Idén sokkal egyszerűbb utat választottunk mint tavaly. De kalandokban nincs hiány így sem. Kezdve rögtön a repüléssel. Ha elég korai járatot választasz akkor az ébresztőt olyan időpontra kell állítani ami 3-sal kezdődik és ez fáj. Főleg, hogy én nem sokkal ez előtt feküdtem le mert próbáltam dolgozni még egy kicsit. Így a repülőn azonnal elaludtam. Annyira, hogy már Spanyolország felett jártunk mikor Kati felrázott. Nem ok nélkül.
Ezek itt a Pireneusok hó fedte csúcsai. Ezután már nem sikerült visszaaludni pedig még jócskán mentünk. Egy darabig még repülővel majd kb. másfél órás sorban állás után kocsival. Az is volt majd még egy óra. Aztán szépen elájultunk mind ketten. Abba a napba már csak egy fagyizás fért mint extra program.
A következő két nap a mászásé volt. Kellemes idő volt napos de nem forró. Semmi említésre méltó nem lett volna, ha a második nap nem döntünk úgy mászás után, hogy megnézzük a mászóhely másik, kissé távolabb levő falát. 10 perces kellemes séta volt, a végén a jutalommal. Készültünk lefelé és Kati rakta el a kalauzt ami feljutásnál szükséges volt a tájékozódáshoz. Ezért levette a hátizsákot és pakolászott mikor egy vörösbegy úgy döntött, hogy megnéz minket közelebbről.
Kati nagy óvatosan elővette az ebédre hozott kekszet és megkínálta a madárkát aki örömmel vette a felajánlást és elrebbent a csipetnyi keksszel. Gondoltuk, hogy ha már ilyen jól megszelídítettük, haladjunk tovább, hátha megy ez kézből is. Azt a kísérletet már nagyon gyanakodva vette a madárkánk. Erről sajnos le kellett tennünk, de azért némi haladást elértünk így is.
Cipőről hajlandó volt enni. Hihetetlen, hogy ilyen kis madárka közelsége mennyire megmelengeti az ember lelkét.
Másnap felszedtük Gábort a reptéren mert egy hétig velünk tart. Sajnos nem hozott jó időt így a mászás sajnos nem kerülhetett szóba tegnap mert esőre állt az idő és - szerencsére kocsiban de - kapott is el bennünket rendes zápor. Éppen kiránduláshoz térképet indultunk beszerezni a szomszéd városkába. Miután beszereztük a térképet gondoltuk vegyük hasznát. Kinéztünk egy rövid 10 kilométeres kört, és nekivágtunk. Az út narancs ligetek és mandulások között vezetett egy darabig majd elkanyarodott felfelé. Kezdett kinyílni a táj, persze egyből elkezdtünk kattogtatni.
Ezen a túrán teljesült Gábor egyik nagy álma, fáról narancsot enni. Tény, hogy ennek a látványnak nehéz ellenállni.
Le kellett volna előtte mérlegelni a srácot, hogy pontosabb adattal szolgálhassak, de hidd el, több kiló narancs simán belefér valakibe egy 10 kilométeres túra alatt.
A táv és a kb. 300 méteres szintemelkedés kissé elfárasztott mindannyiunkat de annyira nem, hogy késő délután ne férjen bele még egy bő 11 km futás. Ma még felhősebb és esősebb idő van így ma is csak a futás jöhet szóba, bár erre egy fagyival készültünk fel.