Egy bicikli emlékére

Mostanra már már mindenki hallott a történetről de mégis megemlékezek itt róla, hogy ne nyom nélkül tűnjön el. Most, hogy már nincs jöttem rá, hogy nagyon szerettem ezt a gépet.

Az történt ugyan is, hogy elmentünk a városba az egyik parkba sétálni. Na jó, pokemonozni séta közben. Nagyon szép száraz, meleg őszünk volt, jól esett még kimozdulni. Mivel nyáron erősen rákaptunk a bringával városba járásra egyértelmű volt, hogy kocsi nem jöhet szóba. A park bejáratánál vannak biciklik kikötésére szolgáló helyek, oda láncoltuk a két bicajt. Itt egy régi, költözős kép róluk.

Bicajok

A piros Katié, amit tőlem kapott ezer éve karácsonyra, a másik az enyém, amit Oti hagyott rám mikor itt hagyta az országot.

Órákat sétáltunk a remek időben és bizony már szürkült amikor úgy döntöttünk, hogy hazafelé vesszük az irányt. Ahogy közeledtünk elég hamar gyanússá volt, hogy mintha csak egy bringa lenne a kettő helyett. Amikor odaértünk láttuk, hogy csak Kati bringája van ott. Nem mondhatnám, hogy meglepődtem, mert rengeteg bicikli lopásról hallottunk itt a városban és rengeteg rozsdásodó elhagyott darabbal találkoztam magam is aminek gondolom hasonló előélete lehet. Azt feltételezem, hogy ezeket a gépeket nem merik hirdetésben eladásra feltenni, vagy használni a környéken, hiszen az kész lebukás. Sajnos feltételezem, hogy az én jó kis bringám is hasonló sorsra jutott. Esetleg a folyóban landolt. (Ott is láttam jó pár darabot régebben.) Miután észrevettük, hogy a közeli sport telepen vannak biztonsági kamerák, bepróbálkoztunk de nem vették a fáradtságot, hogy visszanézzék a felvételt, hogy látszik e valami. Sőt közölték, hogy menjünk a rendőrségre és majd a ők kikérik tőlük a felvételt. Persze a rendőrök nyilván hatalmas erőkkel vetik magukat egy lopott, erősen használt bicikli után, szóval ezt részt kihagytuk.

Annyit még megtettünk, hogy másnap visszamentünk és megnéztük a közeli folyószakaszt, és bokros részeket, de a gép nyomtalanul eltűnt. Pontosabban nem teljesen nyomtalanul.

bicikli lakat törés

A zár egy kis darabkáját megtaláltam 1-2 méterre a helyszíntől. Ebből mindjárt látszik, hogy elkövettem egy hibát. Egy elég gyenge darabra bíztam a bringát, mert látható, hogy ezt egyszerűen csak eltépték, a gyenge anyagból kiszakadt a drót. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen lelakott külsejű bicaj nem fogja felkelteni senki érdeklődését. Ez volt a másik hiba.

Lehet, hogy nem ért sokat már a gép de a használati értéke számomra pont egy bringányi volt. És most a pótlásáról is gondoskodni kell, ráadásul addig is bringa nélkül maradtam. Még szerencse, hogy pont esik az eső.

Írta: Feri Címkék: bicikli Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2016. Nov. 08. 09:01
Remelem hamarosan potolva lesz.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo