Szombaton, október 20-án még fürödtem a langyos tengerben - nem kell ám semmi egzotikusra gondolni, csak Görögország számomra kedvenc csücske - majd néhány órával és úgy 2000 km-rel később csak a szürke ég, immáron egy hete. Ezért most gondolatban még visszamegyek oda ahol jó volt.
Mivel elég vacak volt a net az utolsó esti írás elmaradt. Aztán pakoltunk, utaztunk, a többit lásd fenn. Így ott kell felvennem a fonalat, hogy az utolsó napokon már minden nap másztunk. Elég jókat, ezzel elégedett vagyok, de egyre kevesebbet, ezzel meg nem. Volt egy olyan nap is amikor összesen egy utat másztam, és annak a végére úgy el is fáradtam, hogy esélytelen volt, hogy folytassam valami hasonló nehézségűvel, könnyebeket meg nem akartam mászni, hogy spóroljak az erővel. Ez végül is egész jól bejött mert még az utolsó napon is két nagyon jó utat másztam. Végül is azon a napon amikor úgy elfáradtam akkor pihenés képen felmentünk oda ahol csajok másztak, hogy meg nézzük mit csinálnak. Ez a pihentető felmenet pár száz méter felkacskaringózás volt a hegyoldalba, a hátizsákkal amit végre magammal tudtam vinni és így születhettek mászós képek. Ugyan nem rólunk de például Adriennről.
Itt valami 6c-ben tornázik. Csináltam tengeres, sziklás, mászós képet csak szépség miatt.
Ez Kalymnos egyik erőssége. Anna a finn lány biztosítja Adriennt. A háttérben Kalymnos északi része és az Égei-tenger.
A fent már emlegetett utolsó napon is lementünk a partra és alig bírtuk otthagyni. Végül is annyira későn ballagtunk vissza a szállásra, hogy már ment le a nap közben.
Közben már búcsúztunk el Tonitól, a fagyis olaszoktól és a Ginától a fagyisok kutyájától is természetesen.
Aznap este még elmentünk a kedvenc éttermünkbe és jól megbeszéltük az üzletmenetet. Sajnos a pincér lány/tulaj lánya bár Angliában tanult nem beszél jól angolul ezért egy kissé nehézkes volt de érdekes. Annyira más szemmel látjuk a világot, ő ott egy kis pár ezres szigeten és mi meg itt a nagy Angliában. Aztán tőlük is elköszöntünk.
Ahogy fent már említettem az utolsó délelőtt még strandoltunk, fürödtünk, napoztunk. Majd busz, hajó, busz, repülő, kocsi közbeiktatásával hazajöttünk. A mesélésnek itt még nincs vége, csak egy kis szünet, hamarosan visszajövünk.