Ágyazás

Kati könnyelműen megígérte, hogy írni fogok a kanapékról. Aztán a számmisztika miatt ez halasztódott. Az mégsem fordulhatott elő, hogy a 200. bejegyzésről nem a 200.-ban írok, ugye? Megint egy kis történelmi visszatekintéssel fogom kezdeni.

Mikor Maidstoneba költöztünk, nem volt semmi bútorunk. Érthető hiszen előtte orvosszálókon laktunk ami hol egy szoba volt csak számunkra hol egy kis lakás, de minden esetben teljesen bútorozva. Itt viszont egy gyakorlatilag bútorozatlan házba érkeztünk. Ez azt jelenti, hogy a hálószobák teljesen üresek voltak. Hetekig aludtunk a kemping felszerelésünk darabjait használva. Aztán tettünk egy látogatás az Ikeába és megszületett az első fekhely ami mostanra a vendégágy funkcióját tölti be. Máig ez a legjobban egyben lévő darab, lehet, azért mert nem lett agyon használva. Ez után született meg a mi ágyunk, ami lassan csere érett vagy legalább is alaposan fel kell javítani. Igen ám de át költöztünk a mostani lakásba és ez teljesen bútor mentes volt, kivéve természetesen a konyhát. Tehát elő állt a helyzet, hogy volt ágyunk, plusz a kisszobába vendé ágy de nem volt kanapé a nappaliban. Egy csomó mindenre kellett költeni ezért az Ikából egy olcsó ámde elfogadható darabbal oldottuk meg a helyzetet, gondolván ezen úgy is csak ülni fogunk. Időközben kiderült, hogy a "csak ülés" jobban megvisel egy szivacsot mintha fekszenek rajta, ami persze tök logikus így utólag. A végén már odáig fajult a helyzet, hogy lehetett fenékkel érezni a keresztléceket a szivacson keresztül. Végül ez vezetett oda, hogy a szőnyegpadlózás utáni visszapakoláskor a vendégágy került a nappaliba és a kanapé a kisszobába. Alapjában ez nem akkora felfordulás mert mind a kettő egy sima, egyszerű kinyitható kanapé. Majdnem egyformák. Igen ám de a vendégágy ülőlapja 12 centivel szélesebb és ennyivel az egész ágy is. Ez egyrészt odavezetett, hogy kényelmetlen volt ülni rajta másrészt ennyivel kevesebb hely volt a nappaliban. Ez nem tűnik soknak kimondva de mivel a szemünk mást szokott meg az évek során ezért elég zavaró volt. Adva volt tehát, hogy vissza kell hozni a kanapét a nagyszobába, ám de annak a szivacsa már annyira gatya volt, hogy azon nem lehetett ülni. Nosza cseréljük ki. De olyan, hogy szivacsbolt nincs. Volt egy hely ahol árultak szivacsokat de azok szék vagy inkább párna méretűek voltak csak. Nyakamba vettem hát az internetet és ott minden van így szivacs is. Találtam több helyet is, innen Kati vette át a dolgot. Ő nagyon jó abban, hogy a végletekig hasonlítgatja az árakat és feltételeket, így végül elő állt a megoldás. Már csak le kellett mérni, hogy mekkora darabra van szükség és meg is rendeltük. Talán két napra rá már itt is volt a szivacs.

szivacs

Vagy óra eltelt mire leszedtem róla a csomagolást. Egy kicsit kerülgettük a dolgot mert elég nagy melónak ígérkezett. Mert nem csak, hogy ki kellett szedni a régi szivacsot a burkolatból hanem valahogy bele  is kellett juttatni az újat, majd a burkolatot összevarrni úgy, hogy egy szivacs akar kimenekülni belőle. És ha ez meg van, akkor szétszedni mind a két kanapét és kicserélni őket.

Addig elég hamar eljutottunk, hogy kiszedtük a szivacsot. Míg én valamit bütyköltem (már fogalmam sincs, hogy mit) addig Kati kibontotta a záró varrás a huzaton és némi erő kifejtéssel elválasztottuk a régi szivacstól.

Jól láthatóan nem őrizte meg az alakját. Ez volt a fő baja. A mostani egy sokkal keményebb fajta, sok  reményt fűzök hozzá. Aztán neki kezdtünk a iszapbirkózásnak. Végül is volt a megoldás, hogy részletekben félbe hajtottam a szivacsot és így relatív elég hamar beburkoltuk. Jól mértem le a szivacsot és jól is vágták le, teljesen kitöltötte a huzatot, így nem lehet összevarrni. Tehát fogtam szépen és visszagyömöszöltem kb 20 centire a szivacsot a huzatba, ott szépen összefogtuk ziherejztűvel az anyagot, így szép kényelmesen befért a varrógép alá csak a Katinak kellett a másik végét az égnek tartani míg összevarrtam. Innen már egyszerű volt a képlet. Kivettük a tűket a szivacs kitöltötte a rendelkezésre álló helyet, és ezzel a felújítás kész is volt. Már csak két kanapét kellett szét szedni át ügyeskedni a nem kis darabokat a másik szobába és ott összeszerelni.

De mi összeszokott csapat vagyunk ezt villám gyorsan lezongoráztuk. Végül is az egész onnantól kezdve, hogy Kati elkezdte kibontani a varrás egészen odáig, hogy az ágyak a helyükön bepakolva készen álltak talán ha 3 órába telt. Így most visszakaptuk a nagyszobát teljes méretben és az új szivacson nagyon kellemes ülni. Sokkal hamarabb is megcsinálhattuk volna ezt és akkor nem kellet volna évekig kínpadon ülni.

Írta: Feri Címkék: lakás szerelés Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Mam 2011. Dec. 14. 18:34
A nénikéteket!Ez tök jó!Szépek lettek?
Kati 2011. Dec. 14. 18:56
Nagyon! Mint az új - illetve mint a régi, nem látszik a varráson semmi változás. Csak a fenekem nem lesz csíkos az üléstől :-).
Anya 2011. Dec. 15. 20:25
Gratulálok! Fantasztikusan ügyesek vagytok és türelmesek is. Gyanítom kevesebb szöveg kíséri mintha mi csinálnánk.Nagyon szép a szőnyeg padló
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo