Rögtön az elején tisztázzuk, hogy nem ez a tisztességes neve, hanem Shark River Valley Sloom Slough. Nem mintha ez égetően fontos lenne, de szeretek pontos információt nyújtani. Ebből a hosszú névből rövidült aztán Shark Valleyre a hely neve ahova ma látogattunk.
A tegnapi nap nem sok szót érdemel, levezettünk St Augustineből Homesteadbe. Erre ment szinte az egész nap. Este megpróbáltuk ugyan megnézni a Biscayne nemzeti parkot de ez kudarcba fulladt mert mire odaértünk kiderült, hogy néhány perc múlva zárják a sorompókat. E helyett jól eltévedtünk és megnéztünk egy atomerőművet de csak reptében mert pucoltunk onnan, éreztük, hogy nincs ott keresni valónk.
Na de a mai nap! Kati javaslatára a címadó helyet vettük célba. Nyílegyenes úton, unalmas vezetés után alaposan felébresztett mikor befordultunk a látogató központba vezető útra és majdnem rámentünk egy aligátor farkára. Tudtam, hogy itt az aligátor egy elég közönséges dolog, de arra azért nem számítottam, hogy már bevezetésnek is ezt kapjuk. 3 nappal ez előtt láttam életemben először vadon élő aligátort erre most majdnem elütöttem egyet. Persze nem volt vészhelyzet mert nagyon lassan mentünk hiszen a lefordulás után rögtön be kellett fizetni a belépőt, majd le is parkolni gyorsan, hogy elérjük a pár perc múlva induló szerelvényt. Ez egy vadőrök által vezetett nyitott oldalú valami volt amiben az egyik vadőr vezetett a másik folyamatosan kommentálta, hogy éppen mit látunk. Amikor azt mondta az elején, hogy nem fogunk megállni minden aligátornál még mosolyogtam magamban. Aztán jött az első.
Aztán még egy. Majd egy nagy ami jó közel volt.
Párszor még megálltunk amikor aligátort láthattunk aztán már csak a megjegyzés jött, hogy aligátor jobbról vagy balról. Aztán már az sem. Azt kell mondjam a út mellett sütkérező aligátor itt nem szenzáció hanem kutya közönséges dolog. Azért a bébi aligátorok még megütötték az inger küszöböt.
De ez sem volt egyedül állót produkció. Rengeteg érdekes dolgot mondott az aligátorokról a vezető. Ha valaki szeretne aligátorból kiművelődni akkor tudom ajánlani a Wikipédia megfelelő oldalát. Nem szabad itt leragadni mert rengeteg madár is volt. Kócsagok, gémek és még kitudja hányféle szebbnél szebb darab.
Az erdei gólyák (az egyetlen amerikai gólya faj) éppen pár hete érkeztek. Egyszer csak a vadőr is felkiáltott. Megpillantott ugyan is a szezonban először egy (majd még egy) rózsás kanalasgémet. Sajnos ezek nagyon messze voltak, nem lehetett lencsevégre kapni őket.
Az egyik lelkes résztvevő segítségével elmutogatta, hogy mi ez a szivacs szerű izé ami a vízen úszkál.
Félúton megálltunk egy kilátó féleségnél. Alatta egymás hegyén-hátán heverésztek az aligátorok.
Visszafelé egyszer csak hatalmasat fékezett a szerelvény, egy kígyó ment át előtte. Elmondták, hogy nagyon ritka kígyót látni mert érzik a kocsi rezgését és elbújnak ha közeledik. Ja, és hogy a legideálisabb időben jöttünk mert hűvösek az éjszakák és ilyenkor napközben napozni kell az aligátoroknak. Nyáron elbújnak a hűvösebb vízfenékre a tűző nap elől.
Aztán vége lett a túrának de nem tudtunk elszakadni a helytől ezért sétáltunk még az úton. Ekkor botlottunk bele ebbe a kompozícióba.
Egy kócsak, egy aligátor (farka) és egy teknős.
Nem szobor, csak prédára vár, szobor szerű mozdulatlanságban. Ő is.
Ő meg a szárnyát szárogatja.
És mindezek tőled 1-2 méterre. És nem állatkertben, hanem a természetes közegükben. Fantasztikus érzés volt benne lenni mindennek a közepében.
Egy szóval tudom összefoglalni a mai élményeket: zseniális!