Magyarország területén az 1700-a évek vége és az 1800-as évek során több katonai felmérés is zajlott. Ezek tulajdonképpen felmérési és térképezési munkák. Csak mint mellékszál említem meg, hogy ezek során létesítettek országos főalappontot a Velencei-hegységben 1875-ben. De az a 3. felmérés során volt én pedig a másodikról szeretnék itt értekezni.
Ez 1806-1869 között zajlott és az eredménye az úgy nevezett franciskánus térkép volt I. Ferenc császár után (leánykori nevén: Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme). Ezek katonai célú, sokáig titkos anyagok voltak. Ha részletesen akarsz erről olvasni remek wiki oldal van itt. Nem kívánom idemásolni akit érdekel megnézi. Amiről én akarok beszélni az az, hogy ennek a felmérésnek a térképszelvényeit a Magyar Levéltárban őrzik. És most jön a lényeg. Ezeket a térképeket bárki megnézheti. Ráadásul oly módon, hogy az egyik oldalon van régi térkép, mellette a google maps térkép és a kettő szinkronizálva együtt mozog, nagyítódik. Érdekes megnézni olyan helyeket amit jól ismersz a mai állapotában, hogy vajon milyen lehetett az 1800-as évek közepén. Pl. az akkori Pest nagyjából a mostani Lehel térnél ért véget és Újpest nem hogy különálló település volt igen messze esett az akkori Pesttől. És mivel a részletesség utca szintű látható, hogy Neu Pest pár 10 ház volt mindössze.
Tartozik, hozzá kereső, a régi térképet ki lehet tenni teljes képernyővel stb, szóval lehet vele játszani. Itt találhatod meg. Érdemes megnézni.