Valahol ott tettem le a fonalat, hogy mentünk Los Angeles felé. Ez csak nagyjából igaz, mert az utolsó célunk nem teljesen ez volt. Valójában Calabasasba tartottunk. Ha még nem hallottál róla nem kell szégyenkezned, sokáig így voltam én is ezzel.
Még az út második napján kaptunk egy meghívás Edinától. Mivel az út során innen egyre távolodtunk így csak az jöhetett szóba, hogy mikor visszamegyünk a los angelesi reptérre akkor ugrunk be hozzájuk. Aztán ahogy alakult a program —mert szokás szerint képlékenyen kezeltük — úgy jött ki, hogy egy egész estét ott tudunk tölteni. Edináék bevállaltak minket így indultunk Montereyből Calabasas irányába. Ahogy közeledtünk úgy csúsztunk be a felhők alá. Bár búcsú képről írtam, azért tartogattam még képeket.
Ez egy — itteni léptékel mérve — kis város, 23 ezer lakossal Los Angeles tőszomszédságában. Neve, állítólag a spanyol calabaza szóból ered ami tököt jelent. Gondolom ezer szállal kapcsolódik Los Angeleshez. Edina is oda járt dolgozni, ez azóta változott. Nagyon ügyesen megtaláltuk a címet és egy kellemes kis lakásban találtuk magunkat kellemes társaságban. Bőven éjfél utánig beszélgettünk. Főleg Katinak kellett bepótolnia a kimaradt 15-20 évet. És még egy szemszögből kaptunk rálátást Amerikára.
Másnap délelött végleg becsuktuk a bőröndöket, búcsút vettünk házigazdánktól, és a reptér felé fordítottuk a kocsi orrát. Nem volt forgalom ami azért is szerencsés volt mert nem volt pontos a cím ahova kellett menni leadni a kocsit. Szerencsére nem tartottuk fel a forgalmat és szép lassan haladva megláttuk, hol kell bemenni a kölcsönzőbe. Sajnos nem jegyeztem fel az óra állást de olyan 4-5 ezer kilométert tekertünk bele a gépbe. Ez nagyon soknak tűnik de Kalifornia a 3. legnagyobb területű állam és bőven belekarcoltunk Arizonába és Nevada csücskét is levágtuk. Csak a Frisco LA távolság több mint 600 kilométer. Nagyon jó kis kocsi volt. Kényelmes és erről most Kati is tud véleményt mondani mert most ő is vezetett, nem úgy mint általában a kölcsön kocsikat. Leadtuk a gépet kaptunk helyette egy sajt papírt, hogy minden rendben. Pont bent állt a busz ami a terminálhoz vitt, felugrottunk rá. Így eltévedés, forgalom, és várakozás nélkül kicsit korán értünk a reptérre és várnunk kellett. Kihasználtam az időt, ott kezdtem el írni Yosemites posztot. Aztán megnyílt a chekin és beálltunk a sorba. A biznisz osztály sora hamar elfogyott és minket kikaptak, hogy álljunk oda ha már senki nem áll ott. Nem tiltakoztunk. Egy nagyon aranyos nő állította ki a jegyeinket. Mivel elég későn vettünk meg a jegyeket már nem tudunk két egymás mellett lévőt találni. Szerencsére odafelé az útitársunk cserélt velünk. Most viszont még csak nem is azonos sorban volt a két hely. Elég kellemetlen útnak néztünk elébe még ha most az oda úttal ellentétben alvás volt a cél. Épp adta volna oda nő a jegyeinket mikor látta, hogy nem egymás mellé szólnak. Visszavette, felkapta a telefont, értekezett egy kicsit majd szét tépte az egyik jegyet és adott egy másikat, most már a másik mellé. Ez nagy segítség volt.
Még mindig volt egy csomó időnk így megebédeltünk, majd a maradék dollár elköltése reményében járkáltunk a boltok között, de semmi érdemlegeset nem találtunk. Így menni kell újra, mert maradt egy csomó játék pénz.
Aztán beszálltunk szépen a már ismerős gépbe és abban maradtunk, hogy a vacsoráig filmezés majd alvás. Bár az átállás egész jól megvalósult és az ottani idő szerint is későre járt nem jött álom a szemünkre egész úton. Próbálkoztam pedig. Kikapcsoltam a monitort elvackolódtam, de nem ment. Aztán egy idő után feladtuk, és végig filmeztük az utat ami visszafelé rövidebb volt kb. egy órával. A reggeli után aztán kezdtünk álmosodni és én a leszállást tulajdonképpen átaludtam. Szerencsére nem kellett sokat várni semmire, pillantok alatt a parkolóban voltunk, de innen egy óra vezetés volt még hazáig. Egymást tartottuk ébren. Itthon aztán rövid pakolászást után kidőltünk. Ez nem jött ki jól mert így a visszaállás sokáig nem sikerült. Még egy héttel az út után is össze-vissza volt zilálva a ritmusunk.
Ez volt az (első) amerikai utunk. Tervezek még írni róla mert sok minden kimaradt és jó lenne egy összefoglalás szerű dolog is. Próbálok majd idő szakítani rá mert most egy kicsit fellélegeztünk egy nagy munka után de ez már a következő írás témája.