Kertelés és csapok

A lábam erősen javuló tendenciát mutat. El tudtunk menni golfozni és egy kis futás is belefért. De ennél lényegesen fontosabb, hogy folytatni tudtuk a félbeszakadt kerti munkálatokat. Kiszinteztük a biciklitárolót ami nem volt könnyű egy ilyen alapvetően lejtős és összevissza talajon. Ez relatíve hamar meg volt ezért kellett találni még elfoglaltságot így építettünk egy fatárolót. Volt egy jó adag tűzifánk és ezt akartuk elhelyezni valami száraz helyre. Ezek eddig a téglából épült tűzrakóban voltak letakarva. Ezen több okból is akartunk változtatni. Az egyik, hogy ha egy tűzrakóban fát tárolsz akkor ott nem lehet tüzet rakni, a másik, hogy amúgy sem akartunk ott tüzet rakni mert el akartuk bontani.

Kipakoltuk a kert közepére a maradék anyagokat és némi osztás szorzás után néhány óra alatt összedobtuk ezt.

Nem lett szép de, mint azóta bebizonyosodott, remekül működik. Ilyen működés közben.

Ez a rengeteg fa eddig az alábbi kép jobb oldalán látható tégla förmedvényben volt.

Alapvetően kicsi kertünk van és ez a tégla építmény ketté vágta, plusz a nappaliban ülve blokkolta a kilátást a kertre. Mennie kellett. Ha már kipakoltuk a fát belőle, gondoltuk megnézzük az egyik sarkán mennyire nehéz szétverni. Fogtam tehát az előre gondosan beszerzett vésőt és a kalapácsot és nekiestem.

Annyira könnyen ment, hogy estére így nézett ki.

Én pusztítottam Kati meg rakta halomba. Produktív nap volt és tíznél többször nem ütöttem a véső mellé a bütykömre. Másnap a maradék tégláról is levertem a maltert (még pár saller a már sajgó hüvelykre) ami aztán bezsákolva a lerakóba vándorolt a szép tiszta téglát pedig a fészer mögé szépen felstócoltuk. Oké most van egy szép adag fánk egy fatárolóban de nincs tűzhely ahol használni tudnánk. Valamelyik nap betévedtünk egy kertészeti lerakatba és ott láttuk meg a megoldást egy mozgatható tűzrakó képében. Kati nekidőlt a netnek és lényegesen olcsóbban megrendelt egy helyes kis darabot ami próbák alapján szépen teszi a dolgát.

Használaton kívül pedig nem foglal semmi helyet, észre sem vehető az egyik sarokban. Ez ebbe a kis kertbe bőven elég.

A többi fejlesztés a beltérben valósult meg. Elsőként a Kati által rendelt konyhai kiegészítő világítást szereltem fel.

Az eddig sötét sarkok fényre derültek és a mosogatónál állva sem az árnyékban kell tevékenykedni most már.

Az utóbbi napokban vízszereléssel foglaltam el üres óráimban magamat. Egy kivételével az összes vízcsapot kicseréltem. Ez soha nem volt kérdés mert a hagyományos angol külön hideg külön meleg csappal voltak felszerelve a mosdók. Ez konkrétan 3 mosdót jelent. Itt okozott némi fennakadást, hogy keverő csap nagyobb nyílást kíván a mosdón mint a szóló verzió. A porcelánt viszont nem akartuk cserélni. A porcelán viszont nagyon kemény anyag, mint az kiderült amikor csiszolóval nagyobbítottam a lukakat. Ráadásul a földszinti helységben annyira kicsi a mosdó, hogy nem lehetett hozzáférni a szerelvényhez a faltól ezért ott le kellett szednem ami közben kiderült, a derék mesterek nem csak egy tartóra helyezték fel a porcelánt hanem a falhoz is ragasztották azt. Hagyjuk. A zuhanyzó keverőcsapjával is elbajlódtam. Lehet, hogy csak nekem újdonság de mire rájöttem, hogy már nem csak menettel lehet vizes szerelvényeket bekötni szintén el ment egy kis idő. Kínlódtam egy csomót és nem sikerült leszednem a régit. Itt a youtube segített. A megoldás ismeretében pár perc alatt lent volt és nem sokkal később fent az új immár menettel szerelve. A konyhai csap ezekhez képest jutalom játék volt és az ott kizúduló több liter forróvíz is felszáradt azóta.

Mindezzel időre kellett végezni mert a hétvége már a takarításé és a rendrakásé volt. A vendégek azóta megérkeztek és rend azóta Marcinak köszönhetően nyom nélkül eltűnt. De ezt fiatal korára tekintettel (már 8 hónapos!) nem rójuk fel neki és tulajdonképpen nem is bánjuk.

Írta: Feri Címkék: ház kert szerelés vendégség Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (17) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (15) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (86) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo