Két héttel ez előtt megnéztük az időjárás előrejelzést és nem voltunk elégedettek vele. Ezért gyors elhatározással elmentünk magunktól oda ahova másokat küldeni szoktak. (Tényleg tudja valaki, hogy miért negatív az ha valakit elküldenek melegebb égtájakra?) Remek 3 napot töltöttünk Alicantéban egy kis drámával.
Péntek késő este érkeztünk, hogy a hosszú hétvégét jól ki tudjuk használni. Bár komoly programokat nem terveztünk mégis sikerült kitölteni az időt. Két kötött dolog volt az egyik a Volvo Ocean Race Museum nem túl tág nyitvatartási idővel a másik a piac szintén hasonló korlátokkal. Mindkettőt sikerült az első napba bele tenni. Erre azért is törekedtünk mert erre a napra ígértek rosszabb időt amiből csak annyi lett, hogy volt egy kis zápor. A múzeum felejthető volt, kicsi és nem túl érdekes, viszont volt egy ablaka arra a helységre ahonnan a versenyeket irányítják, és követik, na azt megnéztem volna közelebbről. Még így használaton kívül is (most éppen nem zajlik verseny) nagyon érdekes volt. Jól nézett még ki a két eredeti hajó ami az épület előtt volt. Erről a verseny sorozatról halottam már de eddig nem igazán érdekelt, de most, hogy láttam milyen komoly technika áll mögötte egész más a helyzet.
A piac hozta a szokásos mediterrán tengerparti piac formát elképesztő gyümölcs és hal választék szerencsére külön térben elhelyezve. Rengeteget sétáltunk a parton ahol volt külön műsor szám is.
A cica egy sáska miatt mászott fel a kerítés oszlopra, de onnan pont nem tudta elérni a zsákmányt. Rövid próbálkozás után leugrott de továbbra is reménykedőn nézett felfelé. Amikor egy bottal megpiszkáltam az elég rusnya állatott az elkezdett repülni, a cica meg utána. A sáskák nem hosszútáv repülők és a röppálya végén a rovar is bevégeztetett.
A part remek homokos amit nem igazán tudtunk most kiélvezni mert a víz még a fürdéshez hideg volt, kifeküdni meg nem lehetett mert percek alatt odakozmált az ember. De amúgy is érdemes volt sétálni mert a korzó remek.
Rengeteg hívogató étterem és fagyizó. Zsúfoltunk mindkettőből a programba. Szombat estére még sikerült valami helyi szépségversenyt is kifognunk ami hangulatnak jó volt. Azon a téren volt ami a fenti hajó mellett van és igen csak jól néz ki. Már bontják a kordonokat.
És persze a vár ami mindenhonnan látszik. Evidens volt, hogy felmenjünk és az is, hogy a lift mellőzésével.
A dráma
Természetesen elkényelmeskedtük a délelőttöt, így délben indultunk neki. Előző este már felfedeztük, a helyet ahonnan a lépcső indul felfelé. Azt viszont nem vettük észre, hogy a lépcső mellett van egy víz tematikájú múzeum. Persze, menjünk be. Nagyjából 15 percet tölthettünk ott mert nem volt túl izgalmas, de ennek még később szerepe lett. Caplattunk felfelé a lépcsőkön és a gyalog szerpentinen, hol mi volt. Többször megpihenve, gyönyörködtünk a kilátásban. Volt egy kis leágazás ami nem vezetett sehova de remek kilátás nyílt a végéből. Ott is időztünk egy kicsit. Jegyezd ezt meg jól. Nem rohantunk felfelé, lassított a déli hőség és szép volt az út, rengeteg látni való volt. A várhegy aljában például volt egy kis fesztivál. Nekik a május 1. valami furcsa félig vallásos ünnep. Felértünk a várhoz és velünk együtt egy mentő is. Épp csak beállt a parkolóba, már ment is el nyomában egy tűzoltó autóval. Ha egy mentő nem végez munkát az nem jó jel. Körbe bolyongtuk a várat és minden honnan remek kilátás nyílt.
Vedd észre, hogy teljesen véletlenül ugyan de az összes többi képen rajta van a vár. Uralja a város látványát. Igen még a macskás képen is!
Na de vissza a kilátáshoz. Az sajnos az egyik pontból nem volt éppen szívderítő. A vár alatt észrevettem a mentő és tűzoltó vonulásának okát. Már le volt takarva és rendőrök vigyáztak rá. Nem sikerült kiderítenünk, hogy esett vagy ugrott, a válaszadástól mereven elzárkóztak a helyi dolgozók. És rögtön választ kaptunk arra is, hogy miért volt lezárva a vár egy része, a legteteje. Ott történt a tragédia. Ezért másnap is fel kellett menni, hogy az addigra megnyitott részt is meg tudjuk nézni. Az eset kissé rányomta a hangulatát a további tekergésünkre. Lefelé menet realizáltuk, attól a helytől kb tíz méterre esett ahol a leágazás végén gyönyörködtünk a látványban. Szerencsénk volt. És szerencsés volt az időzítés is, hogy magát a tragédiát nem kellett végig néznünk de kb tíz percen múlhatott.
Utolsó napra tényleg csak a vár teteje maradt na meg fagyi és az elmaradhatatlan hal etetés. Azt minden nap megejtettük. A boltban kiválasztottuk a legolcsóbb szeletelt kenyeret, majd egy kilósat, amit pár perc alatt eltüntettek a hálás kikötői halak. Haza felé a repülőnk olyan későn indult, még szép kényelmesen meg tudtunk vacsorázni az egyik remek kis étteremben (így a gépen kapott szendvics érintetlenül jött velünk hazáig). Naplementében buszoztunk ki a reptérre és közben meg tudtuk beszélni, hogy mikor tudjuk folytatni a kerítés építést, de ez már a következő írás témája.