Megszívtuk vaze

Jelenleg a bráner rosszabbik felén helyezkedünk el. És szívunk rendesen. Összefoglalom a történteket.

Nagyjából egy évvel költözött a felettünk lakó lakásba egy nő. Középkorú, nem túl igényes valaki volt, mellé egyszerű mint a lapostányér. Sok vizet nem zavart, általában csöndes volt. Bár néha jöttek hozzá pasik (egyszerre csak egy) és akkor jól lehetett hallani, hogy neki jó. Néha, ha hazajött valahonnan, a gurulós bőröndjét a lépcsőn felfelé is úgy húzta mintha a lépcső ott sem lenne. Első alkalommal azt hittem, hogy bontják a lépcsőházat. Az utóbbi időben elég sokat pakolászott késő este, néha éjfélig is. Mint később kiderült ez azért volt mert költözni készült. Ez meg is történt, és nem hullattunk könnyeket utána, jobban örültünk volna egy olyan szomszédnak akivel lehet néha beszélgetni. Pl egy csinos, szőke, fiatal bombázó. Esetleg kettő. De ez mellék vágány.

Ahogy kiürült a lakás elkezdtek jönni az érdeklődők az ügynökség emberével. Nem volt egyik társaság sem olyan akire azt mondtam volna, hogy de jó lenne ha ezek költöznének ide. Féltünk egy kicsit attól, hogy valami fiatal bulizós csapat lesz vagy valami hasonló. Nos nem. Sokkal rosszabb.

Egy lengyel család költözött be. Papa, mama, nagymama, nagypapa, 2 kisgyerek. És ezek közül az egyik az futóbolond. Az első nap amikor megérkeztek a gyerek gyakorlatilag délelőtt 11-től késő estig kis szünetekkel megállás nélkül futkározott az akkor még üres lakásban. Sikerült valahogy eltalálnia a födém saját frekvenciáját amitől nem igazán hallani, hanem érezni lehetett a dolgot. Délutánra már konkrétan fájt a fejem tőle. Szerencsére az nap futás volt, így egy kicsit kikerültem belőle. Ez egy hete történt. Azóta csökkent a lendület de most, amikor ezt írom konkrétan rezeg az asztal.

Félreértés ne essék nem az zavar, hogy hallani hogy szaladgálnak, vagy kopácsolnak vagy egyéb zajok jönnek fentről. Ez természetes. Bár azért hat embernél egy kicsit sok. Konkrétan a dübörgés az ami néha próbára tesz. Mintha egy elefánt csordába oltott olasz család költözött volna fölénk.

Így jártunk. Lehet, hogy ez téma lesz a következő időkben.

Írta: Feri Címkék: lakás szomszédság Kommentek: 3 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Mam 2011. Jul. 07. 19:54
Jó vacak lehet.
Anya 2011. Jul. 10. 06:59
Anya 2011. Jul. 10. 07:00
Ez hosszú távon egyenesen borzasztó. Mikor van az esti takarodó fönt?
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo