A snapszli program első volt a magyar boltban! Két napig. Nem hittem volna, hogy az első százba kerül, nem hogy a legelső helyre. Most elrontottam a drámát de azért bontsuk ki, hogy mi is történt. Menjünk szép sorban.
Szeptember óta van fent az első programom a boltban. Azóta szép lassan, napi 2-3-mal vitték. December közepe táján érte el az ötszázadik letöltést. Nem hittem, hogy ebben a folyamatban bármiféle változás beállhat. Történt aztán, hogy január 15-én felugrott 8-ra a letöltések száma. Ettől még nem jöttem izgalomba mert ilyen azért volt már, de ebből 5 magyar letöltés volt. Ez viszont merőben szokatlan volt mert jellemzően eloszlott a letöltés a világ minden irányában. Azért persze ez sem volt nagy szám nem is vontam le messzemenő következtetéseket. Másnapra viszont felugrott a letöltések száma 12-re és ez mind a magyar boltból jött. Na ez már gyanús volt, látszott mögötte egy halvány trend. Persze remélni nem mertem semmit, de azért meg néztem, hogy hol lehetne ellenőrizni, hogy ez hanyadik helyre elég a listán. És kiderült, hogy ez bizony a kártya játékok között a negyedik helyre elég az összes játék program között az 53-ra.
Sajnos ebből látszik, hogy nincs túl sok iPad Magyarországon, illetve ezek közül jó pár nem a magyar boltba van bejelentkezve. A képen láthatók a trendek is, a játékok között és az összes között sem szerepelt még az első százban a programom. Nem számítottam többre. Már ez is nagyon jó érzés volt. Aztán másnap néztem a magyar boltot és program ott virított az első helyen.
Ezzel a hírrel már felkeltem reggel és elújságoltam Katinak. És délután megjöttek a számok is: 229 letöltés ebből 226 magyar! Ha valakinek feltűnne, hogy az ingyenes letöltések között van az első helyen a program annak elmondanám, hogy a fizetős letöltések közé egy nagyságrenddel kisebb szám elég lehet az első helyhez. Sajnos 17-éről nincs helyezés adatom, de az biztos, hogy 18-án és 19-én az első helyen tanyázott a munkám. Aztán persze kezdet fogyni a lendület mert ez nem egy olyan játék ami mindenkinek kell. Végül is így nézett ki a múlt hét.
Nagyon feszít a büszkeség és alig vártam, hogy ezeket leírhassam, csak szerettem volna ha minden adat a rendelkezésemre áll és a számok késéssel futnak be. Végül is a múlt héten kétszer annyian töltötték le a magyar boltból a progit mint addig összesen a világon, 1105 alkalommal. Tegnap még mindig 9. volt és a játékok közt az 5. de persze ez már csak lefelé fog menni.
Mi következik ebből? Ha figyelembe is vesszük, hogy nem egy általános játékról van szó amit mindenki tud játszani (a fiatalabbak már nem igazán találkoztak vele) akkor is nagyon kicsi a magyar iPad piac, olyan 10 ezresre saccolom, nem érdemes specifikusan oda fejleszteni. Másrészt meg jót csináltam ami érdekli az embereket, és még így mindenféle hirdetés nélkül is felkapták és siker lett. Kicsi siker, magyar siker, de a miénk.