Egy tökéletes hét

Az elmúlt hetet otthon töltöttük. Én teljesen, Kati jó részt. Az ürügy édesanyám születés napja volt. Kicsit bonyolította a dolgot, hogy Katinak dolgoznia kellett két napot a héten. Két lehetőség állt előttünk. Vagy megyünk a hét elején és akkor több napot tudunk egyben otthon lenni vagy a hét végén amikor időben közelebb vagyunk az említett születésnaphoz. Végül átvágtuk a gordiuszi csomót és a harmadik megoldást választottuk. Én mentem egész hétre, beleértve a két hétvégét, Kati is, csak ő visszajött dolgozni pár napra. Ez azért volt elfogadható megoldás mert a munkanapokon olcsók a jegyek.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: család Magyarország utazás Kommentek: 1 hozzászólás

Egy tökéletes nap

Régi tartozásomat törlesztem. Annak okát is leírom, hogy miért tartoztam ezzel olyan soká. Ugyan is a múlt szerdáról van szó. Csak közben készülődtünk haza, ennek okán nagyon be akartam fejezni egy munka fázist és épp, hogy elkészültem ezzel pakoltunk, indultunk a reptérre. Itthon meg a szokásos fejetlenség. Tele a naptár beígért látogatásokkal és egyéb programokkal. Most sincs éppen túl korán de holnap nem kell túl sok mindent csinálnom ezért most nem baj ha egy kicsit álmos leszek holnap.

A múlt szerda Olieval kezdődött. Kati adott nekem még szülinapomra 5 lovaglásra jogosító bérletet. Persze ez nem arról szólt, hogy gyere ló menjünk világgá. Újra megtanítottak lovagolni. Én régebben lovagoltam évekig, de nem ártott meg egy kis felfrissítése az ismereteknek. Arról nem is szólva, hogy lényegesen komolyabban vették az oktatást mint annak idején itthon. A buliban volt egy lovardai alkalmazott akik itt jellemzően csajok, én és Olie, a lusta és rafinált csődör (vagy herélt). Oli jobban tudott mindent mint én, így amikor a csaj azt mondta, hogy akkor most állítsam meg a lovat akkor Olie kérés és kérdés nélkül megállt. De megverekedtünk és sikerült értésére adnom a végére, hogy azt csinálja amit én akarok. Az igazi kérdés, az 5 alkalom mindegyikénél az volt, hogy be kellett előre jelentkezni és ehhez ki kellett találni, hogy milyen idő lesz holnap vagy egy hét múlva annak megfelelően, hogy mennyire előre jelentkeztem be. Mostanában Angliában ingen csak téliesre fordult az időjárás, elég hideg volt. Ha ehhez jött egy kis eső az igen cudarrá tette a körülményeket. Szerencsére az utolsó két alkalommal gyönyörű időt fogtam ki és mire mentem találkozni Olieval addigra felszállt a köd és az utolsó nap még ragyogó napsütés is volt. Sajnos a napnak már alig volt melege igaz Olie megizzasztott. Értelemszerűen lovaglás közben nem tudtam saját magamat lefotózni, de illusztráció képen lefotóztam az utánam következő tanulót.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: kenyér sport sütés Kommentek: 3 hozzászólás

Csirkepaprikás

Múlt hétvégén Kati ügyelt, így egyedül kellett az itthoni dolgokkal törődnöm. Például felmértem a kaja készletünket és kiderült, hogy szinte minden van itthon elég csak sajtból kezdünk kifogyni na meg zöldségekből. Ezeket erősen fogyasztjuk és hiányuk tűrhetetlen. Beszerző körútra indultam hát. Épp csak egy saroknyit mentem mikor szembejött Karcsi, ő már letudta a vásárlást. Mikor mondtam, hogy megyek a Sainsbury'sbe (a sajt miatt), újságolta, hogy van nagyon olcsón csirke alsó-comb. Eszem ágában nem volt ilyesmivel foglalkozni de a gondolat elültetődött. És míg battyogtam a város felé szépen kigondoltam, hogy mit lehet kezdeni egy kupac csirke combbal. Amikor odaértem, és láttam, hogy majd fél kiló csirkecomb (5 darab) csak 1 fontba kerül már nem volt kérdés, hogy veszek. Vettem is mindjárt kettőt. Mivel a kapros-túrós okán volt itthon tejföl ezen a vonalon elindulva tejfölös csirkepaprikást terveztem. Nem aggasztott túlzottan, hogy közel hasonlót sem csináltam még soha. Ha van jó recept és jó hozzávalók, mindent meg lehet csinálni. Végül a Sainsbury'sből degeszre tömött szatyrokkal távoztam mert közben eszembe jutott, hogy kaptunk remek tippet Imitől egy ott kapható, sütni való kolbászról ami egészen hasonlít a magyaros paprikás kolbászhoz. Na meg a zöldség/gyümölcs pult felé is kanyarodtam egyet és az mindig veszélyes. Ez lett abból, hogy elindultam sajtért és még csak ez után mentem a törökhöz paprikáért és paradicsomért.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: főzés sütés szomszédság Kommentek: 2 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (4) Görögország (16) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (14) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (13) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (85) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo