Összeütközésbe kerültem az asztallal. És nem verbálisan. Tettlegességre került sor. Belerúgtam. Nem is kicsit. Persze az egész nem szándékos volt de attól még pont ugyan annyira fájt.
Ami a nagyobb baj, hogy nem múlt el nyomtalanul mint szokott pár nap alatt. Sajnos jócskán bekékült (ez nem annyira jön át képen) és az orvos (Kati) szerint lehet, hogy eltört. Persze ez nem változtat a dolgon mert akkor is pont ugyan az a teendő, meg kell várni míg elmúlik. Viszont addig nem tudok futni, mászócipőt húzni. Emiatt már meghiúsult a hétvégi Portlandi mászásunk és Kati is nélkülem ment futni tegnap. Bár ha belegondolok ez még mindig ezerszer jobb mintha mind ez Kalymnosra indulás előtt történt volna.