Új szerelem, költözés

Így szokott ez lenni mikor az ember életébe új szerelem lép, akkor bizony az esetek nagy részében költözni kell. Velem is ezt történt. És bizony a régi most magányos és elhagyatott, de majd talál magának helyet hamarosan, segítünk ebben neki.

Az új pár hete érkezett, egy délelőtt és mivel akkor éppen a nappali a feje tetejére volt állítva egész estig nem tudtam vele foglalkozni, hihetetlen önuralomról téve tanúságot. Aztán Kati hazaért, megvacsoráztunk és kibontottuk.

Már a csomagolása is gyönyörködtető.

Nagyon kis csinos, volt már első pillantásra is.

Kiélveztem minden pillanatát a bontásnak, így eltartott egy darabig. Vettetem egy pillantást a tartozékokra is...

... de a lényeg az ez.

Pontosabban ez.

Az új gépem. Nagyon szerettem a régit és még semmi hibája de sajnos munkára már nem alkalmas. Sok generáció kijött azóta már a gyárból és nem csábultam el eddig. Pedig a forma már nem mai de úgy voltam, hogy ha már hűséges hozzám hát én nem bánom. És tette a dolgát. Viszont mostanában egyre többször éreztem, hogy bizony a komolyabb feladatok megizzasztják. Így amikor kijött ez a csodagép akkor egyértelmű volt, hogy most már váltani fogok. És, hogy mit tud az új. Nos egyszer sem sikerült elérnem, hogy akár csak egy kicsit is belemelegedjen a munkába. Pedig próbáltam. Olyan helyzetekben amikor a régire bizony várni kellett mert már nehéz volt neki a feladat az új kacagva túl van rajta mire felfogom, hogy mi történt. És a retina kijelző az bizony a korát megelőző szédületes finom rajzolatú, felfoghatatlan minőségű. Egy olyan gépen dolgozok ami megelőzi a korát jócskán.

Nagyjából át is költöztem és berendezkedtem az új gépen. Ez nem ment túl gyorsan mert az utóbbi időben már nem tartottam rendet a régi gépen mondván majd az új gépen tisztába teszem a dolgokat. Például jócskán el voltam azzal, hogy a több helyen levő képeket egy helyre szedjem össze és az valami rendszerbe tegyem. Tulajdonképpen ez még tart de jól állok vele. Hát ilyen hűtlen vagyok, de közben nagyon élvezem azt, hogy csak rajtam áll a munka gyorsasága, a kezem alatt egy szédületes sebességű és minden tekintetben csúcs gép van. Könnyebb, gyorsabb, tovább bírja az akkuja, jobb felbontású. Jelen pillanatban nincs ennél jobb választás.

Írta: Feri Címkék: apple számítógép Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. Aug. 10. 17:44
Gondolom ez szülinapi ajándék.A nagy örömöt megértem.
Mam 2012. Aug. 12. 18:54
Mégegyszer Boldog Szülinapot és gratulálok az ajándékhoz!
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo