Bakancs

Az időjárásra és az ő kiszámíthatatlansága okán úgy döntöttünk, hogy hozunk haza bakancsot. És mivel mindig sakkozunk a súllyal ezért természetesen a könnyű edzőcipő ment a bőröndbe és a bakancs a lábra. Végül is nem is emlékszem mikor jöttünk ilyen könnyű bőrönddel tehát felesleges volt az elővigyázatosság. Így indultunk Gatwickre. Nagyon nem is bántuk, hogy nem az edzőcipő van rajtunk mert pár mérföldre a reptértől egyszer csak fel kellett venni a fűtést, érezhetően hidegebb volt a  reptér környékén. Sőt láthatóan, ugyan is ott rendesen volt még hó. Szerencsére ez már nem gátolta a forgalmat így szépen be chekkoltunk és mentünk a biztonsági ellenőrzéshez. Már otthon mondtam Katinak, hogy számítson rá, hogy a bakancsot jó eséllyel levetetik velünk. Szépen felpakoltam a szalagra és mutattam a csajnak, hogy bakancs van rajtam és kérdeztem, hogy levegyem-e. Mivel ezzel a mozdulattal léptem egyet a kapu felé ezért csak intett, hogy menjek, nem fontos. Persze a kapu becsipogott, bár jó eséllyel nem e miatt, hanem a nadrágomon levő sok fémgomb lehetett a bűnös. Persze a bakancsot le kellett vetni és visszavitték egy körre a röntgenbe. Ezzel semmi gond, akár én is lehetnék a cipőbombás terrorista és ezt meg kell akadályozni. Lépjünk túl a dolgon, visszakaptam a bakit és felvettem majd összemarkoltam a cuccaimat a szalagról és elindultunk a váróba. Kettőt sem léptem és valami furcsát éreztem a talpam alatt. Lenézek és az a furcsa a bakancs talpa volt.

bakancs és a talpa

Elnézést az életlen képért, de a lényeg azt hiszem jól látszik rajta. Eljárt az idő felette. Próbáltam visszaidézni, hogy mióta van meg nekem de csak arra jutottam, hogy több mint 10 éve. Azt kell mondjam, hogy tulajdon képen elég jól bírta. Sajnos javíthatatlan úgyhogy extra karácsonyi programként még lehet bakancs beszerzés is eszközölni. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy valamelyik biztonságis nem nézte-e meg egy kicsit, hogy nem jár e le a cipőtalp. És szerencséje volt, nekem meg nem bár láthatóan amúgy sem bírta volna már sokáig.

Írta: Feri Címkék: cipő karácsony repülés utazás Kommentek: 1 hozzászólás
Share on Tumblr
 
Kati 2010. Dec. 25. 10:44
Még mindig szerencsésebb, hogy most ment tönkre, mint pl. sieléskor. Igy legalàbb van idönk beszerezni egyet.
Szólj hozzá!

A hozzászoláshoz be kell jelentkezned.
Email:

Jelszó:

Jegyezz meg!

Regisztrálok
Cimkefelhő:
3D (3) 3D_print (3) 550D (1) ablak (6) Afrika (2) ajándék (10) állatok (11) Amerika (20) Anglia (18) angol (3) apache (1) apám (2) apple (14) Ausztria (4) bárány (1) betegség (1) bicikli (2) blog (10) canon (3) cipő (3) Ciprus (4) család (16) csikós_cikk (2) csomag (8) Egyiptom (1) első (2) Emily (2) étterem (3) Európa (21) film (6) Florida (10) forgalom (1) fotó (7) főzés (5) Franciaország (1) futás (44) Gabi (3) golf (2) Goodwood (2) google (5) Görögország (18) gyümölcs (1) haj (1) hajó (1) hangulat (2) ház (11) hirdetés (1)  (8) hobbi (1) időjárás (10) internet (5) iPad (10) iPhone (5) Írország (8) izland (3) játék (2) kaja (5) Kalymnos (16) karácsony (9) Kati (1) kenyér (10) képek (6) kert (11) kirándulás (7) konyha (10) korcsolya (1) kórház (1) könyv (2) Krisztián (3) kutya (5) lakás (20) London (14) macska (3) madarak (5) magyar (2) Magyarország (16) Marci (2) marokkó (12) mászás (23) mozdony (1) mozi (4) műtét (1) növény (6) Olaszország (3) olimpia (3) paradicsom (3) php (2) politika (3) Portland (2) prog (2) programozás (5) radar (1) rejtvény (4) reklám (1) repülés (12) rewrite (3) róka (2) rss (1) sár (3) sárkány (1) script (1) sérülés (2) síelés (4) snooker (1) sör (3) Spanyolország (9) sport (5) street_view (2) sütés (25) számítógép (13) szemüveg (1) szerelés (37) szomszéd (9) szomszédság (22) szülinap (5) talált (13) tanulás (1) tél (5) természet (10) timelapse (2) Usa (3) utazás (88) választás (1) varrás (2) vásárlás (6) vasút (5) vendégség (10) vér (1) verseny (2) vicces (3) videó (25) virág (6) vulkán (2) zsázsa (1)
szikla blog logo