Már megint kenyér?

Igen kenyérről lesz szó. De mi a túrót tudok én még kenyérről írni, kérdezheted. Tény, hogy volt már róla szó. De most nem egy új recept következik, hanem olyasmi ami bárkinek nagyon hasznos lehet.

Ugye mindenki követte, hogy nyaralni voltuk, Tenerifén. Most is mint ilyenkor általában az a probléma, hogy mikor elmegyünk nem hagyunk jóformán semmit a hűtőben. Egy jól elálló sajt, valami szalámi. Ezek kibírják amíg utazunk. De a kenyér nem. Ez mindig gondot okoz. Most ebben újítottam. De hogy lehet kenyeret eltenni 10 napra? Persze van az a megoldás, hogy lefagyasztja az ember a szeletelt kenyeret, de mi nem veszünk kenyeret már évek óta, így ez nem működő megoldás. Mást kellett hát kitalálni. A megoldás saját kenyér és mélyhűtő kombináció lett végül is de elég érdekes formában. Az eleje teljesen szokásosan kezdődött a kenyérsütőgépben ami megdagasztotta a tésztát. Ez után ezt a tésztát ráapplikáltam egy alufóliára, jól belisztezve, hogy le lehessen egyszer majd szedni róla, és az egészet beletettem egy mélyhűtős zacskóba. Így.

kenyér tészta

Itt már egy jócskán megkelt formában látható. Amíg a repülős posztot írtam itt volt mögöttem az asztalon, és ahogy kelt a kenyér szépen fújta fel a zacsit és ezzel párhuzamosan helyezkedett a fóliában. Érdekes volt az éjszakai csendben a finom neszezés. Amikor végül úgy ítéltem meg, hogy elég nagyra kelt, fogtam és bevágtam a mélyhűtőbe, egy jó előre kialakított helyre, hogy ne nyomódjon meg. És itt szépen jegelődött a cselekvési vágyam. Párszor eszembe jutott Tenerifén, hogy vajon mi lehet a kenyérrel a mélyhűtőben, vajon lesz-e ebből nekünk kenyerünk amikor hazaérünk.

Amikor ledobtuk a bőröndöket majdnem az első dolog volt, hogy megnézzük, hogy mi lett a kenyérrel. Úgy nagyjából semmi érdekes, hasonlóan nézett ki mint a fenti képen csak jeges formában. Mivel úgy ítéltük meg érdemes tovább folytatni a kísérletet, a sütőt begyújtottuk és előmelegítettük 200 fok körülire. Majd levettük a zazsit a kenyérről és a fóliával együtt egy tepsire helyeztük és mehetett a sütőbe. Ahogy betettük visszavettük a hőfokot 170-180 körülire. És addig sütöttük míg ilyen nem lett.

kenyér

Amikor kivettük vártunk egy kicsit, hogy a fólia alá izzadjon, és így egész könnyű volt leszedni róla. Nem mondom, hogy tökéletes lett, csináltam ennél könnyebb kenyeret, de a dolog olyannyira működő képes, hogy legközelebb is így lesz friss kenyerünk mikor visszatérünk egy hosszabb kirándulásról.

Írta: Feri Címkék: kenyér sütés utazás Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Kati 2012. Jun. 10. 07:45
Mindenki tanusíthatja - Feri MEGÍGÉRTE, hogy ilyen kenyér lesz legközelebb is! Hurrá!
Anya 2012. Jun. 14. 23:01
Zseniális.Kár, hogy nem jött jól át a kép, igy csak félig láttam milyen gömböjű.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo