Még mindig szerelés

Elég sok kicsi gyerek van a környékünkön. A kicsi alatt értendő a 0-4 éves kor, a környékünkön pedig az, hogy részben a családban részben pedig az ismeretségi körben itt ahol lakunk. És bár szívesen láttuk volna őket a lakásukban ez nem igazán volt jó ötlet. A lakásban a nappalink volt egyúttal az ebédlő és a dolgozó szoba is. És bár vettünk kábel tartókat amivel a dolgozóasztalok háta mögött jellemzően megtalálható kábelrengeteget eltüntettük a földről azért a polcokon maradt elég apró mütyür ami egy kis gyerek számára vonzó és vagy veszélyes vagy mi féltettük volna a kis kezektől. Na ez már nem így van.

Ez egy részt annak köszönhető, hogy átköltözünk a házba ahol volt annyi szoba, hogy egyiket ki tudtuk nevezni dolgozószobának. A sok kábel egy része ezzel kikerült a látókörből. De a nappali szokott dolgai, úgy mint TV és a hozzávalók még szolgáltattak pár szabad drótot és félteni valót.

A TV-t már előzőleg a falra szereltük, adta magát, hogy a hozzávalók is hasonló sorsra jussanak. A hogyanon elég sokat agyaltunk és bonyolultnál bonyolultabb ötletek jöttek. Még az IKEÁ-ban is megnéztük, hogy nincs e egy erre alkalmas darab, de nem találtunk. Szerencsére. Mert egyszer csak meguntuk és kijelentettük, hogy ez nem mehet így tovább és egyszerűen csak felrakjuk egy polcra a cuccokat, kinéz ahogy kinéz.

Nos, azt kell mondjam, nagyon jól néz ki. Szépen eltűnt az összes drót, csak egy kábelcsatorna a falon jelzi, hogy hova. Ezzel a nappali gyakorlatilag kész van és baba biztos. Jöhetnek a teszt alanyok.

A másik fejlesztésünk abból adódott, hogy a konyhában beépített hűtőnk van. Magyarul a hűtőt egy bútor lap fedi, arra pedig nem tapadnak a szorgosan gyűjtögetett hűtőmágneseink. A lakásban szép nagy hűtőnk volt ezért jó sok mágnest halmoztunk rá. Ezeknek mind története van és szerettük volna kiszabadítani ezeket a cipős dobozból ahol a költözés óta szomorkodtak. Egyértelmű volt, hogy a konyhában kell lenniük és valami mágneses felület kell hozzá. Mivel Katinak már rendeltem egy mágnes táblát amire a teendőit tudja gyűjteni az íróasztala mellett ezért adódott, hogy rendeljek ide is egyet. Egy jó nagyot. Lemértük, hogy mi a legnagyobb méret ami elfér a legnagyobb szabad falfelületen a konyhában és ráugrottam az ebay-re és rendeltem egyet. Pár nap múlva meg is hozta a postás és igen csak lehervadtunk amikor kibontottuk.

Ez nem kerülhet a falra. Megreklamáltam, visszakaptuk a pénzt, a tábla meg ment a szemétbe. Ezzel nem jutottunk előrébb, sőt egy jó időre elment a kedven a dologtól. De a helyzet tarthatatlan volt, ezért jó pár hét rákészüléssel újra nekiálltam táblát vadászni. Találtam is egy nagyon szép darabot és ami fő kicsit olcsóbban mint az előző. Fel is lelkesedtem, megrendeltem, hamarosan meg is jött. Kibontottuk, hibátlan volt kivéve azt az egy apróságot, hogy nem mágnes tábla volt. Ezt benéztem rendesen és mivel én voltam a hunyó nem reklamálhattam. Volt egy fölös táblánk de a mágnesek még mindig a dobozban. Kati mondta, hogy ne agyaljak rajta, kicsit alaposabban megnézve rendeljek még egyet, most már mágnesest végre. Így lett. Megjött, kibontottuk, hibátlan és mágneses! Fel is dobtuk a falra villám gyorsan.

Be is laktuk azon nyomban. A legnagyobb tábla ami idefér, de ha jól mennek a dolgok kinőjük idővel ezt is. Remélem legalább is. Azért, hogy ne érezzem magam teljesen hülyének, a véletlenül rendelt darabnak is találtam helyet.

Ez a dolgozó szoba ajtajának belseje. Egy dolgozó szobában meg nem lehet elég tábla, ugye? Amúgy nagyon csinos és lesz használva rendesen.

Írta: Feri Címkék: szerelés ház Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (4) Görögország (16) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (14) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (13) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (85) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo