Történések sűrítve

Nagyon régen nem írtam. Nehéz lesz felvenni a fonalat. Megpróbálom nagyjából összefoglalni a történéseket, ezek részben magyarázatot adnak arra miért is hanyagoltam a blogot mostanában.

A probléma az Európa Bajnoksággal kezdődött. Ez a csoport körök idején napi két meccset jelentett. Karcsi nagy focirajongó és így volt kivel nézni a meccseket és néztük is rendületlenül.

Közben azért történt más is. Pl. kidőlt egy szép nagy fa a szomszédunkban. Szimplán csak annyit esett, hogy a felázott talajban már nem tudtak megkapaszkodni a gyökerei.

tuja

Pár nap alatt legallyazták, így már jobban látszik, hogy hatalmas darab.

Erről külön akartam írni, de ez elmaradt. Aztán fogytak a foci meccsek viszont elkezdődött Wimbledon. És közben készülődtünk haza. Picit  javult az idő, egészen odáig, hogy haza utazásunk előtti éjszaka egész szépen kitisztult az ég és nem is volt nagyon hideg így kimentünk a távcsővel amit karácsony óta másodszor tudtam használni. Sikerült becélozni a Szaturnuszt és saját szememmel láttam a gyűrűjét. Másnap bepakoltunk és elindultunk a reptérre. A gépünknek sikerült több órát késnie így hajnalban értünk csak haza. Gábor hősiesen kijött értünk pedig mondtuk, hogy legalább ő aludjon ha mi már nem tudunk.

Otthon aztán mellbe vágott a forróság. Közel 20 C fokot ugrottunk pár óra alatt. Pedig milyen remek átlag lenne a kettő között. És a fele csapadék is oda mehetne.

Otthon róttuk a köröket. Egy remek vasárnapot csináltunk Velencén amibe sikerült beletenni egy kis horgászást Zsuzsival és Zolival (Kati megfogta élete első halát), egy kis szülinapozást, kipróbáltuk Apám szülinapi ajándékát, megjavítottam a levél szívóját, és haza felé még Kati unokatestvéréhez is beugrottunk. Ja és este még megnéztük az EB döntőt. A sorrendiséget már nem tudom de voltunk bőrgyógyásznál kontrollon, láttuk Zsuzsiék új házát, sajnos csak a kerítésen kívülről, voltunk Zsuzsáéknál ahol Kati megkapta a legújabb könyvét, és valamikor  mindenki elrontotta a gyomrát. Én nagyon. E miatt kicsit tartottam is a visszaúttól mert a repülés olyan műfaj amikor bizony vannak időszakok amikor nem lehet rárontani a csészére. Gábor ismét hősiesen felkelt, hogy hajnalban kivigyen a reptérre minket. Az utat remekül megúsztam de itthon folytattam a rohangászást a kis helységre még egy napig.

Aztán elfoglaltuk magunkat festési munkálatokkal miközben próbáltuk követni a tenisz eseményeket. Elég vacak volt az időjárás ezért mind két döntő alatt itthon ültünk.

Valamikor e közben még kertészkedtünk is ami egy lakáshoz mérten nem kis teljesítmény.

De ezek már akkora méretek, hogy tényleg kertészeti tevékenység érzés volt.

Már ezen a héten a testemmel tettem jó szolgálatot. Gabi sikeresen megcsinálta a gyakorlati vizsgáját a masszás tanfolyamának végén amikor is én voltam az alany.

Az időjárás továbbra is katasztrofális. A visszaérkezésünk óta futottunk 3-mat abból kettőben megáztunk, egyszer nagyon. Ma délelőtt szép idő volt gondoltam kimegyek levágom azokat az ágakat amitől nem lehetett már rendesen futni az útvonalunk elején ami egy kis rezervátum szerűségen vezet keresztül. Onnan már csepegő esőben jöttem vissza és most hallgatjuk az eső kopogást, és esély sem volt, hogy elmenjünk futni pedig egész szépen kitakarítottam az ösvényt. Szerintem hamarosan eljutunk oda, hogy esőben is elfogunk indulni futni.

Nagyjából ezek az események történtek az előző írásom óta ami szégyenletesen régen volt. Most majd igyekszem ígérem. Van is miről írni és azon kívül, hogy be kell fejeznünk a festést más nem fog ebben hátráltatni. Arról majd akkor ha már készen lesz.

Írta: Feri Címkék: család Magyarország utazás Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. Jul. 15. 07:42
Tekintélyes méretű fa.A kerítés ki birta?
Feri 2012. Jul. 15. 12:31
Azt hiszem, hogy a szomszédban egy fán akadt fenn a vége, így űszta meg a kerítés.
Mam 2012. Aug. 01. 21:26
Figyu!Megtennéd,hogy veszel egy gyönyörű csokrot Babámnak a nevünkben?
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo