Havas hétvége

Már szerda van és mégis az elmúlt szombat-vasárnapról fogok beszélni ami azért jó mert most éppen esik az eső és 10 fok van. Na nem ez a jó, hanem a kontraszt. A hétvégén még ugyanis tél volt. Ezt nem tudatosítottuk volna ha nem megyünk el kirándulni egyet szombaton. Ez a szokásos módon történt abban az értelemben, hogy Kati fel csapta az internetet a megfelelő és bejáratott fejezetnél és kinyomtatta az egyik szabadon választott közeli túra útvonal leírását és térképét. Sikerült rávenni Krisztiánt is, hogy jöjjön, egész könnyen. Ez az ismert történések fényében nem volt olyan evidens, de mindenképpen hasznos abban a tekintetben, hogy így hosszú órákon keresztül tudtunk társaságot biztosítani neki.

Persze menthetetlenül előtolakodott mindig a gondolat, hogy Gabi nincs velünk.

Bátor volt amúgy a nekirugaszkodás mert eléggé beleszaladtunk a délutánba mire elindultunk. Végül is mire elértük a kiindulási pontot leparkoltunk lehetett vagy fél 4. Ez annak fényében, hogy egy 10 km-es túrát terveztünk és így télvíz idején elég korán, ebben esetben konkrétan 5-kor sötétedik, elég bátor dolog volt.

Remek tájakon vágtunk keresztül, és nem volt az amitől a legjobban tartottam, azaz nem volt sár. Helyette hó fedte lankák.

Már elindulás előtt érzékeltük, hogy lehet gond a sötétedéssel ezért vittünk fejlámpát. És elég tempósan haladtunk is persze ebben segített az, hogy hideg is volt, fagypont körül lehetett. Amikor jött a naplemente már nyugodtabbak voltunk mert az út nagy részét letudtuk, és az a szerencsés az ilyen kora sötétedéssel, hogy sokáig tart.

Már a faluban jártunk amikor teljesen sötét lett. Itt egy kanyart le is vágtunk mert nem volt kedvünk a házak között caplatni. Jó volt az egész. Láttunk birkákat, szánkózó gyerekeket, favágó gépeket és kimozdultunk és kimozdítottuk egy kicsit Krisztiánt is a gondolataiból.

Vasárnap futottunk. Na az már nem volt móka kacagás. Az útvonalunk minden volt csak nem futható. Maradék vizes hó, jég, sár és tócsák. Azért le tudtuk a 10 km-t. Most várjuk, hogy az olvadék egy kicsit felszívódjon, mert kb. derékig érhet a sár.

Írta: Feri Címkék: Anglia kirándulás Krisztián Kommentek: 2 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2012. Feb. 15. 21:27
Akár sífutni is lehetett volna ezeken a szelíd lankákon.
Mam 2012. Feb. 25. 09:19
Anyádnak igaza van
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo