Több mint 2 hete számoltam be a sérülésemről és az ebből adódó helyzetről. Azóta nem is írtam semmit. Ennek oka, hogy szinte semmit nem tudtam csinálni. A leghősiesebb tettem egy fűvágás volt jó sokáig, no meg egyszer csináltam palacsintát. Bizony egy palacsinta sütés is gond volt mert mire azzal végeztem csak a tűzhely előtti ácsorgástól fájt a lábam. A kertben elkezdett munkák elakadtak teljesen, futni természetesen nem voltam. Pedig múlt vasárnap volt a North Down. Tulajdon képen szerencse, hogy Kati azon a hétvégén ügyelt és jó előre kifejtette a béli véleményét, hogy igen csak rossz néven venné ha nélküle indulnák el. Ezért nem is neveztem. Csak a szívemet fájdítani bicegtem el célhoz. Már mankó nélkül.
Igen a mankót mára teljesen elhagytam, olyannyira, hogy vissza is vittük. Nem tudom ez otthon hogy működik de itt szívesen veszik, hogy ha a neked már nincs szükséged rá akkor visszaadod. Gazdag ország de nem pazarolnak. Picit tébláboltunk, hogy kinek adjuk vissza a mankókat, amikor is láttuk, hogy az egyik sarokba le van támasztva néhány pár, kibontott darab, így szépen ott hagytuk mi is.
A mankótlanodási folyamat egyébként az volt, hogy először egy mankóval kezdtem járni. Ez nagyon előnyös volt mert szintben már tudtam vinni magammal dolgokat. A lépcsőn közlekedés először felfelé ment mankó nélkül végül lefelé is. Ekkor már tudtam vinni szintek között is magammal cuccokat. Egészen addig csak olyan dolgok tudtak velem jönni mint pl. a telefon amit a zsebembe tudtam rakni de a laptop már például gondot okozott.
Most már ott tartunk, hogy tegnap felajánlottam, hogy menjünk el egy sétára és persze szokásunkhoz híven kicsit nagy sétára sikerült. Így történt, hogy ha nem is teljesen gond nélkül te tegnap már meg tudtam tenni több mint 2 km-t. És alig bicegtem a végére. Szép lassan lehet növelni a távot. Ez jó lenne mert egy golfozás az bizony 6-7 km gyaloglást jelent, persze csak ha bírja majd a bokám a csavargatást. A futás még a messzi távolban, de mintha már látszana. Majd szólok ha elérkezett az ideje.