Kalandtúra

Jártunk már sokfelé a világban. Volt ezek között jó pár izgalmas, érdekes. Azonban a hazautakkal egyik sem veszi fel a versenyt. Próbálom vázolni, hogy miért, ennek legegyszerűbb módja, hogy megpróbálom felsorolni, hogy merre jártunk és mit csináltunk. Reménytelen kísérlet.

Hétfőn este érkeztünk ezért kedden reggel indultunk. Kati éves vírus ellenőrzésével indítottunk 8-kor. Ezután következett a XIII. kerületi önkormányzat ahol csupán négy sorban állással elintéztük az én ideiglenes külföldre költöztetésemet. Itt sikerül elég nihilikus állapotba kerülni a magyar bürokráciától. Olyan dolgoktól amikkel Angliában nem törődnek egyáltalán, itt sikerül négy sorban állásos ügyet generálni. Ezután átvágtattunk a Bakács térre és ott Katinak intéztük el ugyan ezt egy sorban állással. Az én lakcímkártyámat kicserélték Katiét nem(???).

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: család Magyarország utazás Kommentek: 1 hozzászólás

Politika

Megfordultunk pár helyen, jó pár emberrel találkoztunk amikor karácsonyra otthon voltunk pár napot. Ilyenre még nem volt példa, de szinte mindenhol szóba került a politika. Nem akarok itt politikával foglalkozni, ez a blog nem erről szól. Nem mintha nem lenne véleményem róla, de egyszerűen csak nem szeretném ide keverni bár akkor lenne témám bőven.

Most sem az az érdekes, hogy kinek mi a véleménye az aktuálisan Magyarországon történő dolgokról, sokkal inkább az, hogy van véleménye, általában elég sarkalatos, és arról beszél. És ez nem jó. Véleményem szerint a politikának a háttérben kéne maradni. Sokkal fontosabbnak kéne lennie a családnak meg úgy általában az emberi kapcsolatoknak. De most valahogy mindenkinél elszakadt valami és jellemzően nem elégedett a helyzettel. Ez önmagában hiba. Hozzá kell tenni, hogy ez nem mai jelenség, már jó ideje jelen van az egész társadalom átpolitizáltsága csak most a mértéke szembeötlő volt. És ez nem a magyar társadalom hibája, sokkal inkább a politikai élet szereplői tehetnek erről, hit kérdéssé tették  a politikai hovatartozást.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Magyarország politika család Kommentek: 1 hozzászólás

Még tavaly

Iszonyú rég nem írtam. Nem mintha nem történtek volna dolgok azóta. Sőt. De sokszor pont ezek a történések okozták, hogy nem tudtam írni. Pedig volt közben karácsony, utazás, szilveszter. Vegyük sorjába mi is történt és ez hogyan hatott arra, hogy nem került ide szöveg.

A karácsonyi készülődés során hallgattam el. Az értelemszerű, hogy nem írja meg az ember, hogy mivel készül karácsonyra másoknak. És itt nem csak a beszerzett ajándékokról van szó. Elég sok ajándék, meglepetés készült saját kezűleg. Ilyen volt a közösen készített fudge is. De készültek még gyurma ajándékok is. Katinál van róla kép hátha felteszi. És én külön gyártottam egy nagyon testhez álló fülbevalót Katinak, kalymosi emlék. Ezt mindenki látta otthon. Ráadásul nálunk előbb volt karácsony mert 23-án utaztunk haza, tehát előző este karácsonyoztunk. Aznap nem írtam, másnap utaztunk, aztán jött a karácsony este amit rendszeresen ketté osztunk, hogy legyünk itt is meg ott is.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: karácsony utazás Magyarország Kommentek: 2 hozzászólás

Karácson Artur

Már nem emlékszem hol találtam erre a videóra. Talán a TV-ben láttam először, de az is lehet, hogy nem. Erre a momentumra már nem emlékszem de arra igen, hogy egy kép beleégett a retinámba azonnal. Kíváncsi vagyok te is így jársz-e. A feladat: először nézd meg a videót ami itt következik. Ha megtaláltad amire gondoltam akkor dobhatsz egy kommentet de ez nem kötelező. Ha nem találod amire gondolok akkor a továbbra bökve megtalálod a megoldást.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: karácsony Magyarország videó Kommentek: 2 hozzászólás

Viszaút

A hazaút tapasztalatait felhasználva, próbáltuk jobban időzíteni a visszautunkat. Úgy terveztük, hogy azon a szakaszt, azaz a németországit, ahol a legnagyobb tempóval lehet haladni, a legkevésbé forgalmas időszakban tegyük meg. Plusz még egy tapasztalat, hogy a kocsi hazafelé 140-150 környékén rázott. Kati állítólag nem érezte de én nagyon figyelek minden olyan dologra amit kocsi csinál és szerintem nem a normál működéshez tartozik. Ezért otthon elvittem egy gumishoz akit Gábor ajánlott, hogy centrírozzák ki a kereket. Mivel a kormányt nem rázta ezért arra gyanakodtam, hogy a hátsó kerék környékén lehet valami. Ezért is különös mert nem egész egy héttel előtte rakattunk új papucsokat hátra. És ezek szerint nem centríroztak volna? Nos az eredmény azt mutatta, hogy nem. És ráadásul akik utoljára centrírozták az első kerekeket azok sem alufelnire való súlyokkal csinálták. Ezeket szépen ledobálták és csináltak egy korrekt centrírozást. Ennek később jelentősége lett.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Magyarország utazás Kommentek: 0 hozzászólás

Szerver

Ahogy megírtam, új szervert helyeztem el. De az csak a kezdő mozdulata volt a szerver és szolgáltató váltásnak. Mivel a régi szervert 2003 tavaszán raktam össze és telepítettem fel ezért azon nagyon régi rendszer volt. Azóta minden program ami azon ment több generációt fejlődött. Mivel 2004 óta fizikailag távol vagyok a géptől ezért nem tudtam rendszert frissíteni rajta és részben ezért a programokat sem. Így minden új program egy nagy ugrás volt a verziókban. És bizony azóta nagyon megváltozott, hogy milyen beállításokkal fogja a szerver jól kezelni a régi adatokat. Mielőtt elindultunk volna haza már jó időt eltöltöttem azzal, hogy összekalapáljam a beállításokat, hogy otthon ezzel ne legyen gond. Persze lett gond. Egyrészt volt olyan része a dolognak amit tudtam, hogy nem lehet csak úgy kipróbálni, hogy már élesben működik a szerver. Szerencse, hogy ez a bloggal kapcsolatos csak és a szikla.hu olvasói ebből semmit nem vettek észre.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: blog Magyarország rewrite számítógép Kommentek: 1 hozzászólás

Az út

Röviden? Hosszú. De annyira nem volt vészes mint amennyire ódzkodtam tőle. Persze van még egy vissza út is.

Igazából lehetett volna sokkal jobb is, ha nem fogjuk ki a németországi török vendégmunkások hazavándorlását. Így végül is Dunkerkből indultunk 3 óra környékén és megálltunk a kapu előtt másnap reggel fél 9-kor. Ez lehetett volna 3 órával korábban is, ha nem kerülünk bele abba a dugóba amit semmi nem indokolt, csak az út áteresztő képességét meghaladó kocsi mennyiség. Nem csak az út volt túlterhelve, de az összes pihenőhely és benzinkút is. Szerencsére ahogy haladtunk kicsit lazult a forgalom is de még a magyar határnál is a legtöbb környékünkön megálló, német rendszámos autóból nem éppen szőke emberkék kászálódtak ki. Pedig a dugó Németország közepén volt. Remélem visszafelé nem kapjuk ki a hazamenőket, és akkor egy reálisabb utazási időről tudok majd beszámolni.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Magyarország utazás Kommentek: 2 hozzászólás

Haza

Megyünk haza. Most elég vakmerő módon kocsival. Pedig magam mindenkit lebeszélnék erről. Hosszú út, unalmas, fárasztó és nem nagyon éri meg. Általában. De most osztottunk szoroztunk és az jött ki, hogy kocsival megyünk. És nagyon várom már. Nem az utat (már régóta kéne lennie olyan kocsiknak amik tudnak maguktól menni autópályán). Sokkal inkább az otthoni időjárást. Mert Angliában nincs nyár.

Írta: Feri Címkék: utazás Magyarország Európa Kommentek: 1 hozzászólás

Katonai felmérések

Magyarország területén az 1700-a évek vége és az 1800-as évek során több katonai felmérés is zajlott. Ezek tulajdonképpen felmérési és térképezési munkák. Csak mint mellékszál említem meg, hogy ezek során létesítettek országos főalappontot a Velencei-hegységben 1875-ben. De az a 3. felmérés során volt én pedig a másodikról szeretnék itt értekezni.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: google Magyarország talált Kommentek: 1 hozzászólás

Costes

Az előző postban már ígértem, hogy írok bővebben róla. A Costes ugye az első és egyetlen magyar Michelin csillagos étterem. Amennyire tudom Prágában van még egy a volt keleti blokkból. Azt egyelőre ne reméljük, hogy több csillagos éttermünk lesz egyhamar, mert pl. három csillagos étteremből összesen 54 van a világon. Lehet azon vitatkozni, hogy mennyire mértékadó egy ilyen rendszerezés. Eleve az éttermek jó részébe el sem jutnak az étel ellenőrök. Aztán ott van az "ízlések és pofonok" rendszer is. Magyarán ami neked jó lehet, hogy nekem nem.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: étterem Magyarország Kommentek: 0 hozzászólás

Két hét tömören

Két hete nem írtam. Szánom-bánom. De be kell látni jó mentségem van rá. Volt ugye ez a hét, esélyem sem volt semmi értelmeset írni. A hét vége felé lettem újra használható. Akkor jött a pakolás, majd másnap indulás a reptérre és onnan Magyarországra. Éjjel érkeztünk Másnap délelőttre Apám csinált nekünk programot (az is megérne egy postot de sértődés lenne belőle). Még eközben a Budapesti lakásban raktuk helyre az ablak csere okán szétpakolt szobát. Délután félájultan mobil netet intéztünk. Ennek köszönhető, hogy most tudok írni. Majd teljesen ájultan ajándék nézegetés karácsonyra mert 23-án jövünk csak és akkor már nem lesz erre idő. Aztán vissza Katiékhoz egy össznépi vacsorára. Ezután simán tudtam aludni. Másnap reggel vissza a Révész utcába és folytatni a pakolást. Ez ment kora délutánig amikor is vágtatás Zsuzsához aki arról ismer szélesebb körökben, hogy bőrgyógyász. Ő átnézte a februárban leltárba vett anyajegyeimet. Nem hiányzik egy sem. Majd elhűlt a könyököm környékén levő száraz bőr láttán és írt fel rá kenőcsöt. Ezt kiváltottuk a szemközti patikában és vágtatás Csabihoz a balesetire ahol reméltem, hogy tud időt szakítani a lassan használhatatlan bal könyökömre. Tudtunk váltani pár mondatot majd rohant vissza a betegeihez. Ez nem jött össze. Ezután már nem volt más dolgunk mint el Katiékhoz ahol fürdés, öltözés mert este Anyámmal szülinapi vacsora a Costesben. Erről majd külön post remélhetőleg. 1 órakor tettük ki Anyámat majd vissza Katiékhoz. Ájulás. Utánna egy kicsit csendesebb reggel. Majd indulás. Kati Balatonra én vissza a lakásba, hogy befejezzem a rendrakás rám eső részét. Este találkozás Zsuzsával és Noémival akik egy sajtszeletelővel (kértük) és fűszerekkel illetve tetemes mennyiségű turórudival rótták le hálájukat, hogy vendégül láttuk őket. Majd vissza hozzánk és immáron ténylegesen befejeztem a rendrakást. Közben megtaláltam a keresett kottákat is. Már csak nem kéne itthon felejteni. Este jött a hír, hogy Csabi mégis vár holnap reggel fél 7-kor, hogy lecsavarja a könyökömet és jó irányba tegye vissza. Szuper! Úgyhogy most alszom 5 és fél órát és indulás a Balesetibe. Utána irány Velence, na ott talán tudok fújni egyet.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: ablak család étterem Magyarország utazás Kommentek: 0 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 550D (1) ablak (4) Afrika (2) ajándék (5) állatok (9) Amerika (9) Anglia (16) angol (2) apache (1) apám (2) apple (12) Ausztria (3) bárány (1) blog (9) canon (2) cipő (3) Ciprus (4) család (8) csikós_cikk (2) csomag (7) Egyiptom (1) első (2) étterem (3) Európa (16) film (6) forgalom (1) fotó (5) futás (24) Gabi (2) Goodwood (2) google (4) Görögország (9) haj (1) hajó (1) hangulat (2) hirdetés (1)  (5) időjárás (8) internet (4) iPad (10) iPhone (4) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (2) Kalymnos (6) karácsony (8) kenyér (8) képek (5) kirándulás (7) konyha (2) korcsolya (1) könyv (2) Krisztián (2) kutya (5) lakás (13) London (9) macska (1) madarak (3) magyar (1) Magyarország (11) marokkó (12) mászás (9) mozdony (1) mozi (4) növény (4) Olaszország (3) paradicsom (2) php (2) politika (2) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (7) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) síelés (2) snooker (1) sör (3) sport (1) street_view (2) sütés (12) számítógép (10) szemüveg (1) szerelés (12) szomszéd (8) szomszédság (19) szülinap (3) talált (13) tanulás (1) tél (4) természet (7) timelapse (2) Usa (3) utazás (57) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (2) vendégség (5) vicces (3) videó (22) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo