iPad reloaded

Ismét az iPad a téma annak okán, hogy megjelent a legújabb. Amikor bejelentették, hogy milyen újdonságokkal bír majd,  nem voltam benne biztos, hogy kell nekem váltani. Nagyon szerettem/szeretem a második iPademet. De végül is beláttam, hogy ha látni akarom, hogy azon hogy néz ki a programom, amit most persze közepes munkával módosítanom kell akkor, szükségem lesz egyre. A tapasztalatok arra sarkaltak, hogy postán rendeljem meg. Bár első alkalommal ez nem éppen jól sült el. Viszont a második alkalom fagyoskodása visszariasztott attól, hogy megint a bolt elé ülve kaparintsam meg a példányomat. Tehát legyen akkor postai úton. Na persze. Most sem sikerült. Az történt, hogy azon a héten Kati ügyelt. És nélküle nem teszek ilyen lépést. Ezeket a dolgokat mindig megbeszéljük még akkor is ha eléggé egyértelmű a végkimenetel.

Tehát Kati ügyelt én meg néztem, hogy meg lehet rendelni a nyitó napi kiszállítással. Gondoltam este megbeszéljük és rányomok a rendel gombra. Aztán az nap Kati valami mocskos fáradtam esett be az ajtón és nem akartam ezzel fárasztani. Éreztem, hogy ezt most nem lehet. Fontos dolog ezt eldönteni de akkor egyértelműen látszott, hogy erre nincs energia. Tehát vártam és másnap már meg tudtuk beszélni így szépen nekiálltam és megrendeltem, majd a guta majdnem megütött mert közben a  postázási időt 2 héttel kitolták. És ehhez jön még egy kevés szállítási idő is. Ez úgy jött volna ki, hogy már a fél világon meg volt a rajt nekem meg még be sem csomagolták a gépet, hogy küldjék. De nem volt mit tenni, ránéztem a hőmérőre ami akkor éppen 0°C fokot mutatott és megrendeltem végtelen kiszállítási határidővel. Aztán persze beindultak a hangyák. Vegyük sorba: az nem jó, hogy sokára kapom meg, és az sem, hogy kiüljek a járdára fagyoskodni. És jött a szikra. Végül is ezt árulják olyan Apple boltokban is amik zárt bevásárló központokban vannak. Ott nincs hideg (annyira) és nincs akkor felhajtás sem, de abban volt már részem, most csak a készülékért megyek. És egy ilyen van itt nem olyan messze tőlünk, szoktunk oda járni. Ezért voltunk ott a hétvégén, hogy megkérdezzük, hogy hogyan bonyolítják ők ezt le. Mondták, hogy nagyon egyszerű, ez az épület állandóan nyitva van mert van éjszakai mozi tehát lehet itt a bolt előtt várakozni. Szuper, nem kell fagyoskodni meg sokat várni a gépre. Tehát a terv megszületett visszamondom a megrendelést, oda megyek és veszek egyet. Igen ám de mikor menjek oda. A tavalyi tapasztalat azt mutatta, hogy aki nem ébredt időben az bizony kiszorult a bolt elől és akkor nincs internet elérés ami azért jó dolog egy hosszabb várakozásban. Tehát oda megyek kb. 2 óra körül, nem leszek az első de az elsők között.

Reggeli teendőimmel végeztem egy kicsit piszmogtam még mert nem akartam túl korán menni, majd rágurultam az autópályára ami kis idő múlva szépen beállt. Annyira, hogy még a motort is leállítottam. Itt kezdett az ideg egy kicsit előjönni mert a tapasztalat azt mutatja, hogy errefelé teljes nyugalommal lezárják az autópályát órákra, ha éppen olyan kedvük van. De most szerencsére nem ez volt, 10 perc múlva elindultunk és nem sokkal később már le is parkoltam a bevásárlóközpontban. Valami baromi szerencsével szinte a bejáratban. Ez lényeges. Felkaptam a túlélő készletet (szék, matrac) és vágtattam, hogy lássam hogy sokan állnak e már. Nem volt ott senki. Ennek nem örültem mert nem akartam első lenni. Na sebaj, letáboroztam az üzlet előtt és felkészültem lélekben a kb. 18 órás várakozásra. Hamarosan elkezdtek kiszállingózni az eladók és érdeklődve kérdezgettek. Nagyon tetszett nekik az eredeti, Kaliforniából származó apple pólóm. Kb egy óra múlva megérkezett a második ember. Innentől viszont késő estig csak mi ketten álltunk ott. Közel sem volt az a folyamatos szállingózás mint a londoni, belvárosi bolt előtt. Szépen lassan sötétedett, aztán 6 óra felé Kati is befutott és kicsit együtt álltunk ott, illetve váltva mentünk vécére vagy kajáért. Neki viszont másnap reggel meló tehát 8 után nem sokkal szépen haza jött. Ekkor lőtt egy képet a helyzetről.

apple store

Innentől megint pár óráig esemény mentes volt az ácsorgás. Csak a bevásárlók fogyatkoztak szép lassan. 9 órakor bezártak az üzletek onnantól le lehetett ülni, tehát előkaptam a széket és kényelembe helyeztem magam. Belátom bőven elég lett volna ekkor érkeznem. Viszont egy perccel sem később mert hirtelen előkerült 15-20 füstös képű és beálltak a sorba. Majd jött egy angol fickó majd megint 30-40 pakisztáni. A ruházatukból és abból hogy az elképzelhető legolcsóbb kaját és innivalót hozták szatyrokban arra következtettem, hogy nem szerencsés gazdag pakisztániak véletlenül összeverődött seregével találkoztam.

new iPad

Nem sokára biztonsági őrök is jöttek ahogy az szokás az ilyen eseményeknél. A második őr amikor jött bemutatkozott az épület biztonsági emberének. Jól kivehetően az Attila nevet mondta. Attila egy hatvanas pocakos nagypapa kinézetű, magyar de Angliában élő és dolgozó biztonsági őr. Innentől megint gyorsabban haladt az idő mert sokat beszélgettünk, bár inkább ő. Elmondta, hogy hat éve él itt, ezerféle dologgal foglalkozik. Legutóbb például rákapott az internetes kereskedelemre és ezzel csinál egy csinos kis fizetés kiegészítést. Mellette motorozik, horgászik, videókat gyárt és sorolhatnám még. Közben kerültek európaibb kinézetű sorban állók is. Közben késő éjjel lett és kezdetem álmosodni. Szerencsére jól számoltam és tényleg nem volt hideg, így volt esély alvásra. Sajnos a fekete sereg folyamatosan trécselt és láthatóan ívelt mennyezet és a sok kemény felület nem engedte a hangot elhalkulni, zsibogott az épület. Nagy nehezen sikerült 1-2 órát aludni de ez elég volt a reggeli műsorhoz. Fél 7 körül végeztek a dolgozok az üzlet átalakításával majd elkezdték szervezni a műsort. Innivalót osztogattak, sajnos semmi olyat ami számomra érdekes lett volna. Elég el nem ítélhető módon a süti osztogatás elmaradt. Közben kiosztották a kártyákat ami azt volt hivatott biztosítani, hogy senki ne álljon sorban feleslegesen. Akinek jutott kártya az megkapta a kívánt gépet. Ahogy arra számítani lehetett a pakik mind fejenként két kártyát szorongattak. Azok a gépek mostanra már lehet, hogy elhagyták Európát, de az országot biztosan. Valaki nagyban gondolkozott és ezzel kis pénzhez juttatott pár bevándorlót.

Attila közben kitalálta, hogy végül is ő netes kereskedelemben utazik miért ne csinálna ebből ő is üzletet. Kitalálta, hogy vegyek neki egy iPadet, mert hogy mindenki kettőt vehet és én csak egyet akartam. Nem igazán akartam bonyolítani az életemet, de mondta, hogy oda adja a hitelkártyáját és a pin kódot hozzá, ekkor éreztem, hogy komolyan gondolja. Aztán kiderült, hogy annyira komolyan közben már fel is rakta eladásra gépet amire hogy s hogy nem pont Magyarországról jött egy érdeklődő. 7 órakor gyorsa kiszaladtam a kocsihoz (ami úgy szerencsére közel volt a bejárathoz) és gyorsan ledobtam a széket és a matracot, hogy csak a legszükségesebb legyen nálam amikor mozogni kell. Nem sokkal nyitás előtt fokozódott a hangulat de nem véletlenül. Egy kupac eladó végig járta a sort és tapsolva, kurjongatva lelkesítette a várakozókat.

A nyitás a szokásos hangzavarban ment csak kicsiben, ez egy kisebb üzlet. Majd villámgyorsan lezavartam a vásárlást (van már gyakorlatom benne) és már kint is voltam. Bár nem akartam, már nem bánom, hogy első voltam, mert a figyelem ami körül vett az maradandó élmény. Utánam ment be a különítmény szép sorban. Nem sajnálom tőlük a kis keresetet, joguk van itt lenni és venni és eladni gépeket, csak azt sajnálom, hogy azok akik tényleg azért jöttek, hogy megvegyék a maguk gépét azok a műsorból kiszorultak miattuk és csak távolból nézhették az egészet. Attilának odaadtam a gépet és kártyáját majd iramodtam haza mert tudtam, hogy nem sokára jön az ólmos fáradtság és előtte haza kéne vezetni. Szerencsére ezzel nem volt gond és mielőtt kidőltem volna elindítottam a gép üzembe helyezését ami elég komoly időt vesz igénybe mivel eléggé tele van pakolva.

Most kezdődik a meló, meg kell csinálni, hogy a programom kihasználja az új gép képességeit, de ez már egy másik mese.

Írta: Feri Címkék: apple iPad vásárlás Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
jozsazsu 2012. Mar. 17. 12:24
Csalódtam. Hol a fotó róla? Mert ugye nekem az mond valamit, a többit azt csak próbálom elképzelni. Még jó, hogy tudom, tán kék-fehér? Ez fontos dolog.
Anya 2012. Mar. 23. 07:27
A pólóra akadt volna vevő itthon is.Gondolom Katit kerülget valami frász ha meglátja megint új iPad jelenik meg.
Kati 2012. Mar. 23. 07:46
Nem annyira vészes a helyzet :-). Egyrészt mindig megbeszéljük az ilyen jellegű kiadásokat, másrészt Ferinek nincs komoly mennyiségű káros szenvedélye (ha a futással járó cipőkopást nem számítjuk annak). Sokkal olcsóbb, mintha inna és dohányozna.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo