Ahogy ígértem annak a másik napnak a története következik amikor nem próbáltunk megmászni. Meg még egy kicsi.
Ahogy teltek a napok amikor "csak" másztunk (henyéltünk, strandoltunk, fagyiztunk) rá kellett jönnünk, hogyha mást is akarunk látni a szigetből akkor nincs sok választásunk. Ez pénteken fogalmazódott meg bennünk, amikor még volt a két hétvégi napunk mert hétfőn már indultunk haza. Mivel szombaton jó idő volt, határoztunk, megyünk megnézni a nagyvárost.
Jó szokásunkhoz híven a délben a legmelegebb időben indultunk. Szerencsére a kocsiban volt légkondi és ezt használtuk is, mert hiába volt a levegő hőmérséklete 20 fok körül a nap borzasztóan fel tudta melegíteni a kocsi belsejét. Így csak amikor kiszálltunk akkor szembesültünk a forrósággal. Bár most, amikor írom ezt és nézem az ablakon csorgó esőt százszor inkább azt választanám. A parkolóban gyorsan lefényképeztem az árnyékomat.
Jól láthatóan szinte merőlegesen tűzött ránt a nap. Erre a parkolóra azért esett a választás mert az autópálya szinte oda köpött ki minket másrészt itt van a Palmetum. Jó mókának ígérkezett egy botanikus kert ami kizárólag a pálmákra van rápörögve. Ezt az egyik helyi térképen néztem ki és csak itthon derült ki, hogy a hely fejlesztése 2000-ben pénzügyi okokból leállt és soha nem nyitották meg a közönség számára. Itt van Európa legnagyobb pálma gyűjteménye, 4 millió eurót öltek bele, és úgy tűnik feleslegesen. Ezen morgolódtam ott a helyszínen mert akkor még azt hittem, hogy valami felújítás miatt van csak zárva. Ez félig igaz mert állag megóvás folyik, talán egyszer meg is nyílik. Nem akartam ezt egyébként elhinni, és ezért tettünk egy kört, mondván biztos csak mi nem találjuk a bejáratot. Ez annyiból nem volt hiába való, hogy így gyönyörű rálátás nyílt a helyi strandra.
A háttérben a jobb oldalon az a fehér íves tető az Operaházhoz tartozik. Mivel nem tudtunk pálmákat nézegetni elsétáltunk oda, amit jól tettünk mert így kiderült számunkra, hogy az egész fehér csempe darabokkal van beborítva ami remekül csillogott a napfényben. A formának az az érdekessége, hogy parabola szerű alakjánál fogva fel tudja erősíteni a környezet hangjait. Egy ponton állva például úgy hallatszott mintha mellettünk menne el egy autóbusz amit nem is láttunk, hogy hol lehet, a strand egyes pontjainak a zaját is úgy verte vissza mintha a visítozó gyerekek között lennénk. Az épület egyébként közvetlenül az óceán partján áll. Innen nagyon szépen látszik a másik nagy sziget, Gran Canaria, ami hiába hívja magát nagynak Tenerife nagyobb.
Ezen a partszakaszon helyi a hullámtörőként odaszórt tömböket ismert emberek portréi díszítik.
Csak feltételezem, hogy helyi, művészi hajlammal megáldott arcok követhették el. Ezt a fajta graffitit nem tudom elítélni.
Nagyjából ezzel be is fejeződött a főváros megtekintése. Még elgurultunk a túlsó végéig ami nem volt kihívás, majd haza mentünk. Másnap még próbáltunk egyet mászni de azt sajnos meghiúsította az időjárás.
Este már bepakoltunk és másnap kigurultunk a reptérre. Itt gondosan kinéztem, hogy a széliránynak megfelelően merre szállnak fel a gépek így a jó oldalra ülve még vethettünk egy búcsú pillantást a felhők fölé magasodó Teidére.