Egér táska

Ahogy az régen olvasható volt Katinál, kapott egy iPodot. Ez történt két hónappal ezelőtt. És emlegette, hogy majd megkéri anyukáját, hogy varrjon neki egy tokot. Ez történt másfél hónapja. Vettünk egymásnak ajándékképen egy varrógépet karácsonykor (egy hónapja). Gondolom kezd már alakulni miről szól ez az írás.

Szóval elültetődött a gondolat a fejemben és nekiláttam a kivitelezésnek. Viszont nem szeretek félmunkát végezni ezért komoly anyagokból akartam megcsinálni. Ez nem egyszerű mivel sehol nem mérnek le neked egy 10x20 centis darabot semmilyen matériából. Így kénytelen voltam bőven túlméretezett mennyiségeket beszerezni, mint később kiderült: szerencsére. Mit mondjak maradt bőven. Aztán ott volt még az is, hogy láttam régebben egy műsort amiben bőrből valami ülést csinált valaki és nagy szép domborításokat varrt bele. A dolog egyszerű, vágj ki egy darab kemény, gumis szivacsot a kívánt formára varrd körbe és máris domborodni fog. Gondoltam ez semmiség ezt én is meg tudom csinálni. Volt is itthon ilyen anyag, így hát nekiláthattam a dolognak. Pár dologgal azonban nem számoltam. Ehhez képest a végeredmény nem lett rossz. Nézzük is meg aztán elmesélem a többit.

iPod nano tok

Nos látszik ugye, hogy nem domborodik a minta, illetve igen, csak inkább befelé. Persze azzal nem számoltam, hogy egy ülésnél az a dolog amire varrják az anyagot az szépen nyomja kifelé a tömést és az így kiemelkedik felületből. Én csak annyit tudtam elérni ezzel, hogy jól megszívattam magam. Hol a szivacs csúszott el, hol a bélés, hol minden. Ha jól emlékszem háromszor rugaszkodtam neki és toltam el. Ami még segített, hogy ez egy egér táska méretű darab. Rá is tettem egy CD-re a fotózás erejéig, hogy kb el tudd képzelni méretét. A CD felületén a fények játéka csak bónusz. Az egész cucc alig nagyobb mint a varrógép talpa.

A szegélyét végül is lehetetlen volt géppel varrni, nem is lett egyenletes, de ezzel együtt egész jó lett amiben sokat segít, hogy kellemes tapintású puha anyag kívül és bársony a bélés. Kétszer is meggondolom, hogy még egy ilyen projektnek neki álljak. Végül is 1-2 hét jegelés után, miközben törtem a fejem, hogy is lehetne mégis kivitelezni, rájöttem, hogy ha nem rögzítem a 3 darabot egymáshoz a varrás előtt akkor esélyem sincs. Így fogtam és egy kis ragasztó gyurmával (Blue Tack) összefogtam a dolgokat és így már sikerült. Azóta használatba is lett véve.

Ezentúl csak ennél 3-4-szer nagyobb dolgoknak vagyok csak hajlandó nekiállni.

Írta: Feri Címkék: varrás Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Anya 2011. Jan. 28. 21:30
Kati fotoján jobban néz ki
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo