Az ok, hogy tegnap nem írtam az, hogy ma korán akartunk kelni és ehhez korán is kellett feküdni. A vacsora fürdés egy kis olvasgatás mellé nem fért már írás. És, hogy miért akartam korán kelni? Mert nagyon úgy nézett ki, hogy ma végre nem fog esni a hó és akkor a két napig folyamatosan esett hóból jó pályát tudnak gyártani. Viszont ez nem tart nagyon sokáig mert rámegy a sok síelő és folyamatosan túrják szét és össze a havat. A korán kelést persze nyaralás viszonylatban kell érteni. Végül is sikerült és a felvonó nyitás után pár perccel már ott is voltunk.
Persze köd volt a völgyben de nagyon világos volt ezért reménykedtem, hogy ez vékony köd és így is volt. Csak pár perce mentünk a felvonóval amikor kiértünk a felhők fölé és kinyílt a táj. Onnantól nem győztünk betelni vele. Már a kabinból is látszott, hogy aszfalt sima pályákat ratrakoltak az éjjel, pont az ilyen koca síelőknek valót mint mi vagyunk. Végül is egy kis öröm síelés után elindultunk a szomszéd csúcsra mert onnan mindenképpen akartam csinálni képet és végül is szinte mindegy volt merre megyünk a pályák mindenfelé szuperek voltak. És az idő is.
Innen egyébként így néz ki a síterep fő völgye.
Aztán csak mentünk és mentünk. Tényleg nagyon élvezetes volt a dolog. Kati is kezdett belejönni, egész szép mozdulatokkal ment. Persze inkább csak az elején mert igen gyorsan gyűltek a kilométerek a lábakba. Viszont remek kifogás volt, hogy ezt muszáj lefényképezni tehát kell egy kis megállás.
Délre síeltünk annyit mint bármely előző napon. De jó ez így mert addigra kezdtek a pályák erősen buckásodni. Sokkal többen voltak a lejtőkön mint tegnap vagy az előtt. Gondolom a jó idő kicsalt mindenkit aki síelési szándékkal tartózkodott a közelben. Ezt egyébként teljes mértékben meg is értem ki ne szeretne ilyen látványban részesülni?
Ha a képre kattintasz meg kapod nagyban is. Muszáj volt feltennem mert megéri nézelődni rajta. Egyébként ez már Olaszország ha jól sejtem.
Végül is letáboroztunk egy hütténél és napozással egybekötött ebéd szerűséget terveztünk. Azt viszont nem, hogy amíg megszerezzük a kaját addig gyakorlatilag puhára főlünk. Iszonyatos meleg volt a kiszolgáló részben és ez teljes téli szerelésben ember kínzás. Konkrétan gőzölgő üstök között kellett araszolni mert persze itt is milliónyian voltak. Végül aztán a kajával kimenekültünk a teraszra a padokra és arcunkat a nap felé fordítva pusztítottuk a kaját. Innen nagyon nem akarózott felállni. Akkor még nem tudatosult, hogy miért. Végül is egy felhő kimozdított kényelmes helyzetünkből és felcsatoltunk. Azt terveztük, hogy visszamegyünk még a központi csúcsra de ahhoz persze előbb le kellett csúszni a felvonó aljába. Na e közben jöttünk rá, hogy nagyon elfáradtunk. És kiadtuk az irány haza parancsot magunknak. És nagyon jól tettük mert mire leértünk a völgybe bizony teljesen elkészültünk. Nem csak mi. Estek-keltek körülöttünk. Igaz ekkorra a pályák már teljesen buckásra voltak síelve. És ez fáradt lábbal már nem megy.
Miután bepakoltunk a kocsiba Kati még akart egy forró csokit, hát legyen és nem akartam, hogy magányosan érezze magát tehát én is kértem egyet. Mikor onnan sétáltunk vissza, pár méterre voltunk a kocsitól mikor el kezdett csepegni az eső. Tökéletes időzítéssel ültünk be a gépbe, és belegondoltunk, milyen lehet azoknak akik most csúsznak le esőben. Nem jó. Szerencsére nem esett sok, mert így is elég vizes a pálya a völgyben.
Most pedig felkészülünk a holnapi feltehetőleg utolsó síelős napunkra és elmegyünk vacsorázni.