Mindig ez van. Amikor egy meló elején vagyok akkor nagyon nehezen indulok el. Mivel egyedül dolgozok, annyi mindent kell csinálnom, hogy azt sem tudom mihez nyúljak. Ahogy kezd körvonalazódni a munka, úgy kezdek szépen ütemesen haladni. Aztán mikor már látom a végét akkor meg nem bírom abbahagyni. Most is volt pár hosszú éjszakám. De ez a történet is régebben kezdődött, úgy merengjünk egy kicsit a múlba.
Valamikor tavaly nyáron hazalátogattunk. Vittünk haza egy gépet az lett az a szerver ami szikla.hu-t meg a blogot is kiszolgálja. Ha már otthon voltunk akkor váltottam szolgáltatót is és rendeztem a szikla domain kérdést is. Mindez el volt intézve és még maradt időnk otthon. Katival addig is sokat beszéltünk azon, hogy az üzletüknek is kéne egy weboldal és hogy mi legyen a neve. Ebbe egy darabig bevontuk a tulajokat is de beláttuk, hogy akkor döntés képtelen helyzetben kerülünk, úgy hogy döntöttünk és visszamentünk a Viktor Hugo utcába és befizettük a mozsarhat.hu nevet így az pár évig a Kati tulajdonában van. Ezt persze azoknak nem mondtuk meg akiket a leginkább érint mert a név önmagában semmit nem ér. Jól tudtam már akkor is, hogy rám vár a feladat, hogy tartalom is legyen mögötte. Igen ám de éppen akkor nagyban más munkában voltam. Éppen csak csináltam pár képet az üzletben, hogy legyen miből dolgozni és üres időmben (nem sok volt) tervezgettem, hogy milyennek kéne lennie az oldalnak. Nagyon utálok az üres lappal szembenézni így ez eltartott egy darabig. Közben szövegeket izzadtam magamból mert abban sem számíthattam másra. Végül nekiduráltam magam és elkezdtem dolgozni az oldalon. Az elején említett hektikus ütemezéssel de az elmúlt 1-2 hétben már a célegyenesben robogtam és élvezettel farigcsáltam az utolsó részleteket, míg végre elkészült a nagy mű.
Az oldal megtekinthető a mozsarhat.hu címen. Persze még nincs kész teljesen, pár apróság hiányzik de azok annyira jelentéktelen dolgok, hogy majd maradék időben lesznek véglegesítve. Egyúttal felkérem az érintetteket, hogy nézzék át és olvassák át az oldalt, hogy minden adat helyes-e rajta. Ezzel kapcsolatban született egy új emailcím is, az oldalon megtalálható. Persze ehhez készítettem röptében egy email gyártó oldalt is. Annyi ilyen apróság van amit az ember nem lát előre. Kati már jó pár napja látta az oldalt és még mindig jöttek újabb hozadékos csinálni valók, ezért került csak most nyilvánosság elé. Ennek ellenére már páran rátaláltak Magyarországról aminek az lehet az oka, hogy tegnap (most kicsit összefolynak a napok, de azt hiszem tegnap) átirányítottam a régi oldal címét az újra.
Még az apróságokon kívül hátra van egy nagy feladat, bevezetni az oldalt és linkeket szerezni rá, hogy a keresők is rátaláljanak. Így rögtön itt a lehetőség a facebook használóknak hogy alul kattintsanak valamit.
Lájkolj, a mindenit!