozásunk alkalmával eszembe jutott, hogy már rég le akartuk fotózni de valamiért soha nem fényképezőgéppel futunk, így vettem egy szokatlan kanyart mire Kati csak egy másodpercig csodálkozott aztán már vette is elő a telefont, hogy lefényképezze. Ez a kb 50 méteres kitérő most azt eredményezi, hogy meg tudom mutatni.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: angol rejtvény Kommentek: 1 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo