Miért nem született írás az elmúlt hét során? A munka mellett több projektet is elindítottunk és az idő is jobbra fordult egy kicsit így eltudtunk menni futni ami szintén jelentős időt emészt fel, de végre a rendes cipőkben mert a sár (ideiglenesen) eltűnt.
Én személy szerint végeztem egy dologgal ami most kivételesen nekem jó a bloggal kapcsolatban, nem részletezném mert megmutatni nem tudom a technikai finomságok meg keveseket érdekelhet. Ez csak amolyan hobbi munka volt, e mellett folyik a komoly munka is. Katival közösen elindítottunk egy másik dolgot ami még karácsonyra nyúlik vissza de tekintve, hogy nincs kész sőt eléggé az elején tartunk nem tudok róla alaposan beszámolni. De ez nem várathat sokáig mert emiatt az asztalunk így néz ki.
A családnak van olyan tagja aki ebből a képből pontosan meg tudja mondani hogy mi készül itt.
Ezen az asztalon így nem lehet enni és más megoldásunk erre nincs, így itt tempós haladásra van szükség, hogy a terepet felszabadítsuk.
Plusz a mai napunkat Gabi újabb költöztetése színesítette. Ezúttal vidámabb hangulatban. Egyrészt közelebb költözött, ez nekünk jó, másrészt egy tisztességes helyre, ez neki, így ebből kifolyólag nekünk is. Jó lesz ez! A maga ura lesz a saját lakásában, és tudunk neki segíteni, kéznél leszünk ha éppen ha valami teendő vagy bánat akad. Remélem ez utóbbi nem nagyon.
Látható tehát, hogy történnek dolgok és amint érdemleges eredményre jutunk velük alapos beszámolóra lehet számítani. Kitartás!