Kalymnos hetedszer

Ez a divat nálam mostanában, hogy  jó későn írok meg dolgokat. Mentségemül szolgáljon, hogy el voltunk foglalva rendesen mióta visszajöttünk Kalymnosról. Nagyon sokat amúgy sem akartam írni mert már jó párszor írtam a mászó túráinkról és nagyjából csak ismételni tudom magam. Illetve...

Az nagyon érdekes volt ahogy kezdődött. Emlékeztek még Adriennre? A magyar lány akivel Kalymnoson futottunk össze. Ő azóta mással van elfoglalva, babázik, nem jár Kalymnos felé. El is könyveltük, hogy nem igazán fogunk Kalymnoson magyar szót hallani és ez tulajdonképpen így is volt most is. Ellenben leszálltunk a kosi repülőtéren és taxira vártunk a sorban és vadásztunk mászónak kinéző embereket akivel megoszthatnánk a taxi és a költségét. És erre a sorban mögöttünk álló 5 fős társaság egyik tagja ékes magyarsággal szólt, hogy beszállna egy ilyen taxi megosztó dologba. Nagyon megörültünk, hogy nem leszünk csodabogarak a magyarságunkkal kedvenc szigetünkön. Be is kászálódtunk a taxiba ami mindenféle sebesség határok figyelembe vétele nélkül, pár perc alatt a komp kikötőbe repített. Beával addig kitárgyaltuk, hogy ki honnan jött (ő Bristolból), meddig marad stb. Aztán megállapodtunk, hogy a falu ahol minden mászó lakik elég kicsi majd szembemegyünk egymással az utcán, nem kell megbeszélni semmit. Azóta nem láttuk. Elképzelni nem tudom, hogy egy egy utcás pár száz méter hosszú faluban hogyan tudtuk elkerülni egymást 10 napon keresztül, úgy, hogy ott minden este mindenki le fel korzózik vacsora hely felé vagy csak sörözni valahol egyet.

Ezen kívül sok érdekes dolog nem történt. Kati nem vette meg ezt a kalapot, viszont a póló üzenetét komolyan vettük.

runing t-shirt

Idén sikerült többet futni mint a kalymnosi túráinkon, nem hiába hoztuk a futó cuccot. Remek volt a víz, szinte minden nap fürödtünk, illetve főleg én.

Bátran kipróbáltunk általunk ismeretlen gyümölcsöket.

Ez elég harmatos volt, nem igazán tudom javasolni. Viszont a második próbálkozásunk egy másik fajtával sikeres volt azt ismételném szívesen.

Na és a nagy kérdés. Mi a neve ennek a két gyümölcsnek? Nem tudok helyes megfejtőt sorsolni mert nem tudom leellenőrizni a válaszokat, magam sem tudom hogy híják ezeket az izéket.

Idén szerencsére mind ketten megúsztuk ujj sérülés nélkül, pedig elég komolyakat másztunk a második héten. Szerencsére alig kopott meg tavasz óta a mászó erőnk.

A két hét hamar elröppent és azóta dobozolunk mint Tóték, de ez már egy másik sztori lesz.

Írta: Feri Címkék: Görögország Kalymnos mászás Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
varjasi 2014. Oct. 28. 14:55
Az elsőt nem ismerem, de a másodikat datolyaszilva, vagy egyszerűbben "hurma" néven itthon is lehet kapni, és hát bizony nyami!!
EvaBorcsa 2014. Oct. 29. 14:24
Szia, Húú, 7 alkalommal Kalymnoson, szép! Bevallom becsületesen, hogy nem olvastam végig az összes bejegyzésed Kalymnosról, mindenesetre az lenne a kérdésem, hogy tudnál-e nekünk szállást ajánlani. Előre is köszi! Borcsa
Anya 2014. Nov. 03. 23:18
A hurmát itthon is volt szerencsétek megkóstolni, csak nem emlékeztek rá.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo