Kenyér sütés kicsit másként

Rengeteg kenyér készül házilag nálunk, főleg általam. Az utóbbi időben nem vacakoltam vele sokat, hagytam hogy a gép csinálja végig a programot. Régebben ugye kivettem a dagasztás után és sütőben sütöttem, úgy jobb lett az alakja meg a héja is. Tegnap este is beraktam egy adagot, hogy a gép végezze a dolgát éjszaka és reggel ott várjon a frissen sült kenyér. Mivel elég hangos amikor dolgozik ezért rácsuktam a konyhaajtót. Sajnos a zaja mostanában erősödött rendesen. Miután ezt így szépen elrendeztem, már tényleg nem volt más hátra mint reggel kivenni a kész kenyeret és nagy nehezen kivárni míg kihűl. Nem egészen így alakult.

Kati így is megébredt mikor a gép elkezdte a dagasztást. Hát igen, mostanában erősen nyekergett amikor kergette körbe a tésztát a keverő edényben. Kati mozgására én is megébredtem, ez nem szokott gondot okozni mert semmi perc alatt alszok vissza. De most nem így történt. Ahogy elkezdte a gép teljes sebességgel fogatni a lapátot egyszer csak elhallgatott a nyekergés. Azonnal tudtam, hogy valami nem stimmel kipattantam és rongyoltam a konyhába. Sejtésem beigazolódott, a motor járt ugyan de a lapát nem mozdult, nem dagasztott. Ott álltam egy dagasztatlan masszával amibe az élesztő már belement tehát nem lehetett félre tenni. Villámgyorsan felmértem, hogy itt sok alvás nem lesz már. Szerencsére van egy remek konyhagépünk ami tud dagasztani. Átöntöttem abba az anyagot és elindítottam. Katinak pont akkor kellett kelnie amikor az első dagasztást le kellett állítani. És elindította amikor indult melóba. Innentől már az én dolgom volt a kelesztés és sütés. Közben tudtam kicsiket aludni de eléggé zaklatott volt. De a kenyér kész lett és jó lett. És kellett is mert nem volt más kenyér itthon.

A történet itt nem ér véget mert gondoltam, megnézem hátha lehet segíteni a  gépen, hiszen a motor jár lehet, hogy csak valami szíj ugrott csak le. Délután nekiálltam szétszedni a gépet. Volt az aljában 4 csavar amiből kettőt trükkösre csináltak ahhoz köszörültem hozzávaló fejet és kicsavartam mindet. Ekkor le kellett volna jönnie az aljának. De egyáltalán nem akart. A futás idejére félbe hagytam a cincálást, de utána drasztikus módszerekhez folyamodtam. Úgy sem jött le. Kezdtem belátni, hogy darabokba kell szednem ahhoz, hogy a motor környékéhez hozzá férjek. Végül eljutottam oda és láttam, hogy tényleg csak a fogasszíj ugrott le az egyik tárcsáról ugyan de azért mert a tárcsa tengelyének a csapágya olyannyira kirágódott, hogy a tengely és vele a tárcsa is komoly szögben el tudott fordulni a tengely irányból. Ezzel egyúttal arra is fény derült, hogy miért csikorgott a vége felé már olyan kegyetlenül. Egy darabig ültem a romok felett és méregettem, hogy ha elfordítva szerelem vissza a csapágyat akkor a szíj az ép felének feszíti a tengelyt és úgy esetleg még megy egy darabig, de beláttam, hogy jelentős munka lenne, semmi nem garantálná, hogy a gép működne az összeszerelés után, ha el is indulna akkor meddig lenne használható és nem járnánk hamarosan úgy mint ma hajnalban. A gondolat sor után kimentettem a használható részeket a gépből ez majd némi érlelés után kerül kukába gondolom. A gép nagy része darabokban várja, hogy az szelektív lerakóba kerüljön.

Most egy darabig megint kézi kenyerek lesznek, van rá idő hosszúak az esték és van egy gép ami segít dagasztani. Aztán gondolom megint beruházunk egy kenyérsütőbe, az megint húzza remélhetőleg pár évig de tovább nem valószínű. Nálunk kemény munkára vannak fogva a kenyér sütők. Ez már a második volt ami feladta a harcot.

Írta: Feri Címkék: kenyér sütés szerelés Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Kati 2011. Dec. 08. 08:25
Őszintén megvallom ennek egy kicsit örülök. Az utóbbi időben - ez jópár hónap - ez a kenyérsütő már csak iszonyatos csikorgatások közepette tette a dolgát. A tömések ugráltak a fogaimban tőle. Azt elhatároztunk, hogy a következő gép egy ipari(bb) kenyérsütő lesz, hátha az jobban bírja a strapát.
Mam 2011. Dec. 08. 19:26
Figyusztok!A kenyérsütő gép nem nagyüzemi műveletekre lett kitalálva,hanem egy-két sütés havonta.Nálatok ez picit sűrűbben történik.
Anya 2011. Dec. 09. 21:44
A mi gépünk még működik, bár már van egy kis kilengése.Nálunk viszont nincs nagyüzemi kenyérsütés.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo