Korall

Pár nappal ezelőtt már meg akartuk nézni a Biscahne Nemzeti Parkot. Akkor lekéstük az eseményt. Ez a nemzeti park azért érdekes mert a nagy része víz alatt van. Konkrétan mindössze 5%-a van szárazon. Mivel mi eredetileg gondolkodtunk Ausztráliában és ott köztudottan van egy gyönyörű korall zátony ami így kimaradt, erősen felvillanyozott, hogy itt is van egy. Tehát a tegnapi nap fő csapása ez lett volna. Akartam nektek ilyen képeket csinálni.

Nos ez nem sikerült, ez nem saját kép.

Mivel kiderült, hogy mindössze egy hajó megy naponta ki a zátonyhoz azt kellett elérni. Természetesen sikerült pár perccel előbb oda érni megvenni a jegyet átvedleni fürdő ruhába és a hajót is elérni. A kapitány nagyon jó fej volt végig szórakoztatott vicces és/vagy érdekes dolgokkal. Azt viszont teljesen komolyan mondta, hogy mindet cuccunkra vigyázzunk le ne fújja a szél a hajóról. Aztán amikor teljes gázra kapcsolt akkor már értettem miért mondta ezt. Amint eltávolodtunk a parti védett résztől ment mint a meszes és odafelé széllel szemben. Viszont annyira sütött a nap, hogy még így sem fáztunk. Viszont azt sem vettük észre, hogy éget a nap. Kati bőre bánta jobban.

Első megálló ez a világító tornyos kis sziget volt ahol a tornyon kívül semmi nincs. Itt kiszállt a társaság nagyobbik része. Innen már nem védte semmi a vizet az óceán felől és ez a hullámokon is érződött. Többször felemelkedtem ültömből akkorát repült a hajó eleje. Sajnos a hullámzásnak és a szélnek nem ez volt a legkellemetlenebb hatása. Úgy felkavarta a vizet a zátonyoknál, hogy a látótávolság a vízben úgy 40-50 cm lehetett. Senkinek nem volt kedve belemenni, hogy ne lásson semmit. Pedig nem csak korallok vannak itt hanem hajó roncsok is. Szép lehet tiszta vízben. Egy korallos merüléssel még tartozok magamnak. Vissza mentünk egy védett öbölbe merülni de ott meg a szivacsokon kívül semmi olyan nem volt amit ne láthatnék bárhol. A merülés ráadásul teljesen képletes mert fel kellett venni egy kényelmetlen mentő mellényszerűséget ami a lemerülést teljesen lehetetlenné tette. Ezzel együtt érdekes ez a hely, jó lenne tényleg megnézni egyszer.

Visszavedlettünk utcai ruhába és Miami felé vettük az irányt. Az azért mond valamit a érdeklődési körünkről, hogy már 4 napja voltunk Miami mellett és csak az utolsó délutánt szántuk rá. Azt is inkább csak azért mert nem szabad kihagyni. Végül nem bántam meg, hogy bementünk mert a tengerpartja nagyon jól néz ki.

Miami beach

Január kellős közepén sokan strandoltak, de rengetegen futottak, bringáztak, kutyát sétáltattak. Macskát csak egy ember sétáltatott. Megjártuk a könyv által ajánlott art deco kört. És tényleg ott a házak egyértelműen ezt a stílust tükrözték, ezzel teremtve egy nagyon kellemes hangulatot. Kicsit kitoldottuk a kört így sikerült a naplementét is Miamiban látni. A kicsit enyhülő levegő (nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy januárban) rengeteg embert csábított a sétányra. Teljes sötétben indultunk vissza a szállásra ahol kimosakodtunk a sós vízből, és vacsiztunk a helyi Applebeesben. Reggel kényelmesen összepakoltunk és elindultunk észak felé. Egy estét töltünk Orlando mellett. Egy remélhetőleg érdekeset. Erről hamarosan.

Írta: Feri Címkék: Amerika Florida utazás Kommentek: 0 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo