Túró korszak

Ahogy Picassónak is volt kék vagy rózsaszín korszaka én most a túró korszakomat élem. Elmagyarázom.

Az tény, hogy erős vonzódásom van a pogácsa és a túró irányába. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha kiélem a vágyakat, legjobb ha a kettőt egyszerre. Ebből a meggondolásból találtam én ki, hogy sütök túrós pogit. Gondoltam kiválasztom a nekem legjobban tetsző receptet a netről. Itt némi akadály mutatkozott mert az összes recept ami rövid kutakodásomban előkerült mind egy forrásból származott. Gondoltam legyen az, ha már mindenki azt találja megosztásra érdemesnek. Elég durva mennyiségek voltak benne de mivel első alkalom, nem módosítottam semmin. Az eredmény is elég durva mennyiség lett ebből kifolyólag.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: kaja sütés Kommentek: 1 hozzászólás

Kert, félidő

Van akinek ezek már nem újdonságok, de ők vannak elenyésző kisebbségben, az az a vendégek akik néhány hete jártak itt. Bár a folyamatot ők sem látták csak a "végeredményt". Ami természetesen közelről sem a vége.

A ház már egész jól áll. Már csak apróságok, díszítés van hátra, mint például most egy tábla felszerelése a konyhában. Ezen felbuzdulva nekiestünk a kertnek. Az alaphelyzet ez volt.

Ez a kép valójából azért készült, hogy dokumentáljam amint cicamama éppen a sufni tetején tanyázik, de jól látszik rajta a kert hátsó részét uraló dobogó. Ezen egy hatalmas asztal körülötte 8-10 személy részére padok voltak amikor a vásárlás előtt megnéztük a házat. Azonban az eladó oda adta valakinek, magyarán eltűnt mire átvettük a házat. Nem panaszkodom mert az övé volt azt csinált vele amit akart. Úgy voltunk vele, hogy ha maradt volna az asztal és a padok (plusz egy hatalmas napernyő) akkor maradt volna a dobogó is. Most már tudom, hogy ez teljességgel téves elképzelés volt. Ugyan a bejárásnál érzékeltük, hogy javítandó a felülete, viszont amikor el kezdtünk dolgozni a kertben és egyre többet járkáltunk rajta, éreztük, hogy ez a dobogó nagyon beteg. Mennie kellett tehát. Azonban a vendégek érkezése előtt elég szoros volt az időbeosztásunk részben egy otthoni keresztelő  részben Kati hétvégi munkája miatt. Valójában egy szabad hétvégénk volt és elég sokat agyaltunk, hogy elkezdjük-e. Nem akartuk, hogy a felét szétszedjük majd itt elakadva egy romos kerttel fogadjuk a vendégeket. Persze nem igazán volt ez kérdés minket ismerve. Előtte végeztem egy kis felderítést, hogy vajon mi lehet alatta, mert ha mondjuk sittel vagy hasonlóval lett volna feltöltve akkor nem állhattunk volna neki addig amíg meg nem oldjuk annak az elszállítását. Szerencsre erről szó sem volt, konkrétan semmi nem volt alatta.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: kert szerelés Kommentek: 1 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (4) Görögország (16) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (14) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (13) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (85) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo