Kati már ezer éve szívja a véremet egy konyhapolc miatt, amúgy teljesen jogosan. Rég megígértem, hogy leváltom a teákat tartó kartondobozt. Annak idején teljesen jó ötlet volt ideiglenes jelleggel behajtani egy sekély karton doboz oldalait amit aztán a fenekével a falhoz támasztottunk a konyha pult ajtó mögé eső részén. Ennek felső oldalán tartózkodott Kati tea gyűjteménye. Azonban a gyűjtemény is kinőtte ezt az és közben kerültek oda egyéb dolgok is, pl a konyhagép használaton kívüli alkatrészei, de ott tároljuk a gyümölcsöket ami időnként elég tetemes mennyiség. Így kinőttük a helyet. Ezzel párhuzamosan a kisszobában elkezdett felgyűlni némi barkácsolásra alkalmas faanyag nem függetlenül az előbbiektől. Adott volt, tehát hogy hogy némi hozzáadott anyag felhasználásával ebből polc legyen leváltva a már eléggé rozoga karton dobozt ami már évekkel ezelőtt megérett a kidobásra.
Ez mind szép és jó de aki egy kicsit is ismer az tudja, hogy én nem tudok olyan munkát végezni aminek az eredménye nem az általam elvárt szintet képviseli. Megpróbáltam elképzelni a készítendő polcot végleges formájában és nem találtam olyan megoldást ami megnyugtató lett volna számomra. Pedig még modern technikát is bevetettem, Google SketchUpban tervezgettem a formákat. Ami forma jól nézett ki annak a kivitelezése tűnt lehetetlennek, a hagyományos és egyértelműen megvalósítható verzióknak meg nem tudtam neki állni. Aztán jött egy festegetés és ezzel kapcsolatos pakolás ami elég nagy felfordulást hozott magával és megbolygatta az álló vizet és a kérdéses pultrészt is. Mondtam Katinak, hogy ne rakja vissza az említett karton dobozt, hátha az ad egy löketet. Kati ez után ügyelni kezdett ami az eredményezte, hogy 8-ra ment dolgozni és este 8-ig nem került elő. Ez lényeges momentum, mert teljes nyugalmat akartam, tekintve, hogy amikor elkezdtem a gyártást még nem volt kész a pontos terv. Csak azt tudtam, lábak nélküli polcot akarok és ehhez van bőven faanyagom illetve egy már egyértelműen e célból beszerzett polctartó vasam.
Egyik délelőtt nekiálltam és csináltam egy kis felfordulást a konyhában.
Szinte az összes gépem bevetésre került, és megjegyzem, ha csak egy is hiányzott volna nem tudtam volna megcsinálni a polcot. Vágtam, csiszoltam, fúrtam, csavaroztam, ragasztottam hosszasan és közben terveztem. Tudtam, hogy nagy meló meló de arra nem számítottam, hogy este fél nyolckor fogom felseperni az utolsó forgácsot. Szerencsére végig világos volt a konyhában. Még akkor is amikor a végeredmény előállt.
Elpakoltam a szerszámokat, maradék anyagokat és hevenyészve visszaraktam a helyére a dolgokat. De nem rendeztem be az új polcot. Nekem elég volt a munka öröme ezt meghagytam Katinak. Persze nem szóltam egy szót sem. Kati kiment valamiért a konyhába majd, nagy csend és látom, hogy ott álmélkodik. Ebből arra következtettem, hogy tetszik a polc. Másnap helyére kerültek a cuccok és így mutat csak igazán jól a sarok.
Végül egy korábbi ígéretemet is betartottam miszerint az olimpiára meg lesz az új polc, bár azt ügyesen kikerültem, hogy fixáljuk, hogy melyik olimpiára.