Szerver

Ahogy megírtam, új szervert helyeztem el. De az csak a kezdő mozdulata volt a szerver és szolgáltató váltásnak. Mivel a régi szervert 2003 tavaszán raktam össze és telepítettem fel ezért azon nagyon régi rendszer volt. Azóta minden program ami azon ment több generációt fejlődött. Mivel 2004 óta fizikailag távol vagyok a géptől ezért nem tudtam rendszert frissíteni rajta és részben ezért a programokat sem. Így minden új program egy nagy ugrás volt a verziókban. És bizony azóta nagyon megváltozott, hogy milyen beállításokkal fogja a szerver jól kezelni a régi adatokat. Mielőtt elindultunk volna haza már jó időt eltöltöttem azzal, hogy összekalapáljam a beállításokat, hogy otthon ezzel ne legyen gond. Persze lett gond. Egyrészt volt olyan része a dolognak amit tudtam, hogy nem lehet csak úgy kipróbálni, hogy már élesben működik a szerver. Szerencse, hogy ez a bloggal kapcsolatos csak és a szikla.hu olvasói ebből semmit nem vettek észre.

Szóval letettem az új szervert és azon éjszaka nekiálltam, hogy áttegyem rá az adatokat, és utána a címet is az új gépre irányítsam. Na itt máris volt egy kis hajtépés. Mert az előzőleg szépen kipróbált adatbázis áttöltésből egy lépést kihagytam ezért az adatok az új gépen magyar ékezettelenül jelentek meg (őű nélkül). Végül sokadik próbálkozás után gondolkodni is kezdtem és természetesen egy triviális hibát vétettem a dologban. Onnantól pillanatok alatt megoldódott ez a probléma, az új szerver átvette a munkát a régitől. Bár a blog megjelenítésben voltak szépséghibák ezt csak a hozzáértő szemek vehették észre így annak megoldása halasztást kapott. Lényeg, hogy a szikla.hu működött és az olvasók remélhetőleg semmit nem vettek észre a váltásból.

Másnap róttuk szokásos otthoni köreinket és sikerült olyan dolgokat az otthoni programba sűríteni mint Gyula és Kriszti új lakásának megnézése, Andrásnak az iPad átadása, találkozó Petivel ami igen régen esedékes volt már, egy nap Velencén és még száz apróbb dolog. A szerver adjusztálása az éjszakák programja volt.

Egy ilyen éjszaka sikerült a blog helyes megjelenítését is megoldanom. A dolog a rewrite beállításokkal volt kapcsolatos ami már egyszer okozott fejfájást. Egy apró különbség van a régi és az új verzió között és ez valahogy nem dokumentált. Vagy csak én nem vettem észre. De a google segít és kiderült a turpisság és innentől már természetesen megint egyszerű volt a megoldás. Nagyban segített, hogy a mászóprogramunkat az Európát sújtó esős évszak miatt nem kellett sietnem a régi szerver kikapcsolásával így rendszeresen ránéztem, hogy ott hogyan is van ez a dolog.

Végül csütörtökön lekapcsoltam a régi gépet és elhoztam a gépteremből. Ő az.

szerver

Ez a gép szolgálta ki több mint 8 évig a szikla.hu-t és már jó ideje a blogot is. Itt még Kati szobájában van. Kiszereltem belőle az adathordozókat és most megérdemelt álmát alussza a régi asztalom alatt.

Mára ennyi tellett tőlem. A türelmetlenebbek Katinál olvashatják a történtek zanzásított verzióját.

Írta: Feri Címkék: blog Magyarország rewrite számítógép Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2011. Aug. 10. 06:40
Most már nyugodtabb vagy remélem. Nekem hatalmas munkának tűnik.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo