Tegnap bundás kenyér volt a vacsora. Egy kicsit vakargattunk a fejünket, mert kevés volt a kenyér itthon. Aztán kiböktem, hogy legyen bundás kenyér. Logikus ugye, ha nincs elég kenyér? De Kati hozzáfűzte, hogy ahhoz nem használjuk a házikenyeret, jó lesz hozzá a sparos is. Így is lett.
Idejét nem tudom megmondani mikor ettem előtte utoljára bundáskenyeret. A gyerekkori téli esték ugrottak be amikor ültünk a konyhában, a sűrű olajszagban és ettük a szép nagy szelet bundáskenyereket. Az idillt csak némileg árnyékolta be, hogy Kati vastagon cukrozva tolta. Ajánlottam is neki, hogy legközelebb a szalonnás rántottát is cukrozza meg ha már idáig jutott.