Duxford

Az úgy volt, hogy el akartam menni New Yorkba amikor egy fényképen megláttam, hogy ott ki van állítva egy RS-71-es. Közben kiderült, hogy az valójában nem az, hanem az előd A-12-es modell ami nagyon hasonlít de egy hangyányival kevésbé érdekes. Közben persze rendszeresen nézegettem az erről szóló netes tartalmakat és szívtam magamba az információt. A megfelelő Wikipédia oldalon (ennek az angol verzióján) fel van sorolva az összes valaha épített példány és hogy mi lett a sorsuk. Nem hosszú lista, összesen 32-darab épült belőle és 20 maradt meg. Biztos ismered azt az érzést amikor nem olvasol egy szöveget de mégis egy szó kiugrik belőle. Így akadt meg a szemem azon, hogy England. Pontosabban nem akadt meg eléggé csak mintha láttam volna a szövegben ezt. Nosza nézzük meg alaposabban. És tényleg az egyik példány Angliában mutogatja magát miután leszerelték. Ez azért nagy szó mert az összes többi az Egyesült Államok területén található.

Mondtam is azonnal Katinak, hogy menjünk nézzük meg. Ahogy lenni szokott nem kellett rábeszélni, kb 2 másodperc múlva jött a válasz: jó. Ez eldőlt. Eszembe jutott, hogy ez másokat is érdekelhet tehát este a futásnál rákérdeztünk és Gábor is azonnal rávágta, jönne. Krisztián sem gondolkodott sokat. Így tele kocsival indulhattunk.

Némi utána járással kiderült, hogy a főcsapáson kívül is rengeteg érdekesség van ott, ezért a vasárnap ellenére korai kelés és indulás volt kitűzve, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a nyitva tartási időt. Az időjárás elég barátságtalan volt így kimondottan kevesen voltak egész idő alatt és odafelé még forgalom sem volt. Szinte nyitásra érkeztünk és belevettük magunkat a látni valókba. Rögtön bemelegítésnek volt egy ballisztikus rakéta.

Ballisztukus rakéta

A NASA-nál szerzett képesítésemmel egyből megállapítottam, hogy két fokozatú rosszaságról van szó. A képen a második fokozat és annak motorja látható. De ez még csak az első hangárba vezető folyosón volt. Aztán beléptünk a hangárba és azt sem tudtuk hova nézzünk merre induljunk. Mindenfelé érdekes és legendás gépek parkoltak vagy éppen lógtak a levegőben. Itt van például ez a Harrier ami a falklandi háborúban is szolgált.

Harrier

Néhány gépbe be is lehetett menni.

Persze természetesen csak utasszállítókba. Így életemben először egy Concord fedélzetére léphettem.

Concorde

Ez is ritka madár, összesen 20 darab készült belőle, beleértve a teszt példányokat is. Meglepődtem erősen, hogy mennyire avittasnak tűnik már ez a gép bár ha belegondolok 50-60 évvel ez előtt tervezték. Nem tudok minden érdekes darabról beszámolni mert közel 200 gép van kiállítva. Ha valaki kíváncsi szívesen beszélek még róla.

Fájdalmas volt de ott kellett hagyni az angol gépek hangárját mert volt még más is. Például egy másik hangárban aktív szerelés folyt. Olyan gépeket szervizeletek itt amik mai napig röpképesek.

Említésre méltó még az a MIG is ami előzőleg a magyar légierőben szolgált. Vicces volt magyar feliratokat látni.

MIG

Volt még egy csomó repüléssel kapcsolatos dolog is mint például ez az eredeti irányító terem ami a második világháború alatt teljesített szolgálatot.

Ezeken szinte csak átrohantunk, hogy maradjon elég idő a végére hagyott fő csapásra az amerikai hangárra. Itt is rengeteg érdekesség volt csak kettőt emelek ki belőle. Az egyik a U-2 felderítő gép, ami a hangár tetejére volt felfüggesztve.

U-2

Így sajnos csak messziről volt csodálható ami érthető is hiszen egy jelenleg is hadrendben álló típusról van szó.

És végre elérkeztünk oda ahonnan a történet elindult az SR-71-eshez.

SR-71

Ez a madár önmagában kitöltene egy posztot az érdekességeivel. Ezek közül az egyik, hogy ez a konkrét gép amit körüljárhattunk repülési magasság rekordot állított be 1976 július 28-án. 25929 méter magasan repült és ezt a magasságot tartani is tudta. És én megtapogathattam. Azt hiszem alábecsültem a dolgot, csak a hajtóművének érdekességei kitöltenének egy posztot. Ez az egy típus volt az amiről én is sokat tudtam egyébként nagy segítség volt, hogy két repülő buzival mentünk akik messziről, fejből mondták, hogy hol milyen érdekesség látható. Főleg Krisztián volt aki mellett nem kellett olvasni az ismertető táblákat. Mi ketten még bőven a gépek körül rohangáltunk amikor Kati és Gábor már kidőltek és leültek melegedni. Nagy szívfájdalommal hagytuk ott az utolsó hangárt, hogy átrohanjunk még a szárazföldi kiállításon. Innen csak egy kép anyám születésnapjára.

Helen

Utolsók között hagytuk el a terepet. Kifelé menet már sötétedett erősen, nem volt vidám dolog az egész napi talpalás után még hazavezetni.

Ez az egész első benyomásnak volt csak elég. Alaposabb felkészülés után kell még teszünk ide látogatást, hogy kicsit ráérősebben tudjunk megnézni egyes részleteket.

Írta: Feri Címkék: Anglia repülés Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2013. Dec. 01. 22:28
A következö nézelődésbe beszállnék!
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo