A kaktusz virága

Általában elmondható, hogy jól érzik magukat a növények nálunk. És az is jellemző, hogy az ablakban találhatók közül egyik sem vásárolt. A begóniák már mind saját szaporításúak, a pálmák kiköpött datolya magból nőttek ki a mandarinok szintén. Egy kivétel van a konyha ablakban telelő rózsa. Van itt gibraltári majom kenyérfa és amiről ez az írás szól egy kis kaktusz ami az otthoni burjánzó példány egyetlen kis bütykéből lett szaporítva és már egész kis aranyos kaktusz formája van. És nem rég virága is volt!

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: ablak növény virág Kommentek: 2 hozzászólás

Két hét tömören

Két hete nem írtam. Szánom-bánom. De be kell látni jó mentségem van rá. Volt ugye ez a hét, esélyem sem volt semmi értelmeset írni. A hét vége felé lettem újra használható. Akkor jött a pakolás, majd másnap indulás a reptérre és onnan Magyarországra. Éjjel érkeztünk Másnap délelőttre Apám csinált nekünk programot (az is megérne egy postot de sértődés lenne belőle). Még eközben a Budapesti lakásban raktuk helyre az ablak csere okán szétpakolt szobát. Délután félájultan mobil netet intéztünk. Ennek köszönhető, hogy most tudok írni. Majd teljesen ájultan ajándék nézegetés karácsonyra mert 23-án jövünk csak és akkor már nem lesz erre idő. Aztán vissza Katiékhoz egy össznépi vacsorára. Ezután simán tudtam aludni. Másnap reggel vissza a Révész utcába és folytatni a pakolást. Ez ment kora délutánig amikor is vágtatás Zsuzsához aki arról ismer szélesebb körökben, hogy bőrgyógyász. Ő átnézte a februárban leltárba vett anyajegyeimet. Nem hiányzik egy sem. Majd elhűlt a könyököm környékén levő száraz bőr láttán és írt fel rá kenőcsöt. Ezt kiváltottuk a szemközti patikában és vágtatás Csabihoz a balesetire ahol reméltem, hogy tud időt szakítani a lassan használhatatlan bal könyökömre. Tudtunk váltani pár mondatot majd rohant vissza a betegeihez. Ez nem jött össze. Ezután már nem volt más dolgunk mint el Katiékhoz ahol fürdés, öltözés mert este Anyámmal szülinapi vacsora a Costesben. Erről majd külön post remélhetőleg. 1 órakor tettük ki Anyámat majd vissza Katiékhoz. Ájulás. Utánna egy kicsit csendesebb reggel. Majd indulás. Kati Balatonra én vissza a lakásba, hogy befejezzem a rendrakás rám eső részét. Este találkozás Zsuzsával és Noémival akik egy sajtszeletelővel (kértük) és fűszerekkel illetve tetemes mennyiségű turórudival rótták le hálájukat, hogy vendégül láttuk őket. Majd vissza hozzánk és immáron ténylegesen befejeztem a rendrakást. Közben megtaláltam a keresett kottákat is. Már csak nem kéne itthon felejteni. Este jött a hír, hogy Csabi mégis vár holnap reggel fél 7-kor, hogy lecsavarja a könyökömet és jó irányba tegye vissza. Szuper! Úgyhogy most alszom 5 és fél órát és indulás a Balesetibe. Utána irány Velence, na ott talán tudok fújni egyet.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: ablak család étterem Magyarország utazás Kommentek: 0 hozzászólás

Madarak

Be akarnak jönni a madarak. Már nem az első eset ez. Régebben a nappalinkba indult egy - vélhetően - galamb. Azt annak idején le is fotóztuk de most nem keresem elő. Nincs is rá szükség mert a minap felfedeztük, hogy most a konyha ablakon akart egy berepülni és ez is rendesen otthagyta a lenyomatát az ablakon.

galamb

Sajnos az ablak elég esőcseppes és ráadásul ez a fele nem is nyitható. Sőt ez a nagyobbik fele. Szóval jó ideig fogjuk így nézegetni még.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: ablak állatok lakás madarak Kommentek: 1 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 550D (1) ablak (3) Afrika (2) ajándék (5) állatok (7) Amerika (9) Anglia (16) angol (2) apache (1) apám (2) apple (11) Ausztria (3) bárány (1) blog (9) canon (2) cipő (3) Ciprus (4) család (7) csikós_cikk (2) csomag (7) Egyiptom (1) első (2) étterem (3) Európa (13) film (6) forgalom (1) fotó (3) futás (23) Gabi (1) Goodwood (2) google (4) Görögország (9) haj (1) hajó (1) hangulat (2) hirdetés (1)  (5) időjárás (7) internet (2) iPad (9) iPhone (4) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (2) Kalymnos (6) karácsony (8) kenyér (8) képek (4) kirándulás (7) konyha (2) korcsolya (1) könyv (2) Krisztián (2) kutya (5) lakás (11) London (9) macska (1) madarak (2) magyar (1) Magyarország (10) marokkó (12) mászás (9) mozdony (1) mozi (4) növény (4) paradicsom (2) php (2) politika (2) Portland (2) prog (2) programozás (4) radar (1) rejtvény (2) reklám (1) repülés (7) rewrite (2) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) síelés (2) snooker (1) sör (3) sport (1) street_view (2) sütés (12) számítógép (10) szemüveg (1) szerelés (11) szomszéd (8) szomszédság (18) szülinap (3) talált (12) tanulás (1) tél (4) természet (7) timelapse (2) Usa (3) utazás (53) választás (1) varrás (2) vásárlás (4) vasút (2) vendégség (5) vicces (2) videó (20) virág (2) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo