Ha horgászokról beszélünk akkor a kifogás nem azt jelenti, hogy kifogtak valamit a vízből hanem legtöbbször azt hogy miért nem. Én nem szeretem ezt a verziót. Ezért nem arra törekedtem soha, hogy néha napján kifogjam a nagy halat, hanem ha lemegyek a partra akkor szórakozni akarok. Ha meg olyan a helyzet, hogy nem megy akkor otthagyom a vizet.
Nagyon sokat horgásztam gyerek koromban a Velencei tavon. Remek szórakozás volt. Aztán másfelé fordult az érdeklődésem. Viszont most nem lakunk mesze egy folyótól. Így adódott, hogy horgásszak. Főleg amikor az ajtón kilépve pont 15 méterre voltam a parttól. Aztán kicsit arrébb költöztünk és így megint lett egy kis szünet a horgász pályafutásomban. Az idén azonban újra kiváltottam az engedélyt. Ez itt borzasztóan egyszerű, az ember felmegy egy weboldalra, kitölti az adatokat és befizeti az oldalon keresztül az éves díjat ami nem egy nagy összeg. Utána kinyomtatja a visszaigazoló emailt és már indulhat is a partra. Tehát ha elhatározod, hogy horgászni szeretnél akkor kb. 15 perc és már van is engedélyed. Aztán persze kiküldenek egy kártyát amit egyszerűbb magadnál hordanod. Ezt csak azért írtam le, mert tudom, hogy otthon lényegesen bonyolultabb ez a procedúra. Igaz itt nem okoz senki nagy kárt ha eszetlenül horgászik, mert itt nem szokás hazavinni a halat. Nem esznek csak tengeri halakat.
Kimentem párszor horgászni, és szinte mindig volt valami ami miatt hamarabb abba kellett hagynom. Például egyszer elszakadt a cucc és ezzel elment az utolsó horgom ami a pár éve megvett 10-es csomagból maradt. Nagyberuháztam, vettem új damilt és két csomag horgot. Itthon szépen összeállítottam a felszerelést, aztán lekocogtam a partra. Lent voltam egész délután és remekül szórakoztam. Alig bírtam otthagyni, de sajnos korán sötétedik már. Így viszont volt idő itthon szépen meg tisztítani a zsákmányt.
Majd vacsorát gyártani belőle.
Még a szomszédoknak is jutott belőle.
Mindez jóval korábban történt csak közben rengeteg elfoglaltságunk volt. Én például elfoglaltam magam egy emberes megfázással, amit roham tempóban kúráltam, hogy el tudjunk menni az első félmaratonunkra ami végül sikerült.