Bicikli istáló

Ismét a kert volt a soros, hogy dolgozzunk rajta. Ahhoz, hogy be tudjuk füvesíteni a hátsó részt ahol a dobogó volt, meg kell oldanunk, hogy ne kelljen átjárni rajta pár hétig. Ehhez az szükséges, hogy minden rendbe legyen rakva ott. Amíg az nincs meg nem tudunk tovább lépni. Ez irányba tettünk megint erőfeszítéseket.

Két dolgot szerettünk volna a kert hátuljában egy fatárolót ahová a kerti sütögetéshez összegyűjtött anyagot tehetjük illetve egy bicikli tárolót. Amíg a lakásban laktunk a bringák a hálószobában laktak. Nem volt ideális megoldás. Egyértelmű volt, most, hogy van kertünk a biciklik kikerülnek oda. Erre ideiglenes megoldásként vettünk két takarót amik valamelyest védtek a időjárástól de ugyan akkor ártottak is gépeknek mert folyamatos dunsztban tartották azokat. Egyértelmű volt, hogy egy kimondottan erre dedikált tároló lesz a megoldás. Fabrikáltunk már párszor fából szerkezeteket és itt is erre készültünk. Elég sokáig. Aztán be kellett látnunk, hogy most egyszerűbb lesz ha készen megvesszük. Akár hogy is méregettem, számolgattam a maradék anyagokból nem lehetett esztétikusan kihozni, ha meg veszünk hozzá anyagokat akkor nagyon sokba kerül. A végső döntésben az is szerepet játszott, hogy Kati talált nagyon olcsón a neten készen megrendelhetőt. Már mint úgy készen mint egy IKEA bútor, vagyis minden megvan hozzá de szerelgetni kell még bőven.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: kert Marci szerelés Kommentek: 0 hozzászólás

Költözés

A költözés mindig nagy szívás. Mostanában nem csinálnám újra. Rengeteg munkával jár és a jutalma a hosszan tartó kényelmetlenség. Kezdtük azzal, hogy még Kalymnosra menet előtt el kezdtük gyűjteni a dobozokat és amit tudtunk hosszú távon nélkülözni azt becsomagoltuk. Így jártak a könyvek pl. meg olyan ruhák amire jó eséllyel nem volt szükség. Aztán hazaértünk a reptérről, kialudtunk magunkat és nekiestünk a komolyabb rámolásnak. Ezt erősen serkentette, hogy tudtuk pár nap múlva kapjuk a kulcsokat. Viszont hátráltatta, hogy a kisszoba kezdett betelni.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: család ház Marci Kommentek: 1 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo