Amszterdam

Már le sem merem írni mikor törtét az eset, úgy el vagyok maradva. Pedig ezt a blogot kicsit magunknak is írjuk mintegy naplót és kimondottan sokszor nézzük vissza, ha felmerül a kérdés, hogy mikor is volt, hogy is volt. A lényeg, hogy ez még tavaly történt. Katinak ki kellett vennie a maradék szabadságát. Szántunk belőle síelésre, hazaútra de még így is maradt pár nap. Már rég vágytam arra, hogy eljussak Hamburgba (a miértről majd később). Ilyeneken nem szoktunk sokat gondolkodni (néha veszélyesen keveset), tehát a fővonal adott volt, erre fűztünk fel még Amszterdamot és Brüsszelt. Három részben tervezem átadni az élményeket.

Eldöntöttük tehát, hogy elmegyünk előbb Belgiumba, onnan Németországba majd visszafelé jöhet Hollandia (nem tévedés). Indulás előtt talán két nappal megnéztük az időjárás előrejelzéseket és amennyire mereven ragaszkodunk az útiterveinkhez, felfordítottunk mindent. Mint később kiderült jól tettük ezt, csak a kocsiban, útközben kaptunk nagy esőket, városnézés közben szinte teljesen megúsztuk. Na ennyi bevezető után szálljunk már fel a kompra és induljunk el! Tarts velem!

Egy szombati napon vágtunk neki az útnak, hogy elkerüljük a nagy forgalmat miközben átszeljük Belgiumot és fél Hollandiát. Igen a főváros nagyjában középen van. Helló, és Hága? Valóban ott van a parlament és a királynő rezidenciája de a főváros Amszterdam. Hagyjuk! Az út sima volt és borzasztóan unalmas. Arra felé ritkák a hegyek, dombok csak a csatornák szabdalják valamelyest a tájat. Ráadásul szürke volt az idő is. A szállodát a modern technikának köszönhetően könnyen megtaláltuk a város szélén. Az első rácsodálkozás addigra már megtörtént. Az oda vezető út ugyanis 1x1 sávos volt a két szélén bicikliúttal. Amikor kocsi jött szembe akkor jól megnézted, hogy nem jön-e bringás és kikerültétek egymást a kerékpár út igénybevételével. Szombat este volt, hideg, sötét. Alig egy két kocsival találkoztunk, biciklissel amennyire emlékszem eggyel sem. Még szárazon becuccoltunk a szobába és aztán eleredt az eső. Az, hogy mi kimentünk az esőbe pokemonozni nem tartozik a normális dolgok közé ne is vesztegessünk rá szót.

Másnap ragyogó időre ébredtünk. A kocsit nem terveztük mozgatni a városban tehát elindultunk a villamos felé. És rögtön megértettem, hogy mi a különleges Amszterdamban.

Amsterdam

A lakótelepek rengeteg zöldel és benne rengeteg vízzel vannak fel lazítva. Ezen a csatornán amúgy két híd vezetett át. Szerencsére hamar rájöttünk, hogy a szélesebb a bicikliseknek van fenntartva a keskenyebbik a gyalogosoké. Az úttesten átkelésnél is nagyon kell figyelni, mert az autók azonnal megállnak ugyan de bringások nem akarnak lendületet veszteni így nem a féket, hanem a csengőt használják. És kocsi alig van az utakon kerékpár annál több. És ez vasárnap reggel volt.

A belvárosban már nem volt sok zöld terület de víz az rengeteg.

És még több bicikli. El lehet mondani, hogy Amszterdamban a kerékpár mennyiség már probléma.

Amsterdam

A mennyiségből kifolyólag mindent beborítanak, külön parkolni tilos táblát használnak ellenük.

Amsterdam

Kinéztünk néhány látnivalót de a lényeg a mászkálás volt és ami közben szembe jött.

Amsterdam

Igen jól látod! Nem vettük igénybe az üzlet szolgáltatásait. Volt sajtbolt is szép számmal.

Amsterdam cheese

Meg akartuk ezt is nézni de mégis szinte véletlenül kerültünk ide:

Amsterdam

Igen azok ott piros lámpák. Beljebb voltak elég lehangoló nők is kirakatokban de ott már nem lehetett fotózni és ezt be is tartottam. Ez itt pedig Hollandia esszenciája.

Amsterdam tulip market

Egy biciklire szerelt fapapucs amin egy sajtbolt reklámja van és a tulipán piacon áll. Ettünk sültkrumplit amit papír tölcsérben kapsz meg és 20-30 féle öntet közül választhatsz. Vettünk tulipán hagymákat magunknak meg ajándékba is.

Délutánra kicsit elszontyolodott az idő, meg át is fáztunk mászkálás közeben, de ezen egy forrócsoki segített. Aztán amikor később eleredt az eső már menekülőre fogtuk. A Micropiába menekültünk be. Ez egy múzeum szerűség mindenféle szemmel nem vagy alig látható élő dologgal. Az emeleten rengeteg mikroszkóp, alatta tenyészetek. Mindegyik mellett kimerítő magyarázat. A földszinten meg a baktériumok, gombák hatása, használata. Mivel élő dolgok voltak a látni valók volt egy terem is ahol a másnapi nézni valót tenyésztették. Mindez egy üveg fallal láthatóvá téve. Nagyon érdekes volt, feltétlen ajánlom, ha arra jársz. Ezzel nagyjából ki is használtuk a napot és el is fáradtunk rendesen, meg be is sötétedett. Viszont az eső is elállt. Vissza a szállodába, ahol elég tisztességes kis étterem segített a feltankolásban.

Még volt egy félnapunk a továbbindulás előtt. Ez itt a Prinsengracht 26. sz. ház.

Amsterdam Anna Frank

Itt élt Anna Frank. Itt írta a naplóját és innen is hurcolták el később. Kemény, mellbevágó de látni kell.

Még sétáltunk az egyik parkban egy kicsit a langyos napsütésben de aztán lejárt a városra szánt időnk. Vissza a kocsihoz és indulás Hamburgba. Folytatás következik. Tényleg.

Írta: Feri Címkék: Európa utazás Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (17) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (15) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (87) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo