The North Downs Run

Mióta Gábor belerángatott a versenyekbe azóta nincs megállás a lejtőn. Persze nem ellenünkre történt a dolog de nélküle biztos nem szántuk volna rá magunkat. Voltak a félmaratonok és most jött egy komolyabb megmérettetés.

A North Donws Run ikonikus verseny. Nagy Britannia második legszebb versenyének szavazták a nem szokásos táv kategóriában. És elég ijesztőeket mesél róla mindenki. Tehát pont nekünk való. A nem szokásos azt jelenti, hogy nem maraton, félmaraton, 10 vagy 5 kilométer, hanem 30 de nem ez adja a nehézségét. Sokkal inkább az, hogy végig terepen halad. És nem is akármilyen terepen. A szépségét a kilátás adja, és kilátás honnan van? Magasról! És oda fel kell futni.

Próbáltunk készülni rá, nézegettük az útvonalat, elemeztük a szinteket. Futottunk hosszúkat meg melegben amikor már látható volt, hogy meleg versenyünk lesz. Nagyjából belőttük, hogy kicsivel féltáv előtt kezd nagyon komolyan emelkedni az útvonal és ez tart pár kilométer hosszan és onnan szépen ereszkedik vissza, tehát addig kell tartalékolni és onnan már látni fogjuk mennyi maradt bennünk és annak függvényében lehet nekiereszteni. Aha, ahogy azt Móricka elképzeli.

Az edzéseknél kiderült, hogy a telefonnal futás, amin megy egy futó program, roppant hasznos. Nagyon jó, hogy rendszeresen kapod az infót, hogy milyen tempóval mész, hol tartasz távolságban és utólag vissza tudod nézni, az egészet és ki tudod elemezni, hogy jól gazdálkodtál e az energiákkal. Tehát egyértelmű volt, hogy egy ilyen segítségre szükségünk lesz a versenyen is. Egy ismeretlen terepen, hiába van már meglehetős tapasztalatunk, kevéssé tudjuk belőni, hogy hol tartunk időben, távban és ezek függvényében tempóban. Azt pedig láttuk, hogy itt már komoly stratégiával kell menni, nem lehet elsietni az elejét. Viszont azt is láttuk, hogy nem akarunk egy telefont magunkkal hurcolni és főleg eláztatni, valamint a karpánt alól kicsorgó izzadság sem a barátunk akkor amikor minden apróság számít. Ekkor elhatároztuk, hogy megkapjuk előre a szülinapi ajándékunkat egy GPS-es futóórát.

Forerunner 220

Nagyon pöpec darab és mindent tud amire szükségem van és olyanokat is bőven amire sosem lesz. Mivel egy héttel a verseny előtt érkezett meg ezért csak egy futáson tudtuk kipróbálni mert utána már a versenyre kellett rápihenni. Viszont nagyon bevált. Szépen visszafogott az elején, tényleg nem siettem el, tudtam hogy hol jön majd a nagy emelkedés és tudtam bármelyik pillanatban, hogy mennyi van még a végéig vagy a következő frissítő pontig.

Mert bizony ezt a versenyt frissítő pontól frissítő pontig futottam. Talán az idei legmelegebb napot sikerült kifognunk, az eddigi leghosszabb, és legmeredekebb futásunkhoz. Jellemző az időjárásra, hogy most nem a sártól lettünk mocskosak hanem a portól. De helytálltunk a körülmények ellenére is. Azt kell mondjam, hogy így ismeretlenül nekiállva a 3:12-őn belüli idő jó. Ehhez hozzá kell adni, hogy csak folyadékot vettem magamhoz a futás alatt. Tudni akartam, hogy mennyi energia van a szervezetemben egy ilyen rákészülés után. Bizony a félmaratonnál hosszabb távokat nem lehet így csinálni, 20 km után eléheztem. Én általában futás után nem tudok enni jó darabig, főleg melegben. Itt tömtem magamba mindent amihez hozzáfértem. Nagyon jó ötlet volt az a több láda, felnegyedelt narancs ami egyszerre juttat cukorhoz és folyadékhoz. Vagy a banán és süti asztal amiről szintén minden beérkező szabadon vehetett. És az is jó tapasztalat, hogy dacára a jól szervezett frissítő pontoknak és a Margitszigeten déli hőségben futott edzésnek nagyon ki lehet száradni ilyen melegben és terepen. A szint előre jelzést sem nagyon lehet készpénznek venni, jócskán félre vezetett itt is. Az első és utolsó pár kilométer kivételével végig vagy le vagy fől mentünk és mindkettő több erőt vesz ki mint egy vízszintesen szépen utazó tempóra beállt futás.

De mind ezt figyelembe véve is nagy élmény volt. A fáradtság gyorsan múlik, és marad az érzés, hogy megcsináltad.

És mondom mindezt annak dacára, hogy eléggé kimerítette a szervezetünket a táv, terep, meleg kombó. Annyira, hogy mindketten bekaptunk valamit valószínűleg egy légkondis helyen. Katinak rendesen ráment a torkára. Nekem rendesen hasogat a bal fülem és életem legcsúnyább herpesze jött meg a bal oldalamra nyilván én onnan kaptam huzatot.

herpesz

Miden ponton ahol valaha életemben volt herpeszem ott most egyszerre lobbant be. Nem részletezem, hogy mennyire fáj, de voltál már tökön rúgva? Egy teljes tubus Zovirax ráment, mostanra már szépen javul. És ez is elfog múlni és marad a rajtszám az érem a póló és az érzés, hogy ezt bizony nem sokan csinálják meg.

The North Downs Run

A klubból és Parkrunról ismert arcokból lényegesen kevesebb bukkant fel mint a félmaratonoknál. Ennek a versenynek híre van és ezt most már én is meg tudom erősíteni. Nem véletlen, az ajándék pólóra ezeket a szavakat nyomtatták: unique, iconic, tough, brutal, scenic, hilly, challenging, uplifting amit kb úgy lehet fordítani: egyedi, ikonikus, kemény, brutális, festői, hegyes, kihívást jelentő, felemelő. Valóban az.

Írta: Feri Címkék: betegség futás verseny Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2014. Sep. 11. 08:31
Hallva és látva az eltökéltségeteket megértem azt a belső, jóleső érzést ami átjár benneteket az eredmény után.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo