Hó-hó-hó

Elmenekültünk az esős Angliából. Bár az esőt nem sikerült teljesen magunk mögött hagyni, azért nem panaszkodom. De még mielőtt eljöttünk volna a szombat 2:10 órás repülővel még péntek este futottunk a klubban 10 kilométert, akkor kivételesen nem esett, és szombat reggel egy parkrunt, amikor szintén nem. Előtte, utána, közben esett, sőt ömlött az eső. Mondhatnám szerencsések vagyunk e tekintetben, de a szombat reggeli futást érdekessé tette a levonuló árhullám.

Reggel 8-kor a parkrun facebook oldalán írták, hogy a folyó vízállására tekintettel ugyan módosított útvonalon de lesz futás. Utána elnézést kértek. Az történt ugyanis, hogy megnézték, járható a folyó part egy kis szakasz kivételével. Azt meg ki lehet kerülni. Kimérték az új útvonalat, és 9-kor elrajtoltatták a mezőnyt. Pár perc múlva szembesültünk a helyzettel, hogy egy óra alatt annyit emelkedett a víz, hogy 15-20 méter hosszan a part kb. 20 centi mély víz alatt volt. Persze a mélységével már csak akkor szembesültél amikor belementél. És ez csak a legmélyebb kiöntés volt, nem az egyetlen. Meg kell állapítanom, hogy a folyó vize mocskos hideg. De ez úgy tűnik Katira ösztönzőleg hat mert zseniális időt ment. Ehhez ad hozzá, hogy kb. egy kilóval nehezebb futócipőben mint máskor, az út jelentős részén. Utána villámgyorsan haza gurultunk és 10 óra előtt pár perccel neki ugrottunk a készülődésnek, hogy 11-kor indulni tudjunk. Ebbe bele kellet férjen egy fürdés, hajszárítás, reggeli, locsolás és még apróságok. Nem fért bele de végül időben a reptérre értünk. Ott viszont akkora sor volt, hogy a bő órával későbbi géphez már szedték előre az embereket, így ezt a sort nem kellett végig állni. Megvettük az útra az innivalót és elindultunk a szokásos kapuk felé ahonnan a budapesti járat indulni szokott. És ekkor láttuk meg az első gépet ami nem tudott leszállni a szél miatt. Aztán amíg vártunk, hogy kiírják, hogy pontosan melyik kapunál szállunk be akkor a másodikat. Ez nem sok jót ígért. És valóban még állt a gép a kapunál már billegtette a szél. A felszállásnál ez csak fokozódott. Elég csöndes volt az utastér.  Ehhez képest a leszállás szép kényelmes, semmi izgalom.

Másnap reggel már Ausztria felé döngettünk. Síelünk! Ismét. Nassfelden. Ismét! És az Enzianbrennerben szállunk meg. Ismét. Elég ismerős ez az érzés. Már kétszer voltunk itt, a másodikról már írtam is a blogba az volt 2011-ben. Aztán két évig úgy alakult, hogy nem tudtunk síelni jönni. Ennek meg lesz majd a böjtje, mert a lábaink edzettek ugyan, de futásra. Kínlódni fogunk az első napokban.

Amikor Pesten elindultunk és robogtunk az autópályán 7 fokban nem igazán tudtam elképzelni, hogy szép havas tájra érkezünk, aztán amikor Ausztriában el kezdett szakadni az eső akkor még kevésbé. De Graz előtt van egy kis magasabb szakasz az útban és ott hóba fordult az eső és szépen lement a hőmérséklet fagypont környékére. Viszont rendesen lelassította a haladást az így kialakult útviszony.

Aztán megint kaptunk esőt, de ahogy közeledtünk a célhoz, ismét hóba fordult a csapadék. Az út egyre latyakosabb, majd havasabb lett. Annyira, hogy kezdtem aggódni, hogy mi lesz, ha lejövünk az autópályáról és nem alaptalanul. A pályán láttunk bőven szóró és kotrógépeket, de nyilván itt sincs végtelen mennyiségben belőlük. És a sejtés bebizonyosodott, a főúton amin még kellett jönni jó félórát az kicsit tovább tartott. Vastagon állt a hó az úton csak a keréknyomban váltotta ezt fel a kellemes jégbordás felület. Az a szakasz nagyon elfárasztott, annyira kellett figyelni, óriási szerencse, hogy alig voltak az úton. Nyilván akinek nem volt feltétlenül muszáj az otthon maradt. Na ezért van itt sípálya, mert amíg innen pár száz kilométerre napsütés, vagy eső van itt hó-hó-hó. És ami nem jó az úton, az jó sípályán. Bizakodóan nézek a holnapi síelés elébe. Remélem éjszaka szépen rendbe rakják az éjszaka esett havat és akkor elpuhult lábainkat nem veszi annyira igénybe a terep. Mondjuk a hóhelyzet miatt amúgy sem kellett nagyon aggódni mert a jelentés szerint a csúcson 4 méter vastag a hó és völgyben is majdnem 2 méter. Bár lehet, hogy reggelre már több lesz mint kettő. Viszont holnapra is havazást ígérnek ami felhőből jön ezért nem számítok rá, hogy szép képeket tudok ide produkálni. De biztos lesz az egy hétben valami kis nap sütés. Remélem nem kiabálom el.

Írta: Feri Címkék: Ausztria futás síelés utazás Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2014. Feb. 11. 19:02
Remélem nem lesz ennyire vegyes az időjárás a hátralévő ídőben.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo