mozsarhat.hu

Mindig ez van. Amikor egy meló elején vagyok akkor nagyon nehezen indulok el. Mivel egyedül dolgozok, annyi mindent kell csinálnom, hogy azt sem tudom mihez nyúljak. Ahogy kezd körvonalazódni a munka, úgy kezdek szépen ütemesen haladni. Aztán mikor már látom a végét akkor meg nem bírom abbahagyni. Most is volt pár hosszú éjszakám. De ez a történet is régebben kezdődött, úgy merengjünk egy kicsit a múlba.

Valamikor tavaly nyáron hazalátogattunk. Vittünk haza egy gépet az lett az a szerver ami szikla.hu-t meg a blogot is kiszolgálja. Ha már otthon voltunk akkor váltottam szolgáltatót is és rendeztem a szikla domain kérdést is. Mindez el volt intézve és még maradt időnk otthon. Katival addig is sokat beszéltünk azon, hogy az üzletüknek is kéne egy weboldal és hogy mi legyen a neve. Ebbe egy darabig bevontuk a tulajokat is de beláttuk, hogy akkor döntés képtelen helyzetben kerülünk, úgy hogy döntöttünk és visszamentünk a Viktor Hugo utcába és befizettük a mozsarhat.hu nevet így az pár évig a Kati tulajdonában van. Ezt persze azoknak nem mondtuk meg akiket a leginkább érint mert a név önmagában semmit nem ér. Jól tudtam már akkor is, hogy rám vár a feladat, hogy tartalom is legyen mögötte. Igen ám de éppen akkor nagyban más munkában voltam. Éppen csak csináltam pár képet az üzletben, hogy legyen miből dolgozni és üres időmben (nem sok volt) tervezgettem, hogy milyennek kéne lennie az oldalnak. Nagyon utálok az üres lappal szembenézni így ez eltartott egy darabig. Közben szövegeket izzadtam magamból mert abban sem számíthattam másra. Végül nekiduráltam magam és elkezdtem dolgozni az oldalon. Az elején említett hektikus ütemezéssel de az elmúlt 1-2 hétben már a célegyenesben robogtam és élvezettel farigcsáltam az utolsó részleteket, míg végre elkészült a nagy mű.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: programozás internet rewrite Kommentek: 2 hozzászólás

Sheffield - Tűz van babám

Valójában téma szerint ez két külön poszt kéne, hogy legyen, de időrendileg meg összefüggésileg az egyik bele ágyazódik a másikba.

Az egész úgy kezdődött, hogy kb. 10 napja Kati kicsit unta a szürke februári napokat és azt monda, hogy el kéne menni valahova. Erre én, menjünk Sheffieldbe meglátogatni Esztert. Ez több szempontból is érdekes felvetés volt. Egy részt Sheffield Yorkshire-ben található ami nem itt van a szomszédban, másrészt Eszter erről semmit sem tudott. Szokásunk, hogy minden hülyeségbe egy szóra beleugrunk. Még az nap megkérdeztük Esztert, hogy hogy alakulnak a közeli hétvégéi. Végül sikerült megállapodni, hogy következő hétvégén elméletileg ráér. Ez a múlt szombatra esett innen nézve. Kisebb kirándulás jelleget öltött a készülődés mert bepakoltuk a hálózsákokat mert Eszter mondta, hogy aludjunk náluk amit örömmel vettünk, van egy fölös szobájuk amiben van ágy ellenben nincs fűtés. Vittünk meleg ruhát is bőven amit jól tettünk mert ismerjük Esztert, nem egy kánikula kedvelő ember.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Anglia utazás Kommentek: 2 hozzászólás

Mikró szerelés

Nem, nem kis méretű szerelésről lesz szó. A szerelés tárgya lesz mikró. Na az sem kicsi csak ez a neve. Elromlott a mikrosütőnk. Már vagy egy éve. Nem forgott benne a tányér. Egy darabig együtt tudtunk élni a problémával de egyszer csak elég lett. Mivel ez a második mikrónk (az első úgy ment tönkre, hogy se kép se hang, tehát cserélni kellett), gondoltam ezt megpróbálom megmenteni. Mivel az elsőt szétszereltem tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Valahogy a mikrókat nem szerelhetőre csinálják, de azért nekiláttam. Eleve már a szétcsavarozást is nehezítik spéci fejű csavarokkal de abból elég jól fel vagyok készülve.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: konyha szerelés Kommentek: 3 hozzászólás

Havas hétvége

Már szerda van és mégis az elmúlt szombat-vasárnapról fogok beszélni ami azért jó mert most éppen esik az eső és 10 fok van. Na nem ez a jó, hanem a kontraszt. A hétvégén még ugyanis tél volt. Ezt nem tudatosítottuk volna ha nem megyünk el kirándulni egyet szombaton. Ez a szokásos módon történt abban az értelemben, hogy Kati fel csapta az internetet a megfelelő és bejáratott fejezetnél és kinyomtatta az egyik szabadon választott közeli túra útvonal leírását és térképét. Sikerült rávenni Krisztiánt is, hogy jöjjön, egész könnyen. Ez az ismert történések fényében nem volt olyan evidens, de mindenképpen hasznos abban a tekintetben, hogy így hosszú órákon keresztül tudtunk társaságot biztosítani neki.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Anglia kirándulás Krisztián Kommentek: 2 hozzászólás

Vendégek

Most nem olyan vendégekről lesz. Nem is csak a mi vendégeink hanem bárki örülhetett a héten aki kinézett a hátsó ablakon. Ugyan is oda érkeztek a kis vendégek. Ha nagyon gonosz lennék akkor rejtvénynek is feladhatnám, de teljesen felesleges jó eséllyel senki nem találná ki mik ők. Még akkor sem a ha látná ezt a képet.

szöllőrigó

A hálószoba ablakunkból látható ez bokor, és ezt lepték el és folytattak éktelen csivitelést rajta.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: állatok madarak természet Kommentek: 1 hozzászólás

Pedig olyan szép volt

Az előző írás arról szólt, hogy esik a hó. Ez most inkább arról, hogy miért nem. Annyira hiányzik a tél. Persze gondolom az otthoniaknak már bőven elege van belőle. Küldhetnének ide egy kicsit. Jó nem a fagyoskodás meg a közlekedési káosz hiányzik. Sokkal inkább ez.

hóesés

Ez a puha csendet hozó gyönyörűség.

Sajnos azóta itt nagyjából 0,5 és 1,5 fok között szédeleg a hőmérséklet éjjel-nappal. A hóból már alig van valami. Arra nem volt elég a hőmérséklet, hogy eltűnjön teljesen a hó, és arra sem, hogy megmaradjon szépnek. Igaz ezt az angolok idióta hozzáállása sem teszi lehetővé. Itt ugyanis nem takarítják el a havat onnan ahonnan kéne, úgy mint járdák, úttest. Azt érzik, hogy valamit tenni kell hátha nem tűnik el magától, tehát megsózzák a havat. Van itt a sarkon egy láda amit az önkormányzat feltölt rendszeresen sós homokkal, a marhák meg nekiállnak és rászórják a 15 centi hó tetejére. Persze hogy várhatnánk el, hogy ennél értelmesebben álljanak hozzá ha ezt látják a tisztító gépektől is a főutakon. Vasárnap mentünk Gabit meglátogatni és sehol nem volt eltakarítva a hó, csak szépen latyakká sózva. Nem is érdemlik meg, hogy ilyen szépségben legyen részük.

Írta: Feri Címkék: Anglia időjárás Kommentek: 0 hozzászólás

Hóhelyzet

Figyeltük az otthoni híreket, hallottuk a beszámolókat, tudjuk hó van otthon. Szép nagy. Igazi tél. És nagyon irigyek is voltunk ezért. Itt eddig ez a tél nevű dolog nyomokban sem érkezett meg. Néha volt hideg, az utolsó pár napban is fagyogatott. Csak a szél tette néhol kellemetlenné. De ez most megváltozott. Itt is esik a hó! Nagyjából fél tíz felé lett gyanús ahogy a konyhába menet kinéztem a kisszoba ablakon. Csak úgy fél szemmel de mintha lenne valami a levegőben. Mentem gyorsan az ablakhoz és igen, esett a hó. Kati is fellelkesült egyből. Nem volt nagy dolog éppen csak több mint szállingózás. De vitte a szél rendesen az apró szemű pelyheket. Gyorsan rácsörögtünk Krisztiánra, hogy nézett e ki mostanában az ablakon. Sikerült őt is meglepni.

van még tovább >>

Írta: Feri Címkék: Anglia időjárás Kommentek: 1 hozzászólás
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (20) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (4) Görögország (16) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (14) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (19) London (13) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (22) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (36) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (85) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo