Választások

Voltunk szavazni. Ha most azt gondolnád, hogy elfelejtettél valamit akkor megnyugtatlak, nem Magyarországon volt választás. Angliában tartották az esedékes helyi választásokat. Ezzel kapcsolatban van néhány élményem.

Első alkalommal mentünk el itt választani. Egyrészt nem követem a helyi politikát annyira, hogy markáns véleményem legyen, hogy kinek kéne csinálni. Másrészt nem éreztem úgy, hogy van okom/jogom beleszólni. Inkább csak a kíváncsiság vitt el most is, de most úgy gondolom, hogy kissé jobban fog érdekelni, hogy mit kezdenek a bizalmammal. Még akkor is ha nem azok jutottak be akikre szavaztunk. És jó eséllyel megyünk jövőre is.

Igen az első lényeges különbség, hogy helyi választásokat évente tartanak. Igaz az országost meg 5 évente. És annak ellenére, hogy komoly dologról van szó, pár szórólapon kívül csak egy két táblát lehetett látni egy két elkötelezett kertben, hogy kire is kéne szavazni. Viszont ami igazán meglepett és nagyon tetszett, az az a bizalom amire alapul ez az egész. Egyrészt mikor odamentünk az asztalhoz ahol a szavazó lapot osztották nem kértek semmiféle igazolást, hogy mi vagyunk a mi. Odaadtuk az értesítőt és ez elég volt. Igaz, hogy itt nem létezik személyi igazolvány, de például egy bankszámla nyitáshoz elég sok papírt magaddal kell vinned. Másodszor a szavazó lap maga A4-es laptól csak kicsit eltérő sima, egyszerű papír volt rajta feketével nyomva a nevek. A fülke nem volt fülke csak elválasztott lapok ahova egy egyszerű ikeás ceruza volt oda spárgázva. Semmi nemzeti színű szalag, semmi külsőség. Ez nem a demonstrálásról szólt egyszerű csak arról, szerinted merre kéne, hogy forduljon a dolgok menete és ezt szerinted kire kéne bízni. Aztán amikor kiválasztottad a neked tetsző két embert (minden párt két embert indíthat, tehát akár meg is oszthatod a szavazatodat), akkor semmi boríték csak annyit kértek, hogy hajtsuk össze a papírt mert már elég kevés hely van a dobozban és nehezen férne be egyébként.

Nem igazán szeretnék itt politizálni, ezért a tanulságok levonása már rád marad. Annyi csak, hogy nekem ez tetszik.

Írta: Feri Címkék: Anglia politika Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo