Függöny, fogas, sarok

A ház belakásának még olyan fázisában tartunk, ahol ha megcsinálunk egy dolgot a tennivaló listáról két másik jön a helyébe. Persze ez nem nagy csoda ha végig gondoljuk, hogy november elején hurcoltuk át a bútorokat, decemberben 3 hetet Marciztunk. Idén meg már futottunk több mint 300 km-t ami nem kevés idő főleg ha hozzáveszed, hogy fel kell öltözni, esetenként el kell menni oda ahol futunk, aztán lazítani fürödni, és ezzel el is megy egy-egy este. A maradék időben nem árt néha pihenni. És mindezt úgy, hogy a kerthez még hozzá sem nyúltunk. Tartok egy kicsit a tavasztól. De előbb nézzük miket sikerült meg csinálni ezen a hétvégén amikor is hosszú idő óta először nem futottunk hosszút.

Amikor átvettük a lakást az előző tulaj által itt hagyott függönyöket villámgyorsan elpucoltuk az útból, egy kivételével.

Ez a színes madzag függöny tetszett mindkettőnknek ezért megtartottuk. Innen jött a gondolat, hogy tegyünk a többi ablakra is ilyet. A címkéjéből kiderült, hogy honnan származik, tehát felkerekedtünk hogy vegyünk pár marékkal. Természetesen nem találtunk már ilyet. De az interneten minden kapható így Kati rendelt közel hasonlókat. Elég hamar fel is raktuk amint megjött. Szépen díszíti a szobákat de azért jó lenne kilátni ezért össze kéne fogni valahogy. Mivel az egyik függöny jóval hosszabb volt és le kellett vágni belőle jött az ötlet, hogy abból a maradékból legyen az összefogó. Kati kikísérletezte, hogy milyen fonás mutat jól az anyagból én meg legyártottam hozzá a többit. Lőttem a barkácsboltban vékony réz gázcsövet, volt itthon erős rézdrótom, ebből terveztem gyártani a végeket. Kicsit elborzadtam mikor kiszámoltam, hogy összesen hat ablakunkon van ilyen függöny, ablakonként két széllel, szélenként két véggel. Az összesen 24 réz bigyóka gyártása.

Először leszeleltem a csőből a kiszámolt mennyiséget. Közben megálltam fotózás ürügyén.

Aztán hajlítottam a drótból karikát a végére.

Aztán ezt a vadi új hőlégfúvómmal szépen beforrasztottam.

A hő hatására ugyan kicsit sötétedett a réz de ez egyáltalán nem ártott meg neki. Ezzel jól elszórakoztattam magam. Kati közben megcsinálta a különböző színű függönyökhöz a különböző árnyalatú fonatokat. Lehetett a kettőt összepárosítani. Ezt hőragasztó pisztollyal csináltuk, négy kezes formátumban.

Jól néztek ki a hűlni fellógatott darabok szép sorban. És ilyen alkalmazás közben.

Nem azért mert mi csináltuk de aki nem olvassa a blogot az nem fog rájönni, hogy házi gyártmány.

Mikor otthon voltunk Marcizni, Zsuzsi a kezünkbe nyomott pár zacskó ruha akasztót mondván, vette, de rájött, hogy neki mégsem tetszik. Egy gonddal kevesebb nekünk, eggyel több csinálni való. Együk barkácsboltos körünkön vettünk egy csinos lécdarabot, amit szépen lecsiszoltam, majd rámértem az akasztók helyét. Némi fúrás és csavarozás után így néznek ki a falon együtt.

Szintén nem mondanád meg, hogy nem készen vettük.

Ha már az előszobában matattunk felragasztottuk a sarokvédőt. Filléres darab, a ragasztó amit direkt ehhez vettünk többe került.

Ez a sarok van nagyon útban ez volt nagyon leverve, de most már ez is jól néz ki. Kati eközben nagy lendülettel neki állt ajtót takarítani mert a szép fehér falak miatt erősen látszott, hogy az ajtók bizony viseltesek. Kicsit ugyan megtörte a lendületét amikor rávilágítottam, hogy az általa számolt 9 helyett valójában 15 ajtó van a házon belül. Szegény a megfeledkezett a gardrób ajtókról és a fenti fürdőszoba ajtókról.

Bónuszként, ha már ennyit emlegettük Marcit itt egy kép.

Akkor most ki fog kit?

Írta: Feri Címkék: ház lakás szerelés Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo