Csirkepaprikás

Múlt hétvégén Kati ügyelt, így egyedül kellett az itthoni dolgokkal törődnöm. Például felmértem a kaja készletünket és kiderült, hogy szinte minden van itthon elég csak sajtból kezdünk kifogyni na meg zöldségekből. Ezeket erősen fogyasztjuk és hiányuk tűrhetetlen. Beszerző körútra indultam hát. Épp csak egy saroknyit mentem mikor szembejött Karcsi, ő már letudta a vásárlást. Mikor mondtam, hogy megyek a Sainsbury'sbe (a sajt miatt), újságolta, hogy van nagyon olcsón csirke alsó-comb. Eszem ágában nem volt ilyesmivel foglalkozni de a gondolat elültetődött. És míg battyogtam a város felé szépen kigondoltam, hogy mit lehet kezdeni egy kupac csirke combbal. Amikor odaértem, és láttam, hogy majd fél kiló csirkecomb (5 darab) csak 1 fontba kerül már nem volt kérdés, hogy veszek. Vettem is mindjárt kettőt. Mivel a kapros-túrós okán volt itthon tejföl ezen a vonalon elindulva tejfölös csirkepaprikást terveztem. Nem aggasztott túlzottan, hogy közel hasonlót sem csináltam még soha. Ha van jó recept és jó hozzávalók, mindent meg lehet csinálni. Végül a Sainsbury'sből degeszre tömött szatyrokkal távoztam mert közben eszembe jutott, hogy kaptunk remek tippet Imitől egy ott kapható, sütni való kolbászról ami egészen hasonlít a magyaros paprikás kolbászhoz. Na meg a zöldség/gyümölcs pult felé is kanyarodtam egyet és az mindig veszélyes. Ez lett abból, hogy elindultam sajtért és még csak ez után mentem a törökhöz paprikáért és paradicsomért.

A csirkepaprikás készítés kulcsmomentuma, hogy fel kell hívni anyámat, illetve a mi esetünkben ez egy skype beszélgetés. Szerencsére sikerült elkapni miután visszaértem a városból. A másik fontos dolog, hogy a kb 40-50 perces magyarázatból ki kell szűrni az számomra értékes információt. Azt a perfekcionizmust úgy sem tudom reprodukálni ahogy ő dolgozik a konyhában, én megelégszem remekkel is, nem törekszem a tökéletesre. A recept megszerzése után még vakaróztam egy kicsit mert tudtam, hogy Kati nagyon későn ér haza és szuper frissen akartam tálalni a kaját. Ezt sikerült minden gyakorlat híján is tökéletesen időzítenem. Mikor belépett az ajtón akkor zártam el a gázt a csirke alatt és amíg átöltözött addig a nokedli is elkészült. Mikor pakoltam a csirkét a lábosba még az elején akkor eltűnődtem, hogy mennyit rakjak bele a 10 combból mert azt nem gondoltam, hogy az összeset bele kell rakni. Amikor láttam, hogy 8 simán bele megy akkor viszont már úgy voltam vele, hogy mit csináljak két árva combbal és azt is belevágtam, mint utóbb kiderült helyesen. Így alakult, hogy miután kiszedtük a vacsorára valót még mindig így nézett ki a lábos.

tejfölös csirkepaprikás

A nokedlit a másnapi vacsorához újra kellett gyártani.

Egy kajánál nem csak az íz a fontos, a kinézet is sokat számít. Nem lehet ok panaszra ebből a szempontból sem.

csirke a tányéron

Baromi jól esett a hazai íz, mert bizony igen csak olyanra sikerült. Mint kiderült Kati nem ismerte a tejfölös verziót, de igen elégedett volt. Gondolom ez jó részt annak is köszönhető, hogy a napi robot után váratlan meleg kaja várta itthon, sikerült alaposan meglepnem ezzel, és láthatóan nagyon örült neki. Másnap is jól bekajáltunk belőle és még a szomszédokat is sikerült egy kis kóstolóval meglepni.

Mivel egy borzasztó egyszerű kajáról van szó szinte biztos, hogy lesz ismétlés csak kell találni megfelelő, nem túl drága csirke alkatrészeket. És mint kiderült igen csak egészséges is, Kati ez irányban igen csak kritikus. A recept most is a szerkesztőségben, igény esetén szintén megkapható. A kolbász is megsült azóta és igen csak finom volt, köszi Imi.

Írta: Feri Címkék: főzés sütés szomszédság Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Kati 2012. Nov. 05. 08:19
A csirke tényleg nagyon finom lett, még a másnapi vacsora után jutott Krisztiánnak és Karcsinak 1-1 darab, ők is dícsérték.
Anya 2012. Nov. 16. 20:53
Gratulálok a szakácsnak.Szerintem olyan tökéletes biztos volt mint amit én szoktam csinálni.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo