Vörösbor és csoki

A múlt hétvégén, kihasználva a kellemes időjárást, elmentünk kirándulni Krisztiánnal hármasban. Illetve, ha úgy vesszük 4-en voltunk ott. Krisztián nézett ki egy kb 10 km-es kört és mi persze azonnal igent mondtunk rá. Az út eleje a Trosley Country Park-ban vitt de hozzácsaptunk még a környező turista útvonalakból párat.
Már a kör vége felé jártunk, talán1 km lehetett hátra amikor egy sáros földúton megpillantottam egy telefont a földön. Láthatóan szeretett darab volt mert védőtokban volt és ez meg a puha talaj megóvta az esésnél. Természetesen megnéztük, hogy tudunk e benne találni valami adatott, hogy kié lehet, de persze le volt zárva. Mivel nem akartuk ott hagyni a sárban szépen magunkhoz vettük. És nem csalatkoztunk jött is a hívás. Sajnos csak a másodikat tudtuk csak felvenni, ahol Kati egyből próbálta nyugtatni az embert, hogy meg van a telefonja csak érte kell jönnie. Épp csak hazaértünk és átöltöztünk jött is a hálás, megkönnyebbült tulaj, kezében ezzel.
Egyből mondtam, hogy erre semmi szükség, természetes, hogy ha találunk egy ilyen dolgot akkor azt próbáljuk visszajuttatni a tulajnak. Hajthatatlan volt, letette a küszöbre. Nem nagyon értek hozzá de talán egy Samsung A50-es lehetett. Szerintem jó cserét csinált.

Írta: Feri Címkék: Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo